2010.03.30 08:44; Frissítve: 2010.03.30 08:44


Zamárdi siker a szellemi diákolimpiai döntőben

Zamárdi siker a szellemi diákolimpiai döntőben
A megyei színeket képviselő ófehértói csapat a hetedik helyen zárta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport Tanács által első alkalommal megrendezett viadalt.

Első alkalommal rendezett Szellemi Diákolimpia Országos Döntőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport Tanács. A rendezvénynek a Megyeháza Bessenyei terme adott otthont, ahol a két területi elődöntőből továbbjutó nyolc csapat mérhette össze tudását.

A versenyelnöki dunkciót dr. Konrád Ferenc olimpiai bajnok vízilabdázó látta el, a zsűriben többek között helyet foglalt dr. Jakabháziné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) főtitkára is, a játékvezetői tisztséget  pedig Győr Béla, a MOA tanács tagja töltötte be. A tíz feladatot tartalmazó versenyben az első és ötödik helyen holtverseny alakult ki, így pótfeladattal döntötték el a verseny végső sorrendjét, az elsőséget a zamárdiak szerezték meg. A szabolcsi színeket képvieselő Ófehértói Általános Iskola és Intézményei csapata a hetedik helyen végzett.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Mega bulit szervez péntek estére Tiszavasvári
Tiszavasvári - A népszerű tehetségkutató döntőjében szereplő Szakos Andrea mellett nagyszabású [...] tovább »
Jótékonysági focimeccs
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzati Testülete a Magyar DJ Válogatottal csapott össze. tovább »
Fehérgyarmat büszkesége
Fehérgyarmat - Fehérgyarmaton járva az egyik körforgalomban találkozhatunk Árpád vezér mívesen faragott [...] tovább »
Metszettek, ültettek
Mátészalka - A napokban megszéplültek a parkok és közterek Mátészalka belvárosában. tovább »
A fájdalomcsillapítás atyjára emlékeztek Tiszavasváriban
Tiszavasvári - Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Kabay János emlékhetet, amelyen tiszavasvári [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés