Bepakolja a legfontosabb kellékeket, meg a feleslegeseket is, ugyanakkor az értékesebb tárgyak a lakásban maradnak: számítógép, televízió, no meg az ékszerek, melyek így a rablók szabad prédáivá válhatnak. De hogyan tudjuk őket megvédeni?
A szomszédok, barátok is sokat tudnak nekünk segíteni! Kérjünk meg valakit, hogy a postaládát rendszeresen ürítse ki, ugyanis ez a rendszeresség már jelzés lehet a lesben álló, figyelő betörők felé, hogy valaki ügyel a házra. Az ismerős jól teszi azt is, ha kiszellőztet, hisz a nyitott ablak szintén arra utal, hogy van valaki a lakásban, de a bevásárlóközpontokban lehet kapni olyan időzítő szerkezeteket is, melyek a beállított időközönként automatikusan kapcsolnak, akár lámpát, mellyel ismét csak ugyanazt a hatást érjük el, mintha otthon lennének a háziak.
A redőnyöket, ahol van, ajánlatos félig leengedni, hisz a napközben is leengedett naproló azt jelzi, hogy nincs itthon a gazda, de igaz ez fordítva is.
Az értékeket tanácsos egy bank széfjébe tenni
Ha nagy értéket tartunk a lakásban, például ékszerek, vagy antik műtárgyak, akkor a távollét idejére tanácsos ezeket egy bank széfjébe tenni. Az összeg nem nagy, amit ezért a szolgáltatásért elkérnek, ugyanakkor rengeteg fejfájást spórolhatunk meg azzal, ha így cselekszünk: az értékek meglesznek, mikor hazatérünk és nem kell a pihenés alatt azon rágódni, vajon mi van a lakással. Ha a családban több autó is van, akkor célszerű az otthon maradt gépjárművet garázsba, vagy őrzött parkolóba állítani, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor letakarni fóliával, így rejteni el a kíváncsi szemek elől.
Ilyenkor jó szolgálatot tehet egy riasztó is, esetleg távfelügyelettel biztosítva, ugyanis ez jelez a központnak egy esetleges riasztásról, amire reagálva biztonsági őröket küldhetnek a helyszínre, akik egyébként adott időközönként akkor is ellenőrzik a házat, ha nincs semmi ok aggodalomra, persze, ha előtte megrendelte a nyaraló a szolgáltatást.
Ha tehát nyáron pihenni indulunk, sok mindent tehetünk a lakásunk biztonsága érdekében, de az mindig jól jön, ha az embernek van egy közelben lakó rokona, vagy megbízható szomszédja, aki figyelni tud a házra és megteszi a fönt említetteket.
A rendőrség tanácsai: Hogyan védjük értékeinket?