2008.12.1 05:51; Frissítve: 2008.12.1 05:51


Emberi zsiradékból készítenek ételt a hollandok

Emberi zsiradékot használ fel egy holland cég kekszek és más élelmiszerek készítéséhez, melyeket azután a fejlődő országokba küldenek.

A holland Netwerk televízió riportban számolt be az Irfak elnevezésű vállalat tevékenységéről.

A cég internetes honlapján az alapító, Mieke Smits mondja el, hogy vállalkozása “újrahasznosítja az emberi zsiradékot, és élelmiszerré átalakítva a harmadik világ országaiba exportálja” vagy olyan régiókba, ahol háborús helyzet miatt élelmiszer-ellátási gondokkal küzdenek.

A cégvezető elmagyarázta, hogy egyik terméküknek – melyet hermetikusan csomagolnak, hogy a legmostohább körülmények között is szállítható és felhasználható legyen – “fele emberi zsiradék, másik fele cukor, és nagy mennyiségben tartalmaz hozzáadott vitaminokat”.

Az emberi zsiradékhoz internetes honlapjukon keresztül jutnak hozzá. Az emberek feliratkoznak a honlapra, a jelentkezők közül sorsolják ki azt, akinek zsírleszívás a nyereménye. A sorsolást félévenként egyszer rendezik meg.

Az Irfak cég több mint két éve együttműködik a Van Gerven és Van Iersel plasztikai sebészeti klinikával, ott végzik el a zsírleszívást.

Forrás: Zoom

  • Autóval
    járnak a vécére a rendőrök
  • A
    terror napjai Indiában
    Terrortámadás Indiában 2008.11.27.
  • Gyilkolt
    a tévés személyiség
  • Tömeges
    bálnaöngyilkosság


  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
    Malév – Leszállt az első Boeing Írországban
    Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Nem sokkal este 10 óra után, 3 órával a felszállást követően [...] tovább »
    Két és fél év szabadságvesztést kapott Amerikában a Marriottot zsaroló magyar hacker
    Baltimore, 2012. február 3., péntek (MTI) - Jogerősen két és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a Baltimore-i [...] tovább »
    Gorilla botrány – ezrek tiltakoztak a politikai korrupció ellen Szlovákiában
    Pozsony, 2012. február 3., péntek (MTI) - Szlovákia több városban ezrek tüntettek pénteken a politikai korrupció [...] tovább »
    Színpadon debütált A király beszéde
    London, 2012. február 3., péntek (MTI) - Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos [...] tovább »
    54 milliárd eurós jóvátételt követel görög képviselők egy csoportja Németországtól a náci megszállás miatt
    Budapest/Athén, 2012. február 3., péntek (MTI) - Görög képviselők egy csoportja azt követeli, hogy Németország [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása