2009.04.28 17:35; Frissítve: 2009.04.28 17:35


BKF: politikai érdekek és válságkommunikáció

Komoly aggályokat vet fel, hogy a lakosság mellett sok szakmai véleményformáló és a sajtó is csak jelentős késéssel értesült a gazdasági helyzetről – derül ki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola átfogó tanulmányából. A kutatás szerint a pénzügyi világválság veszélyeire nem hívták fel időben a figyelmet, sőt olykor félretájékoztatták az embereket, akik így nem hozhattak önálló és felelős döntéseket saját egzisztenciális ügyeikben. A hivatalos kommunikáció októberig tagadta vagy bagatellizálta a helyzetet, utána pedig politikai csatározások retorikai eszközévé vált.

A tanulmányban a többi között azt vizsgálták, mikor és milyen képet közvetítettek a közszereplők és a médiumok a pénzügyi világválságról a lakosságnak. Eszerint a Fidesz már jóval korábban próbálta bevinni a köztudatba a válság fogalmát, ám augusztusban és szeptemberben ezt még Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök elhibázott gazdaságpolitikájának tulajdonították. Az ellenzéki párt még a pénzügyi világválság hazai megjelenése után is azt kommunikálta, hogy a krízis nem okozója, hanem leleplezője volt a helyzetnek. A többi párt álláspontja között komoly eltérések voltak a válság okainak tekintetében, de az SZDSZ és az MDF kommunikációjában is megjelent.

A sajtó egy része is csak késéssel ismerte fel a válság veszélyeit, miközben több szakértő augusztusban és szeptemberben figyelmeztetett.

A kormány október 10-ig többnyire hallgatott a helyzetről, helyette azt kommunikálták, hogy az ország túl van a nehezén és gyorsulni fog a gazdasági növekedés. Ez a lakosság tisztánlátását is hátráltatta. A tanulmány emlékeztet rá, hogy Gyurcsány Ferenc csak szeptember 26-án foglalkozott először érdemben a pénzügyi világválsággal, amikor kijelentette, hogy annak összes következménye a teljes magyar pénzügyi rendszerben nem haladhatja meg az egy-kétszer tízmilliárd forintot. Eközben sok bank még október elején is sorra reklámozta kedvezőbbnél kedvezőbb hitelfelvételi konstrukcióit, ami komoly aggályokat vet fel, mert mindezek alapján a polgárokban a biztonság hamis illúziója alakulhatott ki.

A BKF elemzése szerint a válság kommunikációjának késését az is magyarázhatja, hogy a pénzügyi világválság egy politikai kommunikációs hadjárat kellős közepébe robbant bele. Emiatt az egyik politikai tábor a felelős kormány lemondását követelte, a másik pedig a sikeres válságkezelést kommunikálta.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Friss hírek
Nyomoznak a BRFK videósának bántalmazása miatt
Hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást az ügyészség, miután a rendvédelmi dolgozók [...] tovább »
Lomniciék a magyar kisebbség európai védelmére kérik Tőkést
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnök pénteken közölte: szervezete felkérte Tőkés [...] tovább »
MSZP: A fehérvári Fidesz a felmondással lemondott kétmilliárd forintról
Egyeztetés és előkészítés nélkül leállította az elmúlt évek legjelentősebb székesfehérvári fejlesztési [...] tovább »
Ismét Demján a VOSZ ügyvezető elnöke
Újabb öt évre Demján Sándort választotta ügyvezető elnökévé a Vállalkozók és Munkáltatók Országos [...] tovább »
LÍBIA: Kadhafi lehet a nemzetközi letartóztatási parancs élén
Három ember ellen kéri letartóztatási parancs kiadását a Líbiában elkövetett emberiesség elleni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés