Székely
Mindig irigyeltem az angolokat és a skótokat. Egyrészt azért, mert nagyok sok középkori várral és kastéllyal büszkélkedhetnek, másrészt pedig azért, mert azokat a szép és értékes épületeket meg is tudták menteni az utókor számára. Van, amelyikben szállodát rendeztek be, s van, amelyikben múzeumot. Ráadásul ez utóbbiak még akkor is látogathatók, ha a kastély magánkézben van.
Mi, a Nyírségben élők is büszkék lehetnénk főúri épületeinkre, ha éppen nem lenne némelyik teljesen romos. Három kastélyt az elmúlt hónapokban még használtunk, kettő pedig már több éve üresen áll. Tavaly még szolgált bennünket a tiszadobi Andrássy-kastély, a balkányi Gencsy-kastély, a székelyi Orosz-kastély, s félő, hogy most üresen, feladat híján leromlik az állaguk. Régóta magányosan árválkodik és egyre jobban pusztul a szebb sorsra érdemes Dessewffy-kastély Gávavencsellőn, Baktalórántházán pedig a Dégenfeld-kastély. Pedig milyen szép épületekről van szó! Ma már szinte nemigen lehet elképzelni a romok láttán, hogy egykoron ott bálokat rendeztek, esetleg az ország dolgait vitatták meg egy kancsó bor mellett nemeseink. Talán nem kellene annyira mereven ragaszkodnunk a tulajdonviszonyokhoz, s akkor könnyebben lehetne találni olyan befektetőket, akik látnak még fantáziát az épületek felújításában, valamilyen célra való hasznosításukban.
Lerobbant állapotukban ugyanis nemcsak a szűkebb hazát, hanem az egész országot minősítik ezek az épületek a nagyvilág előtt. Elpusztulásukkal nemcsak egy-egy adott település, hanem az egész nemzet lesz szegényebb. Éppen ezért nem értem, mire várunk még a huszonnegyedik órában is?!
Kapcsolódó cikkek: