A múlt pénteken hívták fel hatóságunkat egy debreceni számítógépszervizből azzal, hogy kisgyerekeket és felnőtt férfiakat ábrázoló pornóképekre bukkantak egy idős nő által vírusirtásra bevitt számítógépen – közölte kedden Juhászné Kiss Katalin, a debreceni rendőrkapitányság hivatalvezetője. Az őrnagy beszámolója szerint az egészről mit sem sejtő 81 éves asszony tanúvallomásában elmondta, hogy a komputer a 47 éves, tolószékbe kényszerült fiáé, kizárólag ő szokott rajta internetezni.
A rendőrök házkutatás keretében lefoglalták a férfi fényképezőgépét, mobiltelefonját, valamint több adathordozót. Találták nála kiskorúakat ábrázoló, kinagyított arcképeket és gyerekek által, a férfinak kézzel írott leveleket is. Szintén előkerült egy fényképalbum, körülbelül 200, gyerekekről készült pornófotóval.
A férfi ellen tiltott pornográf felvétellel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Azzal védekezett, hogy a képeket a világhálóról töltötte le, a honlapok címeit csetelés közben kapta, s egyébként is: őt csak a művészi kíváncsiság hajtotta a megismerésben. A nyomozók már azt is tudják, hogy a férfi az interneten, telefonon és hagyományos levélben több kiskorú lánnyal ápolt mélyebb kapcsolatot. Mint az őrnagytól megtudtuk, ez utóbbi kifejezésen levelezést, üzenetváltást kell érteni. Azt nem mondták el, hogy a férfi pontosan milyen típusú művészi ambíciókat ápol.
A rendőrség most az egész országra kiterjedő nyomozást folytat további sértetteket feldertésére, akik számát 150-re becsülik.

© 2005-2010 - Inform Média