2010.09.2 11:51; Frissítve: 2010.09.2 11:51


Nagydíjas hűtő, pálinka Szabolcsból

Két megyei cégé produktuma a 37 idei Magyar Termék Nagydíj-as között.

Csütörtökön ünnepélyes keretek között a Parlamentben átadták a 2010-es Magyar Termék Nagydíjakat. Az idei évben 39 pályázó 40 pályázata összesen 37 nagydíjat nyert el, mivel voltak közösen pályázók és közösen díjazott termékek is. A Magyar Termék Nagydíj 1998-as indulása óta eltelt 13 évben eddig összesen 245 termék nyerte el a védjegyként is használható elismerést.

Idén 17 témakörben lehetett pályázni, melyek szinte a gazdaság teljes palettáját felölelték. Eredményes pályázatok tizenkét témakörből kerültek ki. A díjazottak között megtalálható nemzetközi nagyvállalat és mikrovállalkozás is. A győztesek 57 százaléka most először pályázott a Magyar Termék Nagydíj elnyeréséért, a kitüntetettek 43 százalékának viszont egyéb termékein és szolgáltatásain is szerepel már a Magyar Termék Nagydíj emblémája.

Pályázók csaknem az ország egész területéről érkeztek, a díjazottak 70 százaléka vidéki, 30 százaléka pedig budapesti székhellyel rendelkezik. Szabolcs-Szatmár-Beregből az Electrolux Lehel Kft. Nyíregyházi Hűtőszekrény Gyár „SuperDAC „ dérmentes alulfagyasztós készülékcsaládja, valamint az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. Zsindelyes fahordós érlelésű pálinkái és Bazilita likőrje, Bazilita keserű likőrje érdemelti ki rangos díjat.

- Galambos Béla -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Mega bulit szervez péntek estére Tiszavasvári
Tiszavasvári - A népszerű tehetségkutató döntőjében szereplő Szakos Andrea mellett nagyszabású [...] tovább »
Jótékonysági focimeccs
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzati Testülete a Magyar DJ Válogatottal csapott össze. tovább »
Fehérgyarmat büszkesége
Fehérgyarmat - Fehérgyarmaton járva az egyik körforgalomban találkozhatunk Árpád vezér mívesen faragott [...] tovább »
Metszettek, ültettek
Mátészalka - A napokban megszéplültek a parkok és közterek Mátészalka belvárosában. tovább »
A fájdalomcsillapítás atyjára emlékeztek Tiszavasváriban
Tiszavasvári - Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Kabay János emlékhetet, amelyen tiszavasvári [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés