Az utóbbi időben döbbentes mértékben növekedett az iskolai agresszió mértéke, és sajnos a tanárverések száma is. A társadalom előszeretettel botránkozik meg „A brutális B. Bécike fiatalkorúak börtönébe került”-típusú szalagcímeken, s hullat könnyeket a tehetetlen áldozatnak titulált pedagógusok fölött.

Biztos, hogy ez a fekete-fehér látásmód visz közelebb a megoldáshoz?

Egy megtörtént eset

Kilencéves kislány ül az osztályteremben, s karbafont kezecskéjének ujjai halk, monoton zajjal dobolnak a tükörsima asztallapon. Tekintete az órára téved: „Még három óra, és végre hazamehetek...” – gondolja. A kicsöngetés valóságos robajként zökkenti ki mélázásából.

Hirtelen mindenki csacsogni, kiabálni, nevetgélni kezd körülötte, majd egy ismerős fiúhang felbődül a hátsó padban: „MOST MEGHALTOK!”. A kis nebulók – tudván, hogy e csatakiáltást általában tett követi -, visítozni kezdenek, mindenki menekül, bújik amerre a szem ellát.

Hazavágyódó kilencévesünk komoran nézi, ahogy társait fojtogatni kezdi az agresszíven vicsorgó kissrác, aztán unottan a padon pihenő karjaira hajtja fejét. Hiszen számára már ismerős a forgatókönyv: úgyis elengedi őket, ha lilul az arcuk... Meg sem lepődik, amikor saját nyakán érzi a hideg ujjak szorítását, diadalmas röhögéssel kísérve.

Mindeközben a tanítónéni az eseményektől bő kétméternyire teljes nyugalommal böngészi az aznapi újságot, mit sem törődve a körülötte kitört káosszal.

A fenti jelenet aznap még megismétlődik néhányszor, s amikor a tanítás végeztével megjelenik a Rambo-kisfiú édesanyja hogy hazavigye csemetéjét, a pedagógus rezzenéstelen arckifejezéssel odaveti: „Pistike ma egy kicsit elevenebb volt a szokásosnál. Mire a gondos szülő: „Jaj Julikám, ne is mondd, bizonyára rettentően elfáradtál, ennyi tündéri kis gézengúzzal foglalkozni egész nap... Kapcsolódj ki egy kicsit, vásárolgass...”

A kislány látja, ahogy a két felnőtt keze összeér, majd az anyuka pénztárcája visszavándorol eredeti helyére. A teremből kifelé menet még hallja a tanerő mentegetőzését, miszerint az „eleven” semmiképpen sem negatív jelző...

Kié a felelősség?

Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben mindenki hibázott: a kisdiák a televízióból sajátította el a számára követendő magatartásmintát, mert a szülei – akik anyagiakkal próbálják kompenzálni a nevelési hiányosságot s egyengetni az utód újtát - nem szolgáltak megfelelő példával, a pedagógus pedig úgy döntött, hogy inkább nem is foglalkozik az egésszel. Hová vezet ez?

 

(A szakértő véleményét utólagos kérésére eltávolítottuk.)

 

- SAV -

© 2005-2010 - Inform Média