2009.09.9 04:08; Frissítve: 2009.09.9 04:08


Városőrség a közbiztonságért Szabolcs megye településein

Rakamaz – Rakamazon a rendőrség mellett a
lakosság tagjaiból álló
városőrség is felügyel a rendre, a
közbiztonságra. – Április
elsejétől működik a
településen a városőrség,
amelynek jelenleg 50 tagja van – mondta el
érdeklődésünkre Farkas Ernő
polgármester.


-  Az önkormányzat adott a
városőrség
számára autót, telefont, s ezeknek
a költségeit fizetjük mi, hiszen a
városőrök ingyen végzik a
járőrözést. Minden nap
az esti órákban járják a
várost, valamint reggel és
délután az iskolánál
segítik a közlekedést. A
közbiztonság erősítése
érdekében hoztuk létre ezt a
civilszervezetet, amely együttműködik a
rendőrséggel.


A lakosságtól kedvező
visszajelzést kaptunk a munkájukkal
kapcsolatban, a város lakóinak
megnyugtató az, hogy a rendőrök
mellett a lakosság tagjai is részt
vesznek a közbiztonság
fenntartásában. A
városőrség tagjainak a
rendőrség parancsnoka tartott
tájékoztatót, majd vizsgát
tettek. Van egyenruhájuk,
fényvisszaverős mellényük. A
közbiztonság érdekében a
rendőrséggel közös
akciókat is szerveznek. A
közbiztonság fokozása
érdekében térfigyelő
rendszert
is kiépítünk. Egy
kamera már működik,
visszatartó ereje van.

Kamatoztatható lenne a
tapasztalatuk


A miniszterelnök által hétfőn
bejelentett tízpontos csomag egyik eleme a
legalább két éve nyugdíjban
lévő rendőrök
foglalkoztatása, amiről Szép
Gábor
, a Nyugdíjas
Detektívek Egyesületének elnöke
azt mondja, ideiglenes megoldásnak jó
lehet, de csak akkor, ha a megfelelő jogi
hátteret is megteremtik hozzá. – A
nyugdíjban lévő
rendőrök több évtizednyi
tapasztalattal rendelkeznek, és pontosan ismerik
egy adott városrész vagy
település bűnelkövetési
módjait, sőt, az elkövetőket is,
felbecsülhetetlen felderítési
és nyomozati tapasztalattal bírnak, amit
pedig kiválóan kamatoztathatnának.


Ha csak a tanácsaikra számítanak,
azzal az emberek nincsenek kisegítve, hiszen
ők rendőri segítségre
várnak. Ez akkor érhető el, ha a
nyugdíjas rendőrök
aktív szolgálatot vállalhatnak,
pontosan meghatározott jogokkal,
kötelezettségekkel. Sok még a
nyitott kérdés, hiszen nem ismert,
kapnak-e fegyvert vagy más
kényszerítőeszközt, nem lehet
tudni, milyen lesz a bérezés, de az
biztos, hogy átmeneti megoldásként
ez szóba jöhet. A
rendőrségen belül nagyon
rövid idő alatt zajlott le a
generációváltás, s nem
nagyon volt lehetőség arra, hogy az
idősebbek átadják tapasztalataikat a
fiataloknak, holott erre ebben a szakmában
nagyon nagy szükség lenne –
véli Szép Gábor.

Az érpatakaiak hálásak a
mezőőröknek


Az elmúlt két hónapban
Érpatak külterületén
nem volt szükség rendőri
intézkedésre, ebben pedig nagy szerepe
van a település mezőőreinek, akik
az önkormányzattal és a
rendőrséggel szorosan
együttműködve ügyelnek a rendre,
pontosabban a településen élők
földjeire, terményére.

Orosz Mihály Zoltán
polgármestertől megtudtuk, hogy az
önkormányzat alkalmazásában
álló mezőőrök nagyban
hozzájárulnak az érpatakiak
biztonságérzetének
javításához, s akik nem
járnak egyenes úton, tartanak
tőlük. Ezt erősíti meg a
mezőőrök egyike, Bakti
Péter
is, aki azt mondja, addig vannak
egy-egy területen amíg teljesen meg nem
szűnnek a lopások, ahogy ő fogalmaz:
amíg meg nem tisztítják az adott
településrészt. – A messzebb
lévő területekre autóval
megyünk ki, de azután gyalogolunk, mert az
kevésbé feltűnő. Az a
legoptimálisabb, ha tetten érjük az
elkövetőket, mert videóra
rögzítjük a történteket,
értesítjük a
rendőröket, akik a
feljelentést megteszik. Bakti
Péter
azt mondja, a lakosság
azon része, mely soha sem lop, örül,
hogy a mezőőrök megvédik az
általuk megtermelt zöldséget,
gyümölcsöt, gabonát és van
a másik rész, akik viszont munka
nélkül akarnak ezen
értékekhez hozzájutni.


– Ők nem szeretnek bennünket, és
bizony, időnként komoly konfliktusok is
kialakulnak, ám mi nem azért vagyunk itt,
hogy mindenki szeressen bennünket. A mi dolgunk
megfékezni a lopásokat, ehhez pedig
minden feltételt biztosít az
önkormányzat, hiszen a célunk
ugyanaz: elérni, hogy az emberek
biztonságban érezzék magukat
és az értékeiket is.

Sportszerűtlen
bűncselekmény


Bár Őr a kevésbé
„bűnfertőzött”
települések közé tartozik, a
folyamatos rendőri és
polgárőri jelenlét
elengedhetetlen a községben, hiszen a
tolvaj olyan mint az ördög: sohasem alszik!
– mondja Hódi
Miklós
polgármester, kinek
legutóbb májusban okoztak álmatlan
éjszakákat az enyveskezűek. A falu
első embere maga is a helyi
polgárőrség tagja. A szervezet
három éve alakult, jelenleg közel
negyven önkéntest számlál, az
önkormányzat egy Lada Niva
szolgálati gépkocsival és
évi 400 ezer forinttal segíti a
civilzsaruk munkáját.


– Előfordulnak kisebb-nagyobb
lopások, a külterületi
raktárunkat több alkalommal is
kifosztották már, a
legmegdöbbentőbb eset azonban idén
nyáron történt. Alighogy
átadtuk az új, drága
pénzből létrehozott
sportöltözőt Őrben,
pár nap múlva az összes konvektort
meglovasították valakik az
épületből. A 300 ezer forintos anyagi
kárnak talán bottal üthetjük a
nyomát, a rendőrség jelenleg is
nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen. Egy
szó mint száz: a lehető legnagyobb
létszámmal és aktivitással
kell munkálkodnunk a település
lakóinak és javainak
biztonságáért!

Erősítést kapnak a
bűnvadászok

Nagykálló város
vezetése úgy döntött, nem
várja meg, amíg szájába
repül a politikai sült hal. A kislétai
tragédia következtében
előállt feszült helyzet és az
ön- és településvédelem
fogalmát nem éppen szokványosan
értelmező roma csoportok
megalakulása láttán arra az
elhatározásra jutottak, több
„fronton” védik a
közbiztonságot: megerősítik a
városőrséget és a
nemzetőrséget, több lesz a
városban cirkáló
rendőrök száma, és
szerződést kötnek egy
őrző-védő szolgálattal.

Milyen a
közbiztonság az Ön
lakóhelyén?


Az utóbbi időben
sűrűn történnek
betörések és
rongálások
Nyírteleken. Bár
rendőrség
és
polgárőrség
is van
településünkön,
mégis hiábavalónak
tűnik munkájuk, mert nem
csökken a
bűnözés. A gyakoribb
járőrözés
javítana a helyzeten –
mondta Demku
Mónika
.

– Pár hónapja
költöztem
Tiszavasváriba, ahol
körülbelül négy
havonta feltörnek egy kisboltot.
Mostanra beszereltek az üzletbe
egy riasztót, azóta
megint betörtek, de az
elkövetőket még nem
sikerült elfogni. A
település
bejáratánál van
egy tábla, amely szerint
Tiszavasváriban
polgárőrség
is működik, én azonban
még sosem láttam
őket – válaszolta
Erdei Sándor.
Suller Zsolt
úgy gondolja, Oroson nagyobb
volt a biztonság és
fegyelem, amíg volt körzeti
rendőrség. – Sok
betörés és
lopás történik a
településen, emellett
rengeteg a gyorshajtó, sőt,
a részeg sofőr sem ritka!
– tette hozzá.

– Biztonságban
érzem magam a
településen, ahol
élek, ez annak
köszönhető, hogy a
rendőrök és
polgárőrök
jól végzik a
munkájukat. Remélem, hogy
ez még sokáig így
lesz – mesélte a
balkányi Vinkler
Ágnes
.

A borbányai Dulovics
János
úgy
érzi, jó
környéken él.
– Forgalmas és jól
kivilágított helyen
lakom, úgyhogy az esti
órákban is ki merek menni
az utcára. A lakosok
biztonságérzetét a
csoportban
járőröző
polgárőrök
is
növelik.
Zsédai Evelin
szerint Kótaj nem
veszélytelen
település a
betörések és
lopások miatt. – A
keresztszüleim
polgárőrök,
ezért tudom, hogy a hajnali
órákban még az
utcákat járják,
felügyelve a környék
biztonságát.
Önmagukat teszik ki
veszélynek, hogy mások
értékeit
védelmezzék.


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

Kapcsolódó cikkek:


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Mega bulit szervez péntek estére Tiszavasvári
Tiszavasvári - A népszerű tehetségkutató döntőjében szereplő Szakos Andrea mellett nagyszabású [...] tovább »
Jótékonysági focimeccs
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzati Testülete a Magyar DJ Válogatottal csapott össze. tovább »
Fehérgyarmat büszkesége
Fehérgyarmat - Fehérgyarmaton járva az egyik körforgalomban találkozhatunk Árpád vezér mívesen faragott [...] tovább »
Metszettek, ültettek
Mátészalka - A napokban megszéplültek a parkok és közterek Mátészalka belvárosában. tovább »
A fájdalomcsillapítás atyjára emlékeztek Tiszavasváriban
Tiszavasvári - Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Kabay János emlékhetet, amelyen tiszavasvári [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés