2010.10.19 08:19; Frissítve: 2010.10.19 08:19


Szennyvízre épül a kerékpárút

Tákoson is szeretnének biztonságosan közlekedni Tákoson is szeretnének biztonságosan közlekedni
Mindenképpen beadják a pályázatot, melynek decemberben jár le a határideje.

Aláírásgyűjtésbe kezdtek elkeseredésükben a jármiak. A civil kezdeményezés szószólója Paposon él, de Jármiban született, ott nőtt fel, tehát nagyon is átérzi a régóta aktuális problémát.
– Nagyon sokan járnak kerékpárral dolgozni Jármiból Mátészalkára. A megnövekedett átmenő forgalom miatt rendszeresen életveszélyes helyzeteknek vannak kitéve a munkahelyükre igyekvők. Sajnos, már több halálos kimenetelű közlekedési baleset volt ezen az útszakaszon. Nagy az igény a kerékpárútra, nincs idő a késlekedésre. Várjuk az illetékesek mielőbbi intézkedését – fakadt ki Bíró Sándorné egy nemes ügy érdekében.

Mint kiderült, nyitott kapukat döngetnek az önmaguk és mások biztonságáért egyaránt tenni akarók.
– Idén írták ki azt a pályázatot, aminek a beadási határideje december 15-e. A 49-es út rengeteg veszélyt rejt, ezt a szomorú baleseti statisztika bizonyítja. A községünket Mátészalkával összekötő szakaszra kerékpárutat tervezünk, bízunk a kedvező elbírálásban – reagált Győrfiné Papp Judit, Jármi polgármestere. – Mivel a szennyvízberuházás kivitelezése előtt állunk, az a logikus, ha annak elkészülte után épül meg a kerékpárút. Egyébként elkészült a Jármi–Őr kerékpárút terve is, sőt, tudomásom szerint Mátészalkától Kocsordon át Győrtelekig is folytatódhatna a szakasz. Tisztában vagyunk azzal, hogy a napi veszélyhelyzet miatt sürget az idő, de tudomásul kell venni, hogy vannak határidők, amit ki kell várni, és csak utána döntenek. Mi nagyon reménykedünk, hogy értő fülekre talál a kiáltásunk.
KM–LTL

Fekete krónika

 

2008. 12. 12.: Jármi és Őr között egy fiatalember személygépkocsijával lesodródott az úttestről, fának csapódott, és azonnal szörnyethalt.
2010. 8. 27.: Frontálisan ütközött egy Opel és egy Suzuki Őr és Jármi között. A két gépjárműben öten sérültek meg, egyikükért mentő helikoptert küldtek. Az anyagi kár több millió forint.
2010. 10. 17.: Egy Opel Corsa tartott Jármiból Őr felé. A vezető félrerántotta a kormányt, és egy útszéli fának csapódott. A gépkocsi utasát, egy fiatal hölgyet súlyos, a sofőrt könnyű sérülésekkel szállították kórházba.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Mátészalka hírei
Metszettek, ültettek
Mátészalka - A napokban megszéplültek a parkok és közterek Mátészalka belvárosában. tovább »
Családi nap a Kéttannyelvűben
  Ahogy a mondás tartja: ahol a szükség, ott a segítség! És hogy az iskolák háza táján (anyagi [...] tovább »
Urr: Köszönöm, ennyi elég volt!
A labdarúgó Szi-Zo Sport megyei I. osztály 26. fordulójában mindhárom bajnokesélyes nyert, ugyanakor a [...] tovább »
Extreme Games, mint extrém sportnap!
Idén Június 23-án második alkalommal kerül megrendezésre Mátészalkán az Msz. tovább »
Online szimulátor versenyek – Interjú Bégányi Zsolttal
Magyarországon nem nevezhető hétköznapi időtöltésnek az „online száguldás”, ezért talán kevesen ismerik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés