A fél országban fennakadásokat okozott a rossz idő és a havazás

A fél országban fennakadásokat okozott a rossz idő és a havazás

16 megyében és Bukarestben okozott fennakadásokat a rossz idő és a havazás - tájékoztat az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU).
T. Băsescu: Most már semmi esélye sincs a bizalmatlansági indítványnak

T. Băsescu: Most már semmi esélye sincs a bizalmatlansági indítványnak

A bizalmatlansági indítványt nem most, hanem szeptemberben kellett volna benyújtani, ahogyan azt a Népi Mozgalom Párt (PMP) akkor kezdeményezte - vélekedik Traian Băsescu szenátor.
Több helyen elakadt a vasúti forgalom a havazás miatt az ország nyugati részében

Több helyen elakadt a vasúti forgalom a havazás miatt az ország nyugati részében

Az ország nyugati részében több helyen elakadt a vasúti forgalom a havazás miatt - jelenti vasárnap reggel a rendőrség közlekedési osztálya.
Új pártot alapított Dacian Ciolos volt román kormányfő

Új pártot alapított Dacian Ciolos volt román kormányfő

Igazság, Egység és Szolidaritás Párt (PLUS) néven új politikai alakulat bejegyzését jelentette be szombaton Kolozsváron Dacian Ciolos volt román kormányfő, akinek első pártbejegyzési kísérletét a román közéletben ismeretlennek számító magánszemélyek hónapok óta hátráltatták.
Románia címere és alkotója, Keöpeczi Sebestyén József

Románia címere és alkotója, Keöpeczi Sebestyén József

Mai napig kevesen tudják, hogy Románia címerét erdélyi magyar címerművész az erdővidéki Köpecen alkotta meg - ennek népszerűsítésére tartottak pénteken konferenciát a sepsiszentgyörgyi megyeházán - tájékoztat a Kovászna megyei tanács sajtóirodája.
Hét megyében okozott fennakadásokat a havazás

Hét megyében okozott fennakadásokat a havazás

Hét megyében okozott fennakadásokat a havazás - jelentette szombat délelőtt az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU).
Iohannis a brit kormányfővel tárgyalt az Egyesült Királyságban dolgozó román állampolgárokról

Iohannis a brit kormányfővel tárgyalt az Egyesült Királyságban dolgozó román állampolgárokról

Az AGERPRES különtudósítója, Mădălina Cerban jelenti: Klaus Iohannis államfő Brüsszelben Theresa May brit kormányfővel tárgyalt a Brexitről és a királyságban élő és dolgozó román állampolgárokról.
Lavinaveszély van a Retyezát- és a Páring-hegységben

Lavinaveszély van a Retyezát- és a Páring-hegységben

Lavinaveszély van a Retyezát- és a Páring-hegységben, 1700 méter fölötti magasságban - figyelmeztetnek a hegyimentők.
Havazásra, hóviharokra figyelmeztetnek a meteorológusok

Havazásra, hóviharokra figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga, illetve narancssárga riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható havazás és hóviharok miatt.
Iktatták a parlamentben az ellenzéki pártok által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt

Iktatták a parlamentben az ellenzéki pártok által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt

Iktatták pénteken a parlamentben a kormány megbuktatását célzó, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt.
Tanügyminiszter: Pótlóórákat tartanak majd azoknak az iskolásoknak, akik nem tudják tartani a tanulási ritmust társaikkal

Tanügyminiszter: Pótlóórákat tartanak majd azoknak az iskolásoknak, akik nem tudják tartani a tanulási ritmust társaikkal

Pluszórákat tartanának a második félévétől azoknak az iskolásoknak, akik nem tudják tartani a tanulási ritmust társaikkal - jelentette be csütörtök este az oktatási miniszter a Románia TV egyik műsorában.
Cseke Attila: Az RMDSZ nem támogatja, hogy sürgősségi kormányrendelettel módosítsák a büntetőjogi törvényeket

Cseke Attila: Az RMDSZ nem támogatja, hogy sürgősségi kormányrendelettel módosítsák a büntetőjogi törvényeket

Az RMDSZ nem támogatja a büntetőjogi törvények sürgősségi kormányrendelettel történő módosítását - jelentette ki Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a Radio France Internationale-nak adott nyilatkozatában.
Dăncilă: A közalkalmazottak számára munkaszüneti nap lesz december 24-e és 31-e

Dăncilă: A közalkalmazottak számára munkaszüneti nap lesz december 24-e és 31-e

Munkaszüneti nap lesz december 24-e és 31-e a közalkalmazottak számára - jelentette be a csütörtöki kormányülés kezdetén Viorica Dăncilă miniszterelnök.
V. Dăncilă: A román elnökség jelmondata - A kohézió, mint közös európai érték

V. Dăncilă: A román elnökség jelmondata - A kohézió, mint közös európai érték

A kohézió, mint közös európai érték - ez Románia jelmondata, amíg betölti az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét - mondta el szerdán a parlament plénuma előtt Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Lia Savonea az CSM új elnöke, Nicolae Andrei Solomon lett az alelnök

Lia Savonea az CSM új elnöke, Nicolae Andrei Solomon lett az alelnök

Lia Savonea bírónőt választották a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnökévé a testület szerdai ülésén. A CSM alelnöke Nicolae Andrei Solomon ügyész lett.
Az RMDSZ támogatása nélkül nem tud sarkalatos törvényt elfogadni a szociálliberális koalíció

Az RMDSZ támogatása nélkül nem tud sarkalatos törvényt elfogadni a szociálliberális koalíció

Nem tud már sarkalatos törvényt megszavazni a bukaresti képviselőházban az RMDSZ támogatása nélkül a PSD-ALDE kormánykoalíció, de Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az ellenzéknek az RMDSZ voksai sem lennének elegendőek a Dancila-kormány megbuktatásához.
Realista célkitűzésként a 2024-2026 körüli időszak jelölhető ki Románia euróövezethez való csatlakozására

Realista célkitűzésként a 2024-2026 körüli időszak jelölhető ki Románia euróövezethez való csatlakozására

Realista elképzelések szerint 2024-2026 körül történhet meg Románia átállása az euróra. Az erre vonatkozó célkitűzésről elsöprő többséggel szavazott kedd este az euróra való áttérést előkészítő bizottság, amely a Victoriei-palotában ülésezett, Viorica Dăncilă miniszterelnök jelenlétében.
Nincs román állampolgár a strasbourgi támadás áldozatai között

Nincs román állampolgár a strasbourgi támadás áldozatai között

A külügyminisztérium jelenlegi információi szerint nincs román állampolgárságú személy a strasbourgi merénylet áldozatai között és senki nem kért konzuli segítséget.
Felfüggesztették a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülését

Felfüggesztették a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülését

Klaus Iohannis államfő felfüggesztette kedden a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését, miután nem sikerült letárgyalni az összes napirendi pontot. A folytatásra december 19-én kerül sor.
Két medvét ütöttek el a napokban

Két medvét ütöttek el a napokban

Hárommázsás medvét gázoltak el vasárnap éjfél körül a Brassó és Prázsmár (Prejmer) közötti országúton; két gépkocsi megrongálódott - tájékoztat Alina Maria Ivan felügyelőhelyettes, a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet fogadhat el a kormány

A büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet fogadhat el a kormány

A büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet fogadhat el a közeljövőben a kormány - jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A megszokottnál enyhébb idő várható a következő két hétben

A megszokottnál enyhébb idő várható a következő két hétben

A megszokottnál enyhébb idő várható a következő két hétben, csapadékra - havas eső, havazás formájában - végig számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) december 10-e és 23-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg hétfőn a főügyészségen Carmen Iohannis

Egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg hétfőn a főügyészségen Carmen Iohannis

Egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg hétfőn a főügyészségen Klaus Iohannis államfő felesége, Carmen Iohannis, akit egy ingatlan-bérbeadással kapcsolatos feljelentés ügyében idéztek be kihallgatásra.
Az Európai Tanács brüsszeli ülésén vesz részt ezen a héten Klaus Iohannis

Az Európai Tanács brüsszeli ülésén vesz részt ezen a héten Klaus Iohannis

Az Európai Tanács brüsszeli ülésén vesz részt csütörtökön és pénteken Klaus Iohannis államfő, aki ez alkalomból a bővített Euró-csúcstalálkozón is felszólal.
Lavina sodort el egy férfit a Bucsecs-hegységben

Lavina sodort el egy férfit a Bucsecs-hegységben

Turisták egy csoportja holtan talált rá a Bucsecs-hegységben egy személyre, akit lavina temetett maga alá.
Ponta: További képviselők és szenátorok csatlakoznak a Pro Románia párthoz

Ponta: További képviselők és szenátorok csatlakoznak a Pro Románia párthoz

A következő időszakban további képviselők és szenátorok csatlakoznak a Pro Románia párthoz - hangsúlyozta egy vasárnapi sajtótájékoztatón az alakulat elnöke. Victor Ponta elmondta, egyik ellenzéki párt sem kereste még meg őket, hogy támogatásukat kérje egy esetleges bizalmatlansági indítványhoz.
Aláírta Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár polgármestere a Nyugati Szövetség alapító okiratát

Aláírta Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár polgármestere a Nyugati Szövetség alapító okiratát

Aláírta szombaton Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár polgármestere a Nyugati Szövetség (Alianţa Vestului - AVE) nevet viselő társulás alapító okiratát. A négy város összefogásának elsődleges célja nagyszabású közös projektek kifejlesztése.
Január végén tervezi közvitára bocsátani a tanügyminiszter az új oktatási törvény tervezetét

Január végén tervezi közvitára bocsátani a tanügyminiszter az új oktatási törvény tervezetét

Január végén tervezi közvitára bocsátani Ecaterina Andronescu tanügyminiszter az új oktatási törvény tervezetét.
Kiegészítették a munkaügyi minisztérium költségvetését

Kiegészítették a munkaügyi minisztérium költségvetését

43.236.000 lejjel egészítették ki a munkaügyi minisztérium idei költségvetését a kormány tartalékalapjából - az erről szóló határozatot pénteki ülésén fogadta el a kabinet.
A kormányfő szerint menesztik a CNAIR vezetőjét, ha nem készül el az idénre beígért 100 km autópálya

A kormányfő szerint menesztik a CNAIR vezetőjét, ha nem készül el az idénre beígért 100 km autópálya

Menesztik tisztségéből a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetőjét, amennyiben év végéig nem készül el az idénre beígért 100 kilométernyi autópálya - mondta szombaton Viorica Dăncilă miniszterelnök az Antena 3 televíziónak adott interjúban.
 
Előző
123456  





hirdetés