Eszerint a tulajdonos által lelakatolt bringára a rabló még egy lakatot tesz, így akadályozva meg azt, hogy a tulaj elkerekezzen. Amíg pedig a kerékpár gazdája eszközért megy, hogy levágja a plusz záratt, addig a rabló leveszi mindkettőt és elviszi a biciklit. Ez alapján arra voltunk kíváncsiak, milyen lakatokat vehetünk a szakboltokban, és ezek mennyire védenek a tolvajoktól.
Gyakran vesznek az emberek kerékpárzárat
Az egyik üzletben megtudtuk, hogy gyakran vesznek az emberek kerékpárzárat, és csak kevesen hagyják szabad prédaként verdájukat a tolvajoknak. Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy nem véletlen a bringások óvatossága, hisz előfordulnak kerékpárlopások. – Az utóbbi időben is kaptunk bejelentést eltulajdonításokról, melyek egy része közterületről tűnt el, de voltak olyanok is, melyeknek lépcsőházakból kelt lába – mondta a százados, aki hozzátette: legutóbb egy fiatalokból álló csoportot füleltek le a kollégák, tavaly pedig egy olyan tolvajt is elfogtak Nyíregyházán, aki több száz kerékpárt tulajdonított el.
A lakatolásra tehát szükség van, de mivel, és legfőképp hogyan tegyük ezt?
Az első és legfontosabb, hogy stabil, szilárd tereptárgyhoz rögzítsük a bringát, majd lehetőleg a vázat és a kerekeket is fogjuk össze a zárral, így csökkenteni tudjuk a lopás esélyét. A szakértők szerint viszont az egyik legbiztonságosabb módszer, ha egyszerre több lakattal kötjük le a biciklit.
Zárból is többféle van
Zárból is többféle van, a 6-800 forintos daraboktól egészen a negyvenezer forintos kategóriáig terjed a kínálat. Előbbieknek műanyag házuk van, míg utóbbiak már savállók és még flexszel sem lehet őket levágni, sőt, az erővágók egy részének is ellenállnak ezek a zárak.
A biciklire pattanók tehát nagy többségben tesznek azért, hogy ott találják „kecskéjüket”, ahol hagyták, és szerencsére a rendőrök is gyakran számolnak be sikeres felkutatásokról, de az ördög nem alszik, így abból nem lehet baj, ha megfelelő módon, több lakattal zárjuk le bringánkat.
Kerékpárlopások megyénkben
2010. január 1-től június 30-ig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 177 kerékpárt loptak el (ebből a Nyíregyházi Rendőrkapitányság teljes illetékességi területén 71-et )
Az előző év azonos időszakában a megyei adat 224, míg a kapitányságé 106. A csökkenő tendencia annak tudható be, hogy a rendőrség több olyan kerékpártolvajt is elfogott, akik nem egy ilyen bűncselekményt követtek el.
- SZON -