2010.02.17 12:23; Frissítve: 2010.02.17 12:23


Tükörtörős kultúrsokk? – zsibbadtaknak kötelező darab!

Tükörtörős kultúrsokk? – zsibbadtaknak kötelező darab!
Az „Aranka szeretlek” és a „Letörtétek a Tükrünköt” szerzői új színt vittek az internetes sztárvilágba. De valójában mi is az Open Stage? Kovásznai hakni vagy gagyiba burkolt társadalomkritika? Ami biztos, három millió netező nem tévedhet…

SZON: Sokan már Internetes kultuszfiguraként aposztrofálnak titeket. Ti miként látjátok magatokat? Vannak-e számotokra olyan meghatározó figurák, akik az internetnek köszönhetik a hírnevüket?

Lung László Zsolt:

Az biztos, hogy az internetnek, még pontosabban a youtube-nak köszönhetjük a népszerűséget, hiszen nehezebb dolgunk lett volna ha még a 90-es évek “kazettás” időszakában lennénk, amikor a lemezkiadók döntötték el, hogy valami jó vagy sem, vagy esetleg az “apuka” pénztárcája.

A videómegosztó portálok ma legalább lehetővé teszik, hogy a közönség döntsön, ne pedig két-három ember aláírása, ami mögött sokszor nagyon sok irigység és rosszindulat van. Hozzáteszem, hála az égnek, hogy mi ezt megúsztuk! Éppen ezért nem szűrjük a negatív hozzászólásokat a videóink alatt, mivel én azt gondolom ha valamit közzé teszel, akkor azt maximálisan vállald be.

Hogy miként látjuk magunkat? Természetesen nem ájulunk el másodpercenként, hogy milyen zsenik vagyunk, bár nagyon jól esik a végeredmény, hiszen 2007-ben még erről álmodni sem mertünk. Nekünk azóta is az a dolgunk, hogy profi lemezeket hozzunk ki, és amit csinálunk a színpadon, az igényes legyen. Mellesleg meghatározó internetes figurám nincs, ha a netre kattanok, akkor csak zene, zene, zene…

Kozma Attila:

Köszönöm, hogy kultuszfigura lehetek, már kamaszkoromban szerettem volna, hogy bomoljanak utánam a csajok, de mivel a paródia műfaba csöppentem bele, így nem bomolnak utánam (se) a csajok. Egyébként nem tartom magamat “meghatározó” figurának,és nincsenek számomra ilyenek. Persze vannak akiket nagyra tartok,és mérhetetlenül tisztelek, pl. Hofi Géza, de szó sincs itt semmiféle majmolásról. Inkább az működik bennem, hogy egy kicsit odasózzunk azoknak, akik “nagynak” gondolják magukat. Sajnos a mai “szabad” média inkább nézőket kreál, mint értelmes műsorokat,és mi persze ebbe belecsimpaszkodunk, egyszersmind tükröt tartva azoknak, akik úgy gondoljak, hogy”bolondokból” is lehetnek “sztárok”. Tulajdonképpen mi valahol azt csináljuk, amit a “sztárok” is, csak mi tudjuk, hogy ez paródia.

SZON: Valójában mi is az Open Stage? Zenei, stand-up, vagy színjátszó együttes? Hogyan definiálnátok magatokat? Honnan tartotok hová?

Lung László Zsolt:

A “színjátszó együttes”-t egy életre felejtsd el, pfúúj. Abban igazad van, hogy három év alatt sok minden bekerült a pakliba, de mindezeket a fellépések, és felkérések jellege építette be az életünkbe. A rádiókabarékba nem vihettünk zenei anyagot, egy szabadtéri buliban pedig nem üt a próza, így mindig fellépések előtt pár órával döntünk, hogy mi lesz a műsorrend, sőt elég gyakran előadás közben is változtatunk. Emellett a “paródia” a legfőbb motorunk, ami nem egy könnyű műfaj ha igényesen akarod csinálni. Hogy honnan hová? A kovásznai “Kőrösi Csoma Sándor” líceumból az álmaink felé. Amúgy értem, hogy mire gondolsz, de ezt a Mindenható tudja a legjobban, és ez így van jól. Nem kell mindig mindent tudni.

Kozma Attila:

Zenés-táncos-minimálkosztümös-színes-verekedős-duhajkodós-színházmelletti-félrocker-agyfröccs. Gázsiért… És, hogy ez merre megy számunkra?Mindig változó, remélem vagyunk annyira bölcsek és bátrak, hogy észrevegyük merre tart a világ. A többit Zsoltírta, fogalmazta meg előttem.

Open Stage – Aranka szeretlek

Kattinson a képre és nézze meg a videót!

SZON: A szövegeitek első hallásra komikus hantázásnak tűnhetnek -mégis sokszor erős társadalomkritika bújik meg mögöttük. Miből merítetek a szövegek megírásakor? Melyik dalotokra vagytok a legbüszkébbek?

Lung László Zsolt:

A daloknál soha nem a szöveg készül el előbb, hanem a zene. Mivel rengeteg zenét hallgatok, minden újdonságra kíváncsi vagyok, minden stílusban van minimum öt-hat kedvencem – ezt értsd jól, a Kameruni Alternatív Elektro-Death Metál együttesekkel evidens, hogy nem vagyok tisztában.

Ahhoz, hogy tudjak parodizálni bármit is, véleményt alkotni direkt vagy indirekt módon stílusról, helyzetről, karakterekről, először is ismernem kell azt, formáját/stílusjegyeit.Ez kötelező.

A szövegötlet abból a világból merítődik, amiről éppen szó van. A “Támad A Szubcooltúra” dal a 90-es évek metál-világáról szól, a “Letörtétek A Tükrünköt” zenei alapja Madonna Feat Justin Timberlake & Timbaland- 4 Minutes alapján készült, a “Szenzésön Party” Morandi “Beijo La La”, és ” A La Lujeba” dalainak stílusjegyeit követte, stb… Mellesleg az összes dalra büszke vagyok, de talán az Aranka Szeretlek slow verziója sikerült a legjobban

Kozma Attila:

Igen, benne van a kritika. De mi ettől a kritikától nem igazán várjuk, hogy jobb legyen a világ. Csak azért mert mi vagyunk, az Audi Q7-ben terpeszkedő csávó még ugyanúgy fog keresztbe parkolni a mozgáskorlátozottak számára kijelölt helyen, és ugyanazt a nyomorult mulatós-popzenét fogják hallgatni az emberek, mint eddig is. Mi inkább azért vagyunk, hogy összekacsintsunk azokkal, akik ugyanúgy látják a világot, mint mi. Már rég túl vagyok azon, hogy valakiknek a negatív kritikája, rosszindulatú véleménye rést üssön az agyamon. De ugyanúgy adnak ihletet ezek a “buta” történések, élethelyzetek, mint a sok kellemes dolog.

SZON: Nem biztos, hogy mindenki előtt ismeretes, de már lassan egy éve kapható a „Székelylend” című CD-tek. Mit érdemes erről tudni? Várható-e további korong?

Lung László Zsolt:

Valóban, 2007 augustus 13-án adtuk ki az első lemezünket “Székelylend” címmel, ebből már csak pár CD maradt, majd 2009 tavaszán jött a második a “Kettes Székelylend“.

Nem azért lett “kettes” a második lemez, mert nem volt lemezcím ötletünk, hanem a kiadónk ragaszkodott, hogy a “Székelylend” maradjon ha lehet, amúgy “Szubcooltúra” lett volna a címe. Emellett az új korong körül zajlik most az életünk minden szempontból, amit tavaszra tervezünk, de ennek biztos nem “Hármas Székelylend” lesz a címe. Ősszel még egy DVD-t akarunk kiadni, sok-sok profi látnivalóval, ehhez rengeteg anyagunk már megvan.

Open Stage – Letörtétek a tükrünköt

Kattinson a képre és nézze meg a videót!

SZON: Szerintetek minek köszönhető a sikeretek? Mivel sikerült megfogni a közönségeteket?

Lung László Zsolt:

Van aki a dalainkat szereti inkább, van aki a prózát. Nem tudom, hogy konkrétan mi az amivel sikert értünk el, talán nem is ez a lényeg. Nekünk arra kell törekedni, hogy jobbnál jobb dolgokat csináljunk, és ha valaki nézi az előadásainkat/koncertjeinket ne az óráját „bügyürgesse” rekordmennyiségű ásításokkal fűszerezve, miközben arra gondol, hogy inkább tormát őrölne a koncert helyett. Hogy minek kinek köszönhető a siker? Ezt már sokszor mondtam, és most sem tudok más választ rá: az Égieknek.

Kozma Attila:

Nem tudom konkrétan, de hogy a mindenható videómegosztónak hatalmas szerepe van ebben, az biztos. Hogy mitől működik? Attól, hogy vannak emberek, akik ezzel azonosulni tudnak, a szó szoros és legjobbértelmében. Itt valójában az a kérdés, hogy rájövünk-e majd arra, mikor “járt le számunkra a lemez”.. De remélem, ez még jó messze van, nem akarok kiégve bolondot csinálni magamból.

SZON: Végezetül: Mit érdemes rólatok tudni – az önéletrajzokon kívül – a magánéletetekről?

Lung László Zsolt:

A magánéletem jelen pillanatban a munkám. Kézdivásárhelyen a “Városi Színházban” decemberben mutattuk be a Don Quijote című előadást, most az Aradi kamaraszínházban készülünk egy bemutatóra (Raymond Cousse – Gyerekességek), aminek február 26-án lesz a bemutatója, aztán ugyancsak Kézdivásárhelyen a Városi Színházban a “Padlás”-t mutatjuk be. Február végén kezdjük az új lemez stúdiómunkáit is, és közben egy másik projektnek a legújabb maxiját (Menthol&White – Glamour Life) dobjuk piacra március elején. Bulizni nem járok mostanában, mert a munkámra kell koncentráljak, barátnőm most nincs, de ezt nem társkeresői célból írtam nyugi, csak ha már megkérdezted akkor válaszolok, bár én nem hiszem, hogy ez bárkit is érdekel. :-D

Kozma Attila:

Én rádióban írok, mondok reklámokat már körülbelül 10 éve, emellett a Csíkszeredai színházban vagyok színész. Saját család még nincs. Van egy 1971-es Volkswagen 1600 TL, azaz Typ3- om, azt restaurálom, ami egy szép “sportkupénak” mondható, már amennyire az 1600 köbcentis léghűtéses boxermotor sportosnak nevezhető. Egyébként ezt a verdát szedtük szét a “Letörtétek A Türünköt” klipjében. Mellesleg most száműztem róla a Kawasaki-zöld színt, és gyönyörű fehér lesz. Emellett 32 éves vagyok, kihúzták már 4 fogamat, és még 3-ban van amalgám tömés, amit majd ki fogok cseréltetni a fellépések gázsijából. Szeretem a Cseh filmeket, Menzel, Forman, Papousek filmjeit. Túlsúlyos vagyok, szeretem a Formula 1-et és a történelem, csillagászati könyveket. Imádom, ha az autómban üvölt a Rammstein, és néhány rajzfilmzene, de szerintem ezeket valójában nem érdemes rólam tudni.

Open Stage – Nyomjátok emberek

Kattinson a képre és nézze meg a videót!

- M. István -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Havazás – MÁV: egyelőre nincs nagyobb fennakadás
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Egyelőre nem okoz nagyobb fennakadást a vasúti közlekedésben a zord [...] tovább »
Havazás – Nyolc embert mentettek meg a kihűléstől a Csongrád megyei rendőrök
Szeged, 2012. február 4., szombat (MTI) - Nyolc embert helyeztek biztonságba a hideg elől az elmúlt 24 órában az [...] tovább »
Havazás – Több térségben másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Hófúvás miatt Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Békés, Hajdú-Bihar, [...] tovább »
Malév – Normalizálódott az utasforgalom a repülőtéren
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a [...] tovább »
Havazás – A rendőrség 38 embert mentett meg a kihűléstől az elmúlt éjszaka
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása