2008.10.3 13:36; Frissítve: 2008.10.3 13:36


Sport, művészet, rendvédelem az esélyegyenlőség jegyében Érpatakon

Sport, művészet, rendvédelem az esélyegyenlőség jegyében Érpatakon
Érpatak – A Dankó Pista Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium meghívásának köszönhetően a Nagykállói Kállay Rudolf Szakiskola 40 tanulója és 4 pedagógus a rendőrség rendvédelmi nyílt napján vett részt 2008. szeptember 26-án, Érpatakon.

Az iskola udvarán dr. Szepesi István Megyei Rendőrfőkapitány, valamint dr. Gere Zoltán Nyíregyházi Rendőrkapitány köszöntő szavai után a Nemzedékek biztonságáért alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Császár Józsefné beszélt az alapítvány feladatairól és a rendezvény céljáról.

A megnyitót követően játékos sportfeladatok tették próbára a tanulók ügyességét és felkészültségét, majd a színpadon fellépő művészek és diákcsoportok kulturális műsora szórakoztatta a közönséget.

Délután kutyás bemutatót, majd kommandós bemutatót láthattak az érdeklődők. A rendkívül látványos és változatos programok által a jelenlévők megismerhették a rendőrségi munka egyes területeit, s annak összetettségét. A legügyesebb diákok értékes nyereményekkel térhettek haza.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a rendezvény szervezőinek az eredményes és tartalmas nap lebonyolításáért.

Molnárné Katona Ilona,tanár


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Mega bulit szervez péntek estére Tiszavasvári
Tiszavasvári - A népszerű tehetségkutató döntőjében szereplő Szakos Andrea mellett nagyszabású [...] tovább »
Jótékonysági focimeccs
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzati Testülete a Magyar DJ Válogatottal csapott össze. tovább »
Fehérgyarmat büszkesége
Fehérgyarmat - Fehérgyarmaton járva az egyik körforgalomban találkozhatunk Árpád vezér mívesen faragott [...] tovább »
Metszettek, ültettek
Mátészalka - A napokban megszéplültek a parkok és közterek Mátészalka belvárosában. tovább »
A fájdalomcsillapítás atyjára emlékeztek Tiszavasváriban
Tiszavasvári - Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Kabay János emlékhetet, amelyen tiszavasvári [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés