2010.08.6 08:26; Frissítve: 2010.08.6 08:26


Beomlott egy bánya Chilében – 34-en rekedtek lent

Legalább 34 bányász rekedt lent egy chilei bányában, miután beomlott a főjárat – közölték pénteken chilei tisztségviselők. A föld alatt rekedt bányászok sorsáról egyelőre semmit sem lehet tudni. Elképzelhető, hogy el tudtak jutni a járatokban kialakított menhelyre.

A Chile északi részén található bányában helyi idő szerint csütörtök este történt a baleset. A chilei hatóságok közlése szerint az első terepszemléből úgy tűnik, hogy a San Esteban bánya főjáratát zárta el egy omlás. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a szerencsétlenséget, a rezet és aranyat rejtő bányában.

A világ egyik legszárazabb helyének számító Atacama-sivatagban lévő bányában legalább 34 bányász rekedt lent – közölte a régió kormányzója. Ximena Matas egy helyi rádiónak nyilatkozva elmondta: a bányaomlás háromszáz méter mélyen történt, és a bányászok sorsáról egyelőre semmit sem lehet tudni, csak annyit, hogy a járatokban rekedtek.

Matas ugyanakkor elmondta, hogy a bányában van egy ilyen esetekre kialakított menhely, ahol a “egy időre elegendő” túlélő-felszerelés van.
- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik [...] tovább »
Játékból mosógépben mosta ki gyermekét
Camden (New Jersey állam), 2012. május 23., szerda (MTI) - Karon ülő gyerekét játékból mosodai gépbe bújtatta [...] tovább »
Hatalmas baki az Eurovíziós Dalfesztiválon – Videó
Örülünk a Compact Disco sikerének, de a legviccesebb előadás mégis a svájci volt. tovább »
Új őrület a közösségi oldalakon
Íme egy új trend, ami végre nem olyan unalmas, mint a planking és nem olyan undorító, mint hogy egyetemisták [...] tovább »
Dalfesztivál és gumibot Bakuban
Egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál  nyitánya előtt két ellenzéki tüntetést is erőszakosan oszlatott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés