
A tűszúrás előtt
rövid, ám kötelező
kérdőívet kaptak a
résztvevők, amelyben többek
között arra kellett válaszolniuk, hogy
egészségesnek érzik-
Az előkészületek alatt a doktornő elárulta: ez az ellenanyag erősebb a Celvapan nevű szérumnál, amelyet a hadsereg tagjai és a köztisztviselők kaptak. A Bild főszerkesztője, Kai Deikmann a melléhatásokról kérdezett, amíg Dr. Bert ellenőrizte a fecskendőt. „Némi bőrpír és duzzanat jelentkezhet a karján, de lázzal kísért reumás fájdalom is előfordulhat. Egyébként ne aggódjon, este akár egy sört is megihat a saját egészségére!” – nyugtatta meg az orvos.
„Mindössze három másodpercig
tartott az egész. Ráadásul nem
okozott olyan feszítő érzést,
mint a sima influenza-
A csapat mindössze negyedóra alatt
végzett, majd arról
érdeklődött, hogy
szükséges-
Három órával az oltás után az újságírók kicsit fájlalták a karjukat, de ezt az apróságot leszámítva jól voltak. Három héten belül kialakul bennük a védettség a rettegett H1N1 ellen…
Forrás: Bild.de
(sav)