2008.11.30 12:18; Frissítve: 2008.11.30 12:18


MUMBAI: Föl sem merült a túszok elengedése

A mumbai (korábbi nevén Bombay) támadássorozatot végrehajtó iszlám harcosok minden tússzal végezni akartak – közölte az indiai különleges alakulat egyik parancsnoka vasárnap. A hatvanórás fogvatartás során a terroristák nem fogalmaztak meg egyetlen követelést sem a túszok életéért cserébe. A pakisztáni hadsereg szóvivője közben leszögezte, hogy India és Pakisztán között továbbra is érvényben van a tűzszüneti megállapodás.

Az indiai elitalakulat vezetője, J.K. Dutt újságíróknak elmondta, hogy a Tadzs és az Oberoi/Trident hotelekben a terroristák főként amerikai és brit nemzetiségű áldozatokat kerestek. Az egytucatnyi támadó valószínűleg tökéletesen ismerte a Tadzs Hotel alaprajzát.

A kommandósok elől úgy menekültek, hogy függönyöket gyújtottak föl, ezzel zavart keltettek, majd újabb és újabb búvóhelyekre vonultak vissza az épületen belül, emiatt – Dutt szerint – rendkívül nehéz volt leszámolni velük. A tűzgyújtási taktika azonban végül a terroristák életébe került.

Egy idő után ugyanis a kommandósok parancsot kaptak arra, hogy amint meglátnak egy égő függönyt, azonnal vessenek be robbanószerkezetet és nyissanak tüzet a helyiségre.

Dutt szerint a támadók rendkívül jól képzettek voltak annak alapján, ahogyan nagy biztonsággal mozogtak az épületben és a holttestük is azt tanúsítja, hogy rendkívüli fizikai kiképzésen estek át. “Értelmetlen mészárlás volt” – összegzett az indiai kommandósok vezetője.

A jelenlegi hivatalos adatok szerint 195 halottja és 300 sebesültje van a mumbai terrortámadásnak. Az indiai városban 12 terrorista hatvan órán át tartott megszállás alatt 10 épületet, köztük két luxusszállodát és egy zsidó kulturális közpnotot.

Athan Abbasz pakisztáni katonai szóvivő az AFP hírügynökségnek vasárnap elmondta, hogy az indiai sajtóhírekkel ellentétben Újdelhi és Iszlámábád között továbbra is érvényben van a tűzszünet és nincs katonai készülődés.

  • Ingyen félcipők a tűsarkús beszívott hölgyeknek
  • Halott gyermekei embrióit tárolta a polcon
  • Tíz éve az összes fiúgyereket megölik két faluban
  • A Földközi-tengerbe zuhant egy repülő
  • Még több foci A legszexisebb focisták 2008. 06. 18. EB női szemmel: Oscart minden focistának! 2008.06.23.EB női szemmel: Jó a hajad, hol focizol? 2008.06.26.
  • Nagyvilági hírek Terrortámadás Indiában 2008.11.27.Bajnokok Ligája 2008.11.27.18 évesen szült sziámi ikreket 2008.11.27.Így öregednek a sztárok 2008.11.26.Aktnaptárban pózol a 240 kilós meleg férfi 2008.11.24.

  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
    Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán
    Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik [...] tovább »
    Játékból mosógépben mosta ki gyermekét
    Camden (New Jersey állam), 2012. május 23., szerda (MTI) - Karon ülő gyerekét játékból mosodai gépbe bújtatta [...] tovább »
    Hatalmas baki az Eurovíziós Dalfesztiválon – Videó
    Örülünk a Compact Disco sikerének, de a legviccesebb előadás mégis a svájci volt. tovább »
    Új őrület a közösségi oldalakon
    Íme egy új trend, ami végre nem olyan unalmas, mint a planking és nem olyan undorító, mint hogy egyetemisták [...] tovább »
    Dalfesztivál és gumibot Bakuban
    Egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál  nyitánya előtt két ellenzéki tüntetést is erőszakosan oszlatott [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés