A Sunday Mail arról számolt be, hogy a liverpooli Ashleigh Cave – miután megkapta a védőoltást a Maricourt katolikus középiskolában - fejfájásra és szédülésre panaszkodott. Ezt követően az állapota folyamatosan és gyorsan romlott, sőt a következő napokban sokszor az összeomlás közelében volt a keringése. Egy héttel később került kórházba, amikor a lábaiban már egyáltalán nem volt erő, és mozgatni sem tudta őket.
Most, két hónappal az eset után, semmilyen javulás sincs a lány állapotában. A lány édesnyja a 37 éves Cheryl Cave a brit kormány által meghirdetett programot okolja, amely minden 12-13 éves lánynál kötelezővé teszi a Cervarixszal történő védőoltást, amely segít a szervezetnek védelmet kialakítani a HPV (Humán Papillóma Vírus) ellen.
Az Egyesült Államokban valamivel több mint egy évvel ezelőtt kezdődött hasonló oltási program, ahol nagyjából egy tucat olyan esetet regisztráltak, ahol az egészségkárosodás összefüggésbe hozható az oltással. Az amerikai hatóságok viszont egyelőre azt nyilatkozták, hogy nem bizonyítható összefüggés az oltás és a betegség között. Ashleigh orvosai egyelőre nem tudják, hogy a lánynak mi lehet a baja, és további vizsgálatokat végeznek nála.
Forrás: Hírszerző