2010.09.3 04:10; Frissítve: 2010.09.3 04:10


Megfeneklett egy tankerhajó Kanadánál

Egyelőre nem szivárog olaj vagy üzemanyag abból a tankerhajóból, amely Kanada északi partjainál feneklett meg – közölték csütörtökön a kanadai hatóságok.

A több mint kilencmillió liter gázolajat szállító tanker az Északnyugati-átjáróban, egy homokpadon áll. Egy hétbe is beletelhet, amire újra vízre tudják bocsájtani.

A Nanny nevű hajó még szerdán feneklett meg egy homokpadon, a Vilmos király-szigettől nagyjából ötven kilométernyire délnyugatra, az Északnyugati-átjáróban. A hajótest nem sérült meg, és szennyezés sem történt – mondta el a kanadai parti őrség egyik környezetvédelmi tisztségviselője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. A legénység közül senki sem sérült meg.

Helikopterről vizsgálják a megfeneklett hajót

A parti őrség egyik hajója már a helyszínre érkezett. Egyelőre helikopterről vizsgálják a megfeneklett hajót. A parti őrség közlése szerint egy hét is kell ahhoz, hogy kiszabadítsák a hajót. A megfeneklett tankerből egy másikba fogják átpumpálni szállítmányát, amíg elég könnyű nem lesz ahhoz, hogy újra a víz felszínén lebegjen.

Helyi tisztségviselők elmondása szerint egy komolyabb olajszivárgás pusztító hatású lett volna, mivel csak kisebb olajszennyezésekre vannak felkészülve.

Egy hónapon belül ez már a harmadik eset, hogy egy hajó megfeneklett

Egy hónapon belül ez már a harmadik eset, hogy egy hajó megfeneklett az Északnyugati-átjáróban. Augusztus elején egy kikötőben feneklett meg egy tankerhajó, amelyből végül nem szivárgott ki üzemanyag. Egy hete pedig egy utasszállító futott rá egy zátonyra. Több mint 110 embert kellett evakuálni a járműről, de senki sem sérült meg.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Lavinatérképet üzemeltet a szlovák Hegyi Mentőszolgálat
Pozsony, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Lavinatérkép üzemeltetését kezdte meg weboldalán a szlovák Hegyi [...] tovább »
Egeresi Sándor Vajdaság statútumáról, a tartomány hatásköreiről, Szerbia alkotmányáról
Belgrád, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Vajdaság autonómiája alapvető kérdés Szerbia számára és az [...] tovább »
Egyre fiatalabbak használják szülői felügyelet nélkül az internetet Lengyelországban
Varsó, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Egyre fiatalabbak használják szülői felügyelet nélkül az internetet [...] tovább »
Felfúvódnak a korallok, hogy ne temesse be őket a homok
London/Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Szokatlan módon képes kiszabadulni a homok fogságából a [...] tovább »
Nekrológot közölt Csurka Istvánról a The New York Times
Washington, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Nekrológot közölt Csurka Istvánról vasárnapi kiadásában a The [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása