2010.09.2 13:26; Frissítve: 2010.09.2 13:26


Mocsok és szexelő hajléktalanok Nyíregyházán!

Mocsok és szexelő hajléktalanok Nyíregyházán!
Felháborodott olvasó fordult hozzánk, hogy tegyünk valamit az Arany János és a Jósa András utca kereszteződésénél lévő dufarttal, amit rendszeresen mellékhelyiségnek használnak a hajléktalanok mocskot hagyva hátra, de az sem ritka, hogy ezen a helyen elégítik ki vágyaikat is.

Kilátogattunk a környékre és kiderült, a probléma jóval nagyobb területet érint, mint amit az olvasó említett.


Rengeteg problémát okoznak

Elsőként a vasútállomással szemközti parkban kérdeztük a járókelőket, hogy mit tapasztalnak ezen a környéken. Két idős hölgy sétáltatta éppen a kutyáját, akik nyíltan elmondták, hogy nem csak ezen a környéken, de a Szarvas utcán is problémát okoznak a hajléktalanok, hiszen a víztoronynál valóságos fertőt hagynak minden reggel maguk után. – Én nem láttam még, de az egyik barátnőm mesélte, hogy a múltkor az ő ablaka alatt élt éppen két hajléktalan házas életet – magyarázta egyikük.


Szabadban élnek „házaséletet”

Többen is megemlítették, hogy a környéken nem csak a terjengő bűz, hanem a padok és az udvarok tisztasága is a hajléktalanok következménye. – Itt alszanak, esznek, itt szexelnek, itt csinálnak ezek mindent, de nem csak a hajléktalanok, hanem a pillangók is. A múltkor épp a sarokban láttam, ahogy kettő egymáson volt, de kotont is látni itt elhajigálva elég sűrűn – mesélte egy hölgy, aki az egyik Arany János utcai tömbben lakik.

Kattintson a képre és nézze meg a videót!

A környéken élők többségét tehát irritálja a hajléktalanok jelenléte, hiszen sem a játszóteret, sem a padokat nem tudják használni a lakók, arról nem is beszélve, hogy az idősek félnek szürkületkor az utcára menni. Nem tudhatja az ember, hogy mire képesek ezek, hiszen szinte mindig be vannak rúgva és, ha nem adunk nekik pénzt vagy amit éppen kérnek elég agresszívak tudnak lenni – mondta el egy idős hölgy.


Emberi ürülék és szemét mindenhol

Az tény, hogy a környéken jártunkkor mi is találtunk emberi ürüléket, eldobált véres papírzsebkendőt és szemetet szép számmal. Talán megoldást jelent, hogy nemsokára hűvösebbre fordul az idő, így a hajléktalanok többsége is a szállókra húzódik. A probléma azonban ezzel nincs megoldva, hiszen az első tavaszi napsugarakkal újból megjelennek a fedél nélküliek és minden kezdődik előlről. S, hogy mi a megoldás? Néha be kellene nézniük a rendőröknek a belső udvarokba is, de akkor biztos elképednének – adta tanácsul az egyik környéken élő hölgy.

-M. I.-


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Mega bulit szervez péntek estére Tiszavasvári
Tiszavasvári - A népszerű tehetségkutató döntőjében szereplő Szakos Andrea mellett nagyszabású [...] tovább »
Jótékonysági focimeccs
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzati Testülete a Magyar DJ Válogatottal csapott össze. tovább »
Fehérgyarmat büszkesége
Fehérgyarmat - Fehérgyarmaton járva az egyik körforgalomban találkozhatunk Árpád vezér mívesen faragott [...] tovább »
Metszettek, ültettek
Mátészalka - A napokban megszéplültek a parkok és közterek Mátészalka belvárosában. tovább »
A fájdalomcsillapítás atyjára emlékeztek Tiszavasváriban
Tiszavasvári - Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Kabay János emlékhetet, amelyen tiszavasvári [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés