2010.09.3 05:10; Frissítve: 2010.09.3 05:10


Halálos csapda Nyírturánál

Halálos csapda Nyírturánál
Beszorult a lába a pedál alá annak a fiatalembernek, aki autójával egy teherautónak vágódva lelte halálát a 4-es főúton péntek hajnalban.

A helyszíni értesülés szerint a Suzukit egy Seat vontatta Nyírtura felől Nyírbogdány irányába haladva. A 4-es főút 403-as főút kereszteződésétől mintegy 2-300 méterre tisztázatlan okból a vontatott Suzuki ostor szerűen átcsapódhatott a bal oldalba, ahol pont akkor érkezett egy belorusz kis teherautó, aminek vezetője nem kerülhette el a karambolt. Az oldalával kifordult Suzukinak ütközött, és nagyjából 20-25 métert lökte vissza, a teherautó is árokba sodródott.

A Suzukiban ülő 31 éves férfit a nyíregyházi tűzoltók vágták ki a roncsból, a mentők még megpróbálták megmenteni, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség eljárást indított a körülmények tisztázására. Az anyagi kár több százezer forint. Az utat a vizsgálat idejére teljes szélességében lezárták a forgalom elől.

- Pusztai Sándor -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Hosszútávfutáshoz hasonlította a magyar-szlovák kapcsolatok rendezését a szlovák külügyminiszter
Pozsony, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Nem egy 100 méteres sprinthez, hanem maratoni futáshoz hasonlítható [...] tovább »
Hideg idő – 13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A Tisza és a Duna jeges árvíz elleni védelmét összesen 13 [...] tovább »
Fidesz: az LMP magán viseli az elhibázott pártszervezés jegyeit
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A Fidesz úgy látja, beigazolódtak korábbi bírálatai, mert az LMP [...] tovább »
Hideg idő – Az extrém hideg megszűnik, de még mindig a februári átlag alatt marad a hőmérséklet
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – Az extrém hideg idő fokozatosan megszűnik, de még mindig hidegebb [...] tovább »
A hulladékokról alkot törvényt az Országgyűlés
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Az Országgyűlés február 13-án kezdődő ülésszakára terjesztette [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása