
A Szex és tandíj az utóbbi idők egyik legnagyobb botránykönyve volt Franciaországban. Szeptember vége óta magyarul is olvasható. Megrázó könyvnek nevezte a Szex és tandíj című kötetet Bódis Kriszta, író, filmrendező. Három fontos kérdést érint ez a könyv, mondta el a Független Hírügynökségnek az író. Az álnéven író főhős, a tényirodalom műfaját alkalmazva olvasmányosan meséli el prostituálódásának történetét.
Minél több ilyen könyv születik, annál nagyobb esély van arra, hogy a mindmáig tabunak számító szexualitás témája kibeszélhetővé válik, hangsúlyozta Bódis Kriszta. A prostitúció a másik olyan lényeges kérdés, amit belülről, a saját megélt tapasztalatai alapján feszeget az álnéven író diáklány.
Kérdésünkre válaszolva Bódis Kriszta elmondta: bár pontos felmérésről nem tud, biztos benne, hogy Magyarországon is létezik diákprostitúció. Minden bizonnyal itthon is szép számmal akad Laura D.-
Bódi Kriszta hangsúlyozta: fontos és elgondolkodtató könyv jelent meg, ami számos sztereotípiát rúg fel, többek között a prostitúcióval kapcsolatos "romantikus" képzeteinket.
Hozzászóló: lilly
- 60 , 2009.01.23, 17:00Szerintem | válasz |
Hozzászóló: eszter1986
- 59 , 2008.12.12, 12:11Bölcsész diploma! | válasz |
Hozzászóló: kimbasic
- 57 , 2008.10.08, 15:47kurvák,prostik?? | válasz |
Látogass, regisztrálj, szólj hozzá!!! | |
Hozzászóló: Adofizetomagyar
- 55 , 2008.09.30, 21:11:) | válasz |
Nekem semmi bajom velük. Aranyosak, de itt nem az út széli fekete jányt idézném lelki szemeitek elé :) Örömlány és csak a férfiak miatt vannak. Ha nincs kereslet akkor nincs kínálat. Ha nem kap meg valaki valamit otthon oda megy. Szerencsém van, nekem nem kell sehova mennek :))) Szabadság! hahahaaaaa | |
Hozzászóló: berliner
- 54 , 2008.09.30, 16:40esetleg | válasz |
Hozzászóló: Adofizetomagyar
- 44 , 2008.09.30, 13:30Well | válasz |
Többre becsülöm őket, mint tisztelt politikusainkat! Szabadság elvtársak! A sógoréknál már nyertünk! Éljen a pálszláv unió! | |
Hozzászóló: stella30
- 41 , 2008.09.30, 13:02a címben nem szerepel | válasz |
Hozzászóló:
- 52 , 2008.09.30, 16:32na ne | válasz |
Hozzászóló: stella30
- 58 , 2008.10.12, 11:53hm.. | válasz |
Nekem nincsenek megélhetési problémáim, van 2 szép gyermekem, rendes férjem és tisztességes munkám.Lehet irigy vagy mert még eddig nem volt pénzed kurvára...Talán neked csak a kocsmai "1 felesért és 1 üveg sörért" is felkínálkozó "hölgyek jutottak" Ha-ha | |
Hozzászóló: Adofizetomagyar
- 36 , 2008.09.30, 12:27nos..- | válasz |
Hokizzatok a gépre, meg titkon mindenféle perverz dolgokat töltsetek! Amúgy is azt csináljátok! Na pá! | |
Hozzászóló: LionD
- 40 , 2008.09.30, 12:42A vakond... | válasz |
Hozzászóló: imibacsi
- 31 , 2008.09.30, 12:03duma | válasz |
Olyan is volt, hogy fizikai kényszerrel kellett visszavernem az ajánlatukat. (Pofán kellett verni a vén buznyákot, hogy végre megértse, nem megyek el vele.) Prostituálódás helyett én vagont rakodtam a józsefvárosi pályaudvaron éjszakánként. Biztos hülye vagyok, de a mai napig nem bánom. | |
Hozzászóló: roobert
- 39 , 2008.09.30, 12:41- | válasz |
Hozzászóló: imibacsi
- 43 , 2008.09.30, 13:28azokat nem hajtottam el | válasz |
Kapd be azét, aki megengedi. | |
Hozzászóló: roobert
- 45 , 2008.09.30, 13:40van egy kis gond, | válasz |
Hozzászóló: imibacsi
- 46 , 2008.09.30, 13:58a Te bajod | válasz |
Remélem, az ellenkező neműeknél nagyobb volt a sikered... :) Béke, robi, miért egymást bántanánk, ha nincs is rá okunk? (Azért jót mosolyogtam a dolgon, tagadhatatlan.) | |
Hozzászóló:
- 49 , 2008.09.30, 14:47! | válasz |
Semmi rosszindulat, csak érdekel: vannak hatproblémai most az akkori rakodások következtében? | |
Hozzászóló: roobert
- 47 , 2008.09.30, 14:05béke hát, | válasz |
Hozzászóló: imibacsi
- 48 , 2008.09.30, 14:26- | válasz |
Hozzászóló: Anonim
- 29 , 2008.09.30, 11:33! | válasz |
Szerintem nem. Akinek pénzre van szüksége, aki akar pénzt keresni, az fog kapni munkát, olyant, amelyből el tudja tartani magát. Legfeljebb meghúzza a derékszíjat, ez az ara annak, hogy komoly, tisztességes eletet éljen, de megéri. Addig nyújtózkodj, ameddig a takarod ér! Tudod, hogy mit engedhetsz meg magadnak és elfogadod. Érett, normális ember így csinálja. Amióta világ a világ, az élet lemondásokkal jár. Az az igazi jellemformáló, nem hogy minden kell nekem és cserebe eladom, eldobom a tisztességemet! meg egy egyéni vélemény: nem szívesen kötném össze az életem egy olyan lánnyal, aki pénzért árulta mar a testet! Az egy olyan erkölcsi szintet jelent, amely leendő gyerekeim leendő anyjánál szoba sem jöhet! | |
Hozzászóló:
- 53 , 2008.09.30, 16:35gratulálok. | válasz |
Hozzászóló: chewable
- 28 , 2008.09.30, 11:25hmm... | válasz |
Hozzászóló:
- 50 , 2008.09.30, 15:03MIERT KI MONTA HOGY NEM AZ ??? | válasz |
Hozzászóló: Boti
- 27 , 2008.09.30, 10:52Ezz vann !! | válasz |
Hozzászóló: Anonim
- 23 , 2008.09.30, 10:34hahaha | válasz |
Hozzászóló: Rodgun
- 26 , 2008.09.30, 10:48egy jó tipp | válasz |
Hozzászóló: blade
- 19 , 2008.09.30, 09:40na | válasz |
Hozzászóló: Rodgun
- 25 , 2008.09.30, 10:46hát azért... | válasz |
Bassz meg különben szétlövöm a fejed :) | |
Hozzászóló:
- 51 , 2008.09.30, 15:54. | válasz |
Hozzászóló: Adofizetomagyar
- 17 , 2008.09.30, 09:26Álszentek! | válasz |
Hozzászóló:
- 30 , 2008.09.30, 11:39! | válasz |
Elhiszem, hogy neked jo volt, de arra gondolj, hogy annak a prostituáltnak talán férje lesz, gyermekei lesznek. Hogy fogja azokat nevelni, milyen értékrend szerint?! Kurvat nevel belőlük is? Az a te bűnöd is lesz!! | |
Hozzászóló: ceze
- 14 , 2008.09.30, 07:39. | válasz |
Ismerek én is olyan lányt, aki ezt csinálja, többet is. Egyértelmű, hogy kényelemből teszik mindezt, mert ez a "munka" könnyebb is, és magasabb életszínvonalat is biztosít. Jobb ruhák, drágább albérlet, több buli. Az én értékrendem szerint az ilyen kurva. | |
Hozzászóló: anida
- 13 , 2008.09.30, 07:21habár | válasz |
Hozzászóló: anida
- 12 , 2008.09.30, 07:19ROHADT KURVA: könnyen akart pénzt szerezni | válasz |
Hozzászóló: diplomatikus
- 10 , 2008.09.30, 02:19...juuujjuj de sajnálom őket! a Napnál is világosabb... | válasz |
merthogy: ...akinek eszébe sem jut, hogy létezik TISZTESSÉGES MUNKA is, az bizony IGENIS KURVA!!! ...jaaaa, csakhogy a munka a "született-ribancoknak" BÜDÖS!!! könnyebb szétrakni a lábukat, mint DOLGOZNI!!! ...hova vezetne a világ, ha a CSALÁDANYÁK-nak is, (akik gyerekeket tartanak el, és közben még tanulnak is...) CSAK a PROSTITÚCIÓ jutna eszükbe és nem a TISZTESSÉGES MUNKA??? | |
Hozzászóló: Cantus
- 9 , 2008.09.29, 23:13Az első hozzászólásokhoz | válasz |
A másik kérdéssel, miszerint a diploma semmit sem ér, nem értek egyet. Másrészt nem lenne értelme tanulni. Csak biztosítani kellene olyan lehetőségeket, hogy a diák meg tudja szerezni azt az egy-két évnyi tapasztalatot az egyetemi évek alatt, amivel többet ér a diplomája, mint aki semmit nem csinált eközben. Így sokkal könnyebb elhelyezkedni olyan szakmákban is, ahol azt hinné mindenki, hogy már nincs munkahely. Nem mindenkinek van lehetősége dolgozni az egyetem mellett. Sutiverzum, neked pedig minden tiszteletem. | |
Hozzászóló: LionD
- 38 , 2008.09.30, 12:35Sokan nem is... | válasz |
Azért iratkoztak be a felsőfokú iskolába, hogy kapjon diákigazolványt és élhessen még a szülei nyakán! A környezetemben sok ilyen léhűtő van! 8 év alatt nem végezte el a főiskolát! | |
Hozzászóló: Sutiverzum
- 8 , 2008.09.29, 21:05érdekes | válasz |
mindezt tisztességes munkával, és soha nem lesz szégyelnivalóm az életben! sosem csináltam olyat, amit a helyemben akárki más megbánt volna. azaz mindent a két kezemmel értem el, idő, energia és erő befektetésével. nekem elhiheti bárki, megéri. nem mínusszal kezdem az életem, hanem plusszal: tapasztalattal és pénzzel. nincs hitelem, de van munkaviszonyom. üdv azoknak, akik eddig ezt nem fedezték fel egy 20éves lány | |
Hozzászóló: Remo
- 16 , 2008.09.30, 08:30Elismerendő | válasz |
A diákok túlnyomó részét nem érdekli a politika. Azt mondják, mi közük hozzá. Nos itt máris tetten érhető, hogy igenis van. Hiszen a mindennapokra rányomja bélyegét. Arrról nem is beszélve, hogy a jövő múlik rajta. De még egyszer sem hallottam, hogy pl erős összefogás lett volna egyetemisták részéről e kérdésben, arra vonatkozólag, hogy az oktatásügyet megreformálják... Viszont nagy egyet értés van, ha este lesz valami buli, csajokkal, meg sok piával.... | |
Hozzászóló: none
- 15 , 2008.09.30, 07:57ügyes | válasz |
ja és csúnya | |
Hozzászóló: LionD
- 35 , 2008.09.30, 12:26Bunkó vagy! | válasz |
Ebből nem lesz diploma! | |
Hozzászóló: Baggiome
- 20 , 2008.09.30, 10:12- | válasz |
Hozzászóló: cukorka1
- 11 , 2008.09.30, 06:50Ejnye bejnye kicsi lány | válasz |
Dicséretre méltó, hogy megpróbálsz az élet több területén EGYSZERRE helytállni, de írásodból nem derül ki, hogy a körülötted élők mennyi áldozatot hoznak azért, hogy Te sikeres lehess. Pl. a munkahelyeden azok a kollégák, vezetők, akiknek ez a munka a FŐ állásuk, vajon mit szólnak ahhoz, hogy a életüket a te iskolai kötelezettségedhez kell igazítaniuk? Lehet -e rád ugyanúgy számítani, mint a többiekre? Mi van pl., ha lebetegszik valaki s neked suli helyett túlórázni kell? Gondoltál-e arra, hogy mennyire színvonalas az az iskola, amelyet így maradék időben is el lehet végezni? Talán, majd ha kicsit bölcsebb leszel rájössz, hogy egy fenékkel hány lovat lehet megülni. | |
Hozzászóló: Baggiome
- 22 , 2008.09.30, 10:18- | válasz |
a munkatársak helyzetét nem befolyásolja az ő munkája nem lehet mindenki nigger-melós... | |
Hozzászóló: Baggiome
- 21 , 2008.09.30, 10:14- | válasz |
én, mint a bátyja szintén dolgozok egyetem mellett, és igen: el lehet végezni munka mellett is, mert nem marhaságokra megy el az idő... egyébként meg a munkája megengedi ezt a helyzetet, amiről a főnöke is tud (munkatársakra nincs hatással) | |
Hozzászóló: LionD
- 37 , 2008.09.30, 12:31Ne fáradj! | válasz |
Mivel ő nem indul neki egy nagy kihívásnak, mert gyáva és tehetségtelen, ezért az másnak sem sikerülhet. Ezekből rengeteg van itt, hazánkban... | |
Hozzászóló: nigaro
- 7 , 2008.09.29, 20:57- | válasz |
Hozzászóló: Tika30
- 5 , 2008.09.29, 20:44Most még csak a tandijért! | válasz |
Hozzászóló: jeromos
- 3 , 2008.09.29, 20:22Az egy kapitalista ország | válasz |
Hozzászóló: Sue67
- 56 , 2008.10.08, 14:28marhaság | válasz |
A kollégium akkor olcsó, ha nyolcan nyomorognak egy szobában, de ott tanulj Te! Ösztöndíj jár, ha nem a fizetősön tanulsz, mert ha ott, akkor ösztöndíj nincs. Van diákhitel, vegyél fel 5 évre úgy másfél millát, aztán a kamatokkal csengesd csak vissza, ha megkaptad a diplomádat. Már, ha lesz munkád... Nem azt mondom ezzel, hogy mindenki legyen kurva. Sőt, jobb lenne ha csak az lenne, akit nem a szükség kényszerít rá, hanem élvezi is. Ha egyátalán létezik olyan aki élvezi ezt az iparágat. Például óraadásból, korrepetálásból nagyon jól ki lehet keresni, aki nyelvet beszél, az a nyelvizsgákra fel tudja készíteni a nebulókat. Lehet keresni általános iskolások korrepetálásával is. Én az egyetemi évek alatt nem a szüleimet nyúztam pénzért, kurva sem lettem, hanem délutánonként meg hét végén bukdácsoló alsósokat próbáltam "jobb belátásra bírni" a tanulással kapcsolatban. | |
Hozzászóló: The_Rock
- 2 , 2008.09.29, 19:46Qrva?? | válasz |
máshogy nem tud pénzt keresni? büdös a munka...de dugni meg sz...ni szeret..Grat! büszke vagyok rád...el áshatod magad... az esetleges diplomáddal ígyis úgyis kitörölheti a seggét..de így még tükörbe se nézhet..... | |
Hozzászóló: Arkon
- 18 , 2008.09.30, 09:38... | válasz |
Hozzászóló: roobert
- 4 , 2008.09.29, 20:28Hülye vagy | válasz |
A diploma például arra jó, hogy kiemeljen az banalfabéták sorából.(Neked nincs...) Nos, ha egy lányt nem vesznek fel kollégiumba, akkor albérletet kell fizetnie. Amellett ruházkodni és enni kell. Dolgozni nem lehet egész nap,mert tanulni is kell. Szóval, van amikor nincs választás. Persze lehet nyolc órát dolgozni, bejárni az egyetemre, csak aludni nem kell. De van aki szeret aludni is. Van amikor napokon keresztül kell tanulni. Nem, véletlen csinálják, és nem szórakozásból. És nem kell válogatás nélkül elmenni minden paraszttal. | |
Hozzászóló: Arkon
- 24 , 2008.09.30, 10:39jobb lett volna | válasz |
de továbbra úgy gondolom hogy MINDIG van választás | |
Hozzászóló: roobert
- 32 , 2008.09.30, 12:09jó a szöveged, | válasz |
Hozzászóló: LionD
- 34 , 2008.09.30, 12:22...és neked? | válasz |
Hozzászóló: Arkon
- 33 , 2008.09.30, 12:17heh | válasz |
Hozzászóló: Vadparaszt
- 6 , 2008.09.29, 20:45Na, | válasz |
A diplomák nagy része valójában semmit nem ér, értem ezalatt a tékás, szociálpedagógus és bölcsész szarokat. Normális, egészséges értékrenddel bíró lány akkor sem lesz kurva, ha melózik mellette. Idáig is tudott tanulni aki akart, ezután is fog. | |
Hozzászóló: rebabacska17
- 42 , 2008.09.30, 13:02Vadparasztnak | válasz |
Hozzászóló: berti
- 1 , 2008.09.29, 19:30Mintha | válasz |