Marihuána - illusztráció
Míg évekkel ezelőtt a szakemberek csak egyes középiskolákat, szakmunkásképzőket tartottak veszélyesnek a kábítószerfogyasztással összefüggésben, mára az összes ilyen debreceni tanintézményben jelen van a „ cucc”, s az anonim felmérések szerint minden harmadik 16 éves kipróbált valamilyen szert.
Ürügy is van
Marihuána-dömping van – jelentette ki Varga Éva szerdán a Debreceni Kábítószeregyeztető Fórum konferenciáján. A helyi drogambulancia munkatársa meg is magyarázta, miért épp a „füvezés” vezet nálunk.
– Debrecen iskolaváros sok-sok fiatallal, számos szórakozóhellyel, azaz jó piacot jelent. A marihuána a vele élők, illetve a szakemberek szerint divatos, olyan unaloműző szer, aminek használata közösségi élményt jelent. Rágyújtani egyre egyszerű, nem kíván különösebb rákészülést, s nem okoz látványos fizikai függőséget, pszichés tüneteket – sorolta az okokat.
Előadásában elmondta: sokan azzal az ürüggyel nyúlnak a „fű” után, hogy az alkohol rosszabb, mivel részegek, büdösek, agresszívak lesznek tőle. Ráadásul azzal, hogy egyre többen szívják, mindinkább legitim, megengedhetőbb élvezetnek tűnik.
Varga Éva annak veszélyről is szólt, hogy a fiatalok körében egyre kevésbé számít elítélendőnek, deviánsnak a kábítószerezés, és a szülők sem tesznek eleget ellene. Inkább hagyják magukat meggyőzni a gyerek által, aki szerint persze „nem kell a patália”, amúgy meg „lehetne rosszabb is, például ha keményebb szerekhez nyúlna”. A hihetetlen erejű média szélsőségesen megosztott: míg egy része a „sztárok is csinálják” felkiáltással erősíti a rászokást, a másik fele a legsúlyosabb eseteket dokumentálva rémiszt.
A szakemberek álláspontja alapján leginkább a középiskolás-korosztályt kell félteni, s különösen veszélyeztetettek a javítóintézetből, állami gondozásból (tartós nevelésből) kikerültek, a pályakezdő munkanélküliek, az intézményi foglalkozásból kimaradók, a lakótelepeken élő fiatalok, valamint a külföldön munkát vállalók.
A láthatatlan légió
A drogambulancia vezetője, Ladányi Andrea a HAON érdeklődésére elmondta: tavaly 650-en fordultak meg náluk kábítószerproblémáik miatt, körülbelül százzal többen, mint egy évvel előtte. Keménydrog-függő betegünk mintegy húsz volt, ebben nincs se emelkedés, se csökkenés. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a bennünket felkeresők számára a mindenkori kormány drogpolitkája is hatással van – tette hozzá.
Arra, hogy megbecsüljék, mennyien kábítószerezhetnek ma Debrecenben, a szakemberek nem vállalkoztak, mondván, a szerhasználók jelentős része láthatatlan marad.