A község apraja-nagyja megmozdult, hogy e napsütéses délutánon részt vállaljon Krisztus szenvedéséből – hordozva a keresztet, ha csak néhány méteren is.
Az egekig hatolt a nép éneke, amely már a nagyhét szomorú eseményeit vetítette elénk. „Magasan áll a Golgota ormán/ A szent kereszt elhagyatva, árván./ Csak egy angyal zokog ott magában, elmerülve néma fájdalmában./ Ó, ha akkor ott lehettem volna,/ Mint a zápor, a könnyem úgy folyna,/ Minden csepp vért százszor megcsókolnék,/ Nem mennék el soha többé onnét.”
Reméljük, hagyománnyá válik ez a szép megmozdulás, és jövőre még többen állnak a kereszt mellé, várva a feltámadást.
Lipták Béla, Napkor