2007.09.26 19:02; Frissítve: 2007.09.26 19:02


Árthat az intenzív sport a terhesség elején

A terhesség első három hónapjában intenzíven sportoló nőknél majdnem négyszer gyakoribb a vetélés, mint azoknál a kismamáknál, akik nem erőlködnek – derül ki egy Dániában végzett felmérésbôl.

A több mint 90 ezer asszony megkérdezésével végzett vizsgálat az International Journal of Obstetrics and Gynecology szülészeti és nôgyógyszati orvosi folyóiratban jelent meg.

A kockázat azoknál a nőknél a legnagyobb, akik hetente legalább hét órán át intenzíven edzettek, például kocogtak. A 18. hét után viszont az intenzív mozgás már nem jelentett kockázatot. Nem volt gyakoribb a vetélés azoknál sem, akik úsztak.

A tanumány szerzői szerint a terhes nőknek ettől még nem szabad elbátortalanodniuk a könnyű vagy mérsékelt sporttól, ám a szakembereknek esetleg felül kell vizsgálniuk az eddigi álláspontjukat. Az egészségügyi hatóságok a legtöbb országban azt ajánlják az asszonyoknak, hogy a terhesség alatt ugyanolyan szinten sportoljanak, mint előtte.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Friss hírek
Nyomoznak a BRFK videósának bántalmazása miatt
Hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást az ügyészség, miután a rendvédelmi dolgozók [...] tovább »
Lomniciék a magyar kisebbség európai védelmére kérik Tőkést
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnök pénteken közölte: szervezete felkérte Tőkés [...] tovább »
MSZP: A fehérvári Fidesz a felmondással lemondott kétmilliárd forintról
Egyeztetés és előkészítés nélkül leállította az elmúlt évek legjelentősebb székesfehérvári fejlesztési [...] tovább »
Ismét Demján a VOSZ ügyvezető elnöke
Újabb öt évre Demján Sándort választotta ügyvezető elnökévé a Vállalkozók és Munkáltatók Országos [...] tovább »
LÍBIA: Kadhafi lehet a nemzetközi letartóztatási parancs élén
Három ember ellen kéri letartóztatási parancs kiadását a Líbiában elkövetett emberiesség elleni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása