Máriapócsra, a nemzeti kegyhelyre, illetve a csodatévő kegyképhez évről évre egyre többen zarándokolnak el. A görög katolikus egyház és a város önkormányzata is pályázott annak érdekében, hogy a templom és a település a rangjához méltóan, megszépülve fogadhassa a messze földről érkező vendégeket.
– Tavaly az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program támogatási rendszeréhez pályázott az önkormányzat annak érdekében, hogy a műemlékhez méltó környezetet alakítsunk ki a városközpontban lévő Kossuth téren. Az elbírált pályázat összköltsége 54 millió 729 ezer 721 forint volt. Ez a beruházásunk be is fejeződött, most a támogatás elszámolása van folyamatban – mondta el lapunknak a várost érintő fejlesztésekkel kapcsolatban Palóczy Lajosné, Máriapócs polgármestere.
– A nehéz gazdasági helyzet ellenére a fejlesztéseket 2010-ben is szeretné folytatni az önkormányzat. A Kossuth téri felújítás II. ütemére nyújtottunk be pályázatot az ÚMFT regionális operatív program támogatási rendszeréhez. A pályázatot – amelynek összköltsége 54 millió 689 ezer 598 forint –, kedvezően bírálták el. A szerződéskötés folyamatban van. Ezzel a beruházással a bazilika előtti tér teljes egészében megszépül, méltó környezete lesz a kegytemplomnak, s remélem, jól szolgálja majd a hozzánk ellátogató zarándokokat és turistákat.
– Újra fellendülőben a kerékpárok használata, egyre többen kelnek így útra, hogy megismerjék megyénket. Ezért szeretnénk összekötni kerékpárúttal a bazilikát és a 4911-es főközlekedési utat. Be is adtuk a pályázatot belterületi szakaszra 1500 méterre. Kedvezően bírálták el a pályázatunkat, 58 millió 396 ezer 661 forintot nyertünk. A szerződéskötés most van folyamatban. A külterületi kerékpárút pályázatának bírálata folyamatban van, 2500 méter hosszan szeretnénk kiépíteni. A megvalósítása érdekében 69 millió 566 ezer forintra pályáztunk.
– Településünk központjában számos közintézmény található. Az óvoda kivételével valamenyi épület több mint 20 éves. Régi az épülete például az egészségügyi központnak, a polgármesteri hivatalnak, az általános iskolának, a Szent Makrina Szociális Otthonnak, a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek otthonának. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a regionális operatív program keretében „Integrált városfejlesztési célok megvalósítása Máriapócson” címmel.
Ezzel a pályázattal szeretné az önkormányzat a közintézményeket felújíttatni. A munkálatok során kicserélik a nyílászáró szerkezeteket, s külsőleg is megújulnak az épületek. A pályázatban az önkormányzat konzorciumi szerződést kötött a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérekkel és a római katolikus egyházzal. A benyújtott pályázat összes költsége 512 millió 646 ezer 751 forint lenne, amelyből a saját erőt, a 84 millió 185 ezer 248 forintot a konzorciumos partnerek fedeznék.
Jól haladnak a kegyhely munkálatai
Közel egy éve kezdődtek a felújítási munkálatok a máriapócsi kegytemplomban, valamint az udvarán. Hol tartanak a munkálatok? – kérdeztük meg Kapin István atyát, a kegyhely igazgatóját.
– Szerencsére ma már olyan állapotban van a kegytemplom, hogy a megszokott módon lehet programjainkat szervezni a kegyhelyen. A munka első jelentős része láthatatlan volt, hiszen a torony és tetőszerkezet megerősítése volt a fő feladat. Látványos és izgalmas feladat volt a templomtér és az udvar régészeti feltárása, ami után elkezdődhetett az építő szakemberek munkája.
Teljesen új elektromos, hangosító és biztonsági rendszert, valamint esővízelvezetést építettek be. Szemet gyönyörködtető eredmény, hogy új, szép mészkőburkolatot kapott a templom, külső felülete pedig a régi színt őrző, de megfrissült felületet kapot. Az elmúlt hideg téli időszakban már élvezhettük az új fűtést, amelynek energiaszükségletét környezetbarát módon hőszivattyús módszerrel biztosítjuk. Jelenleg a restaurátorok végzik aprólékos, a régi képeket feltáró és megtísztító munkájukat.
A hétvégi búcsún már az apostol ikonok az eredeti helyükön lesznek, valamint a Szent Bazil és a Szent Kereszt oltárt és a szószéket is felújított formában láthatják a zarándokok. Templomunk minden nap nyitva van, bármikor tudunk vendégeket fogadni – fejezte be tájékoztatását Kapin István.
Barkaszentelés az örömhírvétel búcsúján
A kegyhely percről percre szépül és a vendégek is újra hazataláltak Máriapócsra. Ennek az örömteli növekedés szép példájának ígérkezik a hétvégi ünnepségünk. Az örömhírvétel ünnepének (Gyümölcsoltó Boldogasszony) búcsúja mindig is a zarándok év nyitányát jelentette – tájékoztatta szerkesztőségünket Kapin István kegyhelyigazgató.
– Az idei esztendőben megkapó tartalmat ad az ünnepnek a papság éve. Ezen kívül mindig is gondoltunk arra, hogy a világ legcsodálatosabb hírét hozó Gábriel angyalra az újságírók különös tisztelettel figyelhetnek, hiszen a szeretet igaz hírének munkatársai lehetnek írástudó szolgálatukkal. Ennek az üzenetnek továbbadására hívtuk búcsúi szónoknak és vendégnek Kondás Sándor atyát, aki hosszú idő óta dolgozik az egyházi és világi médiumokban. Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának búcsúja egyben virágvasárnap is, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékezete, egyházunk barkaszenteléssel ünnepli ezt a csodálatos eseményt.
Március 28-án az örömhírvétel búcsújának programja:
7 óra: Utrenye
8 óra: Szent liturgia
9.30: óra: Zarándokok köszöntése, beszámoló a kegytemplom szépüléséről
10 óra: Szent liturgia: szentbeszédet mond Kondás Sándor görög katolikus áldozópap
11 óra: Előadás a papság éve jegyében: „Görög katolikus lelkész a sajtó életében
körmenet (a körülményektől függően)
11.30 óra: Barkaszentelés, himnuszok, miroválás
- M. Magyar László -