Az ország 19 megyéjéből és külön a fővárosból érkeztek a 3 fős csapatok, akik közül egy kerékpárral, egy segédmotoron, egy pedig személygépkocsival mutatja meg milyen szabályosan tud közlekedni.
A verseny megnyitóján jelen volt Miklós József r. ezredes Híves Éva özvegye is. A szervezők közül először Molnár László r. ezredes mondta el miért fontos a fiatalok közlekedés biztonsági ismereteinek bővítése. Közismert, hogy útjainkon nagyon sok a baleset, hiányos az emberek ismerete a közlekedés és közbiztonság terén. Az itt lévő fiatalok pont arról tesznek tanúbizonyságot, hogy rendelkeznek azokkal az ismérvekkel, amivel a jövő nemzedékét is nevelhetik, átadhatják ismereteiket társaiknak. Mindenki nem nyerheti meg a versenyt, de reméljük jól érzi magát körünkben – zárta szavait.
Utána Óberling József r. ezredes ORFK közlekedés rendészeti főosztályvezetője üdvözölte a vendégeket. Kiemelte, hogy a közlekedés egyszerre nagyon igazságos és nagyon igazságtalan lehet. Ha a matematikában valaki elszámolja magát, és rossz eredményre jut. A közlekedésben lehet, hogy hibázik tízszer, és nem éri baj, tizenegyedszer pedig az élet bünteti. Aki nem ennyire szerencsés, az lehet, hogy első alkalom után megtörténik a baj. Aki kiteszi a lábát otthonról, azt már érheti baj.
A védnökök közül Seszták Oszkár a Megyei közgyűlés elnöke szólt a fiatalokhoz. – A közlekedési adatok szerint 2009-ben 6,8%-kal csökkent a közúti balesetek száma. Leginkább csökkent (15,4%-kal) a halálos balesetek száma, a súlyos balesetek száma 9,5 %-kal volt kevesebb, a könnyű sérüléssel járó balesetek száma pedig 4,85%. Ez örömteli, és azt mutatja, hogy a szigor emberi életeket ment.
A házigazdák közül Nagy László alpolgármester azt mondta a résztvevőknek, hogy jelképesen híd szerep jut nekik. A fiatalok közlekedésre nevelése a legfontosabbak közt említhető. Meg kell mutatni a kicsiknek, és a nagyoknak hogy lehet tudatosan közlekedni. Ezt követően a fiatalok elméleti feladatokat oldottak meg, míg a felnőttek a szerdai ügyességi számok technikai részleteit beszélték meg.
- Pusztai Sándor -