2009.09.16 16:42; Frissítve: 2009.09.16 16:42


Vámpírnak hitték, cölöppel szúrták át a halott asszony mellkasát

Vámpírnak hitték, cölöppel szúrták át a halott asszony mellkasát

Vámpírként kísértett
halála után a családanya -
legalábbis ezt állították a
megboldogult Ghiulten Memedali asszonyról
saját rokonai, akik ellen a romániai Medgidia
város hatóságai
büntetőeljárást indítottak.


A Fekete-tenger partján fekvő Konstanca
közelében lévő
településen – amelyet főleg
muzulmán hitű romák és
török nemzetiségűek lakják
– az ügyészség természetesen
nem azért készül
felelősségre vonni a családot, mert
hisz a horrormesékben, hanem azért, mert
kiderült, hogy e babonás hitük
által vezérelve
halottgyalázást követtek el.


A rokonság ugyanis váltig
állította, hogy Ghiulten Memedali
rendszeresen “fantomként”,
vérszívó
vámpírként
kísért éjjelente. Bár
egyetlen családtag nyakán sem jelent meg
a hollywoodi filmekből jól ismert,
két véres pontocskából
álló harapásnyom, a
fokhagymát és más
“vámpírűző” eszközt
bevető rokonok nem nyugodtak. A
hozzátartozók ezért tavaly
májusban felnyitották a sírt, hogy
“végleges megoldást” találjanak a
bajra. Akkor még pontosan nem lehetett tudni,
hogy miért tették, de később
kiderült, hogy a vámpírűző
“technikát” alkalmazták, vagyis
kihegyezett cölöpöt vertek a
mellkasába, hogy átszúrják
a szívét.


A hatóságok azután kezdtek
nyomozni az ügyben, hogy az asszony húsz
esztendős fia, Daniel Ghica feljelentést
tett. “Semmiféle vámpír nem
létezik. Az egész azért volt, hogy
Enver nagybácsi (a halott asszony fivére)
megszerezhesse azt a harminc gramm aranyat, amely
anyám birtokában volt” – mondta a
fiú. Szerinte a
kísértetmesét nagybátyja
azért találta ki, hogy elhitesse a
családdal: nővére holtában
azt szeretné, hogy az arany a
testvéréhez jusson.


A feljelentés nyomán mindenesetre a
hivatalos szervek feltárták a
sírt, és valóban azt
találták, amire számítani
lehetett: a holttest mellkasát
átdöfte egy pózna.


A rendőrség jelen pillanatban öt
személy ellen folytat nyomozást
halottgyalázás gyanújával.
Köztük van a fivér, az egyik
sírásó, aki segített a
bűncselekmény
végrehajtásában, akárcsak
Metin Cerchez, a romániai
török-muzulmán egyesület
elnöke, aki állítólag maga is
részt vállalt a bűnügyben.


Forrás: erdon.ro



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Malév – Leszállt az első Boeing Írországban
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Nem sokkal este 10 óra után, 3 órával a felszállást követően [...] tovább »
Két és fél év szabadságvesztést kapott Amerikában a Marriottot zsaroló magyar hacker
Baltimore, 2012. február 3., péntek (MTI) - Jogerősen két és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a Baltimore-i [...] tovább »
Gorilla botrány – ezrek tiltakoztak a politikai korrupció ellen Szlovákiában
Pozsony, 2012. február 3., péntek (MTI) - Szlovákia több városban ezrek tüntettek pénteken a politikai korrupció [...] tovább »
Színpadon debütált A király beszéde
London, 2012. február 3., péntek (MTI) - Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos [...] tovább »
54 milliárd eurós jóvátételt követel görög képviselők egy csoportja Németországtól a náci megszállás miatt
Budapest/Athén, 2012. február 3., péntek (MTI) - Görög képviselők egy csoportja azt követeli, hogy Németország [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása