2010.07.29 16:46; Frissítve: 2010.07.29 16:46


Egy tucat orvosnak és ápolónak mondott köszönetet Massa a Hungaroringen

Egy tucat orvosnak és ápolónak mondott köszönetet Massa a Hungaroringen
Egy tucat olyan orvossal, mentőápolóval fogott kezet csütörtökön Felipe Massa, akik tavalyi baleseténél segítettek megmenteni az életét. A világhírű autóversenyző köszönetképpen aláírta a Hungaroringen szolgálatot teljesítő egészségügyisek fehér overálját is.

A Forma1-es pilóta tavaly egyhetes lábadozása után az őt megműtő orvosoknak mondott köszönetet, most a Hungaroring egészségügyi személyzetének fejezte ki háláját. A csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján is elmondta: találkozott azokkal, akik tavaly a balesete után kiemelték az autóból. Hozzátette: “az ember életében nagyon jó dolog, hogy viszontláthatja azokat, akik segítettek neki”.

Felipe Massa a tavalyi Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet – az előtte száguldó autó egyik rugója találta el a fején. Az Állami Egészségügyi Központba szállították, ahol napokig életveszélyes állapotban volt, többször megoperálták. Végül egyhetes kórházi kezelés után szállították a brazil pilótát Sao Paolóba. Az RTL Fókusz stábja előtt Massa csütörtökön elmondta: tavalyi balesetéből szinte semmire sem emlékszik, csak a kórházban tért magához.

- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Friss hírek
Nyomoznak a BRFK videósának bántalmazása miatt
Hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást az ügyészség, miután a rendvédelmi dolgozók [...] tovább »
Lomniciék a magyar kisebbség európai védelmére kérik Tőkést
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnök pénteken közölte: szervezete felkérte Tőkés [...] tovább »
MSZP: A fehérvári Fidesz a felmondással lemondott kétmilliárd forintról
Egyeztetés és előkészítés nélkül leállította az elmúlt évek legjelentősebb székesfehérvári fejlesztési [...] tovább »
Ismét Demján a VOSZ ügyvezető elnöke
Újabb öt évre Demján Sándort választotta ügyvezető elnökévé a Vállalkozók és Munkáltatók Országos [...] tovább »
LÍBIA: Kadhafi lehet a nemzetközi letartóztatási parancs élén
Három ember ellen kéri letartóztatási parancs kiadását a Líbiában elkövetett emberiesség elleni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés