2010.09.3 05:46; Frissítve: 2010.09.3 05:46


Nincs már „kis bűn”

Nincs már „kis bűn”
A büntetés önmagában nem oldja meg a társadalom nagy gondjait, de talán segít helyére tenni néhány alapelvet. Nyéki Zsolt jegyzete
Egy csokin, egy kiflin vagy éppen egy marék paprikán, uborkán csúszott el a magyar közbiztonság és a tulajdon tisztelete. S hogy mikor? Amikor először hangzott el a parlamentben (1994-ben, s épp az akkori belügyminisztertől) a megélhetési bűnözés fogalma, felmentést adva ezzel a kisebb értékű lopások elkövetőinek. Aztán akkor, amikor e rosszul alkalmazott liberalizmus ellen tiltakozókat automatikusan az ellenlábas politika kiszolgálójaként igyekeztek megbélyegezni.

Torz az az értékrend, amely megélhetési gondok megoldását a nagyvonalúan kezelt tolvajlásokban véli felfedezni. Emberi közösségek működőképességének alapvető feltétele a rend, a tisztességel szerzett magántulajdon védelme, s a mások által teremtett érték tisztelete. No meg a következetes fellépés azokkal szemben, akik ezeket az elveket nem hajlandóak elfogadni. Politikai máz nélkül reméli minden becsületes ember, hogy nincs többé kis bűn, egyetlen kisboltosnak sem kell a megalázottság némaságával tűrnie, hogy meglopják.

Az a benzinkutas, aki a rendre húszezer forint alatt tankoló, s persze fizetés nélkül távozó bandát táblával tiltotta ki, egyike volt azoknak, akik elindítottak egy folyamatot, amely immár törvényi alapokat is kapott. Tudjuk, a büntetés önmagában nem oldja meg a társadalom nagy gondjait, de talán segít helyére tenni néhány alapelvet.

- Nyéki Zsolt -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Műszaki bál
Nyíregyháza - Műszaki bált rendeztek a  Korona Hotelban. tovább »
Reneszánsz hangulat a Kodályban
Nyíregyháza - Reneszánsz hangulatban rendeztek jótékonysági bált a Kodály Zoltán Általános Iskolában [...] tovább »
Hideg idő – A jövő hét vége felé enyhülhet az idő
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Továbbra is marad a hideg téli idő, kemény fagyokkal. Enyhülésre [...] tovább »
Jégkorcsolya verseny Sóstón
Nyíregyháza, Sóstó - A Sóstói Jégbarátok Klubja és a Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. és a pár napja [...] tovább »
Jeges móka: Csúszó alkalmatlanságok versenye
Nyíregyháza, Sóstó - Csúszó alkalmatlanságok szombati versenyében Sóstón az indulók között nem volt hiány [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása