2010.07.30 16:53; Frissítve: 2010.07.30 16:53


Vihar a vis maior körül Szakolyban

A megyében Szakoly szenvedte el az egyik legsúlyosabb viharkárt, ahol a védekezés és az ideiglenes helyreállítás munkái sikeresen zajlanak azóta.

A védekezés és a helyreállítás költségeit az állam a vis maior támogatás keretein belül Szakolynak megtérítené, melynek azonban kötelező eleme a képviselő testületi határozat.

Pásztor Sándor alpolgármester közölte: háromszor hívta össze a testület tagjait, akik a mai napig nem szavazták meg a vis maior támogatást. A viharkár miatt 28 millió forint állami támogatásra lenne jogosult Szakoly. A vis maior támogatás nélkül nem tudják kifizetni a védekezés és a helyreállítás költségeit. „Tavasszal az ÖNHIKI kérelem benyújtása kapcsán, melyen belül 18 millió forintra lettünk volna jogosultak, de a testületi határozat hiányában ezt a támogatást sem tudta igénybe venni a település. Szintén ez történt a közbeszerzési eljárások meg nem szavazása miatt: nem épülhetett meg az óvoda tornaszobája, de nem szavazták meg az akadálymentesítést az óvoda és a polgármesteri hivatal esetében sem, és a művelődési ház rekonstrukcióját sem.

Az elmaradt döntések hiánya miatt közel 120 millió forint támogatástól estünk el”. Egy lehetőségük maradt a szakolyiaknak, ha a képviselő testület vasárnap 10 órára összehívott ülésén meghozza a szükséges döntést a vis maior támogatáshoz.

- Ladányi Tóth Lajos -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Reneszánsz hangulat a Kodályban
Nyíregyháza - Reneszánsz hangulatban rendeztek jótékonysági bált a Kodály Zoltán Általános Iskolában [...] tovább »
Hideg idő – A jövő hét vége felé enyhülhet az idő
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Továbbra is marad a hideg téli idő, kemény fagyokkal. Enyhülésre [...] tovább »
Jégkorcsolya verseny Sóstón
Nyíregyháza, Sóstó - A Sóstói Jégbarátok Klubja és a Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. és a pár napja [...] tovább »
Jeges móka: Csúszó alkalmatlanságok versenye
Nyíregyháza, Sóstó - Csúszó alkalmatlanságok szombati versenyében Sóstón az indulók között nem volt hiány [...] tovább »
A rossz kémény kemény téli következményei
Nyíregyháza - Télen számít csak igazán a kéményünk állapota, mivel a nem megfelelően karbantartott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása