2009.08.26 11:55; Frissítve: 2009.08.26 11:55


Válságspórolás ukrán csinovnyik-módra

Ukrajna – A gazdasági
világválságra tekintettel eladta
szolgálati Maybach-ját Kijev
polgármestere, s jelenleg a saját
„prűd” Rolls-Royce-ával
közlekedik. Helyettese egy Hammertől szabadult
meg ugyanezen okokból.


A kijevi városi közgyűlés egyik
képviselője szerint semmiképpen nem
kell félteni Leonyid Csernoveckij kijevi
főpolgármestert attól, hogy
kárt szenved az Ukrajnát is
sújtó gazdasági
válságtól. A fiának 18.
születésnapjára egy bankot
ajándékozó politikus ugyanis
közel másfélszer többet kapott
a szolgálati Maybach
gépkocsijáért, mint annak a
hivatalos értékesítési
ára. Olekszandr Pabat a sajtónak
elmondta, hogy az ukrán főváros
vezetője a közvélemény
nyomása miatt volt kénytelen
elszánni magát a drága
jármű eladására.


Leonyid Csernoveckij ezek után kénytelen
beérni saját Rolls-Royce-ával,
illetve a személyre szólóan
felszerelt és páncélozott Mercedes
terepjárójával. A 600 ezer
Euróért vett Maybach
egyébként a városi
képviselő értesülései
szerint több mint egymillióért
talált gazdára.


A spórolás jegyében Irena
Kilcsinszkaja, a kijevi főpolgármester
jobbkeze is túladott a saját
Hammer-jén. Hogy ne ingerelje
fölöslegesen az ukrán
főváros szegényebb lakosait, most
egy „szerény” szolgálati
Mercedes-Benz GL-be ült át, amely 270
kilométert képes egy óra alatt
megtenni. Munkatársai elmondása szerint
azonban a polgármester-helyettes a
legtöbbször inkább a saját
Porsche-jával jár a munkahelyére,
amit legfeljebb ünnepnapokon cserél le egy
Bentley Continental GT-re.


– Palkó István –



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Cinema Total 5 – Vajna szerint a magyar film egészséges, rendeződtek a gondok
Berlin, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Egészséges a magyar film Andrew Vajna, a filmipar megújításával [...] tovább »
Hosszútávfutáshoz hasonlította a magyar-szlovák kapcsolatok rendezését a szlovák külügyminiszter
Pozsony, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Nem egy 100 méteres sprinthez, hanem maratoni futáshoz hasonlítható [...] tovább »
Hideg idő – Tovább nőtt a fagyhalálok száma Lengyelországban
Varsó, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Tovább nőtt a megfagyottak száma Lengyelországban, ahol január vége [...] tovább »
Hiány várható a képzett munkaerőből Hongkongban
Sanghaj, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A népesség elöregedése és a térségbeli verseny miatt a következő [...] tovább »
Akár kasztrálhatják is pedofilokat Oroszországban
Oroszország - Az orosz Duma végleges formájában elfogadta azt a törvénymódosítást, mely alapján akár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása