2010.09.2 17:35; Frissítve: 2010.09.2 17:35


A BKV nem érti a sztrájkfenyegetést

A BKV szerint az iskolakezdés idején szükséges forgalomsűrítés megoldása az alvállalkozói buszokkal nem érinti a BKV dolgozók élet- és munkakörülményeit.

Egyetlen munkavállaló munkaviszonya sem szűnik meg az intézkedés miatt. Így reagált a közlekedési társaság a Fürst Közlekedési Szakszervezet csütörtök délutáni közleményére, amely szerint az alvállalkozói buszok beállítása a fővárosi buszközlekedés magánkézbe történő átjátszását szolgálja. A szakszervezet emellett szóvá tette, hogy a rossz műszaki állapotú buszok miatt egyébként is egyre nehezednek a munkakörülményeik. A dolgozók élet- és munkakörülményeinek védelmében sztrájkot is kilátásba helyeztek.

Nem szűnnek meg munkahelyek a BKV-nál

A BKV csütörtök esti közleménye szerint az alvállalkozói buszok menetrendbe állítása a legracionálisabb döntés volt a megnövekedett utazói igények kielégítésére. Ez az intézkedés sem a munkavállalók élet- és munkakörülményeit, sem munkahelyeiket nem veszélyezteti, mert emiatt nem szűnnek meg munkahelyek a BKV-nál. Változás annyi lehet, hogy egyes sofőrök másik vonalakon fognak dolgozni, mint eddig.

A BKV közleménye szerint nem értik, a szakszervezet állításait, mert a BKV jelenlegi vezetése soha nem tagadta a járműpark állapotának folyamatos romlását, a lehetőségeihez képest mindent megtett annak megakadályozása érdekében, ráadásul hangsúlyozták az új buszok beszerzésének szükségességét is.

Az iskolakezdés problémájának alvállalkozókkal történő megoldása, az utasok közösségi közlekedésének biztosítása és a közszolgálati szerződés teljesítése pedig a BKV alapvető feladata. Ez pedig a legcsekélyebb mértékben sem okozhatja a dolgozók élet- és munkakörülményeinek romlását és munkahelyeik elvesztését – olvasható a BKV közleményében.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
A fasiszták 1944/45-ös áldozataira emlékeztek a Duna-parti Mártír Emlékműnél
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A fasiszták második világháborús civil áldozataira emlékezett [...] tovább »
A kitörés napjára emlékeztek a gárdisták a hegyvidéki Turul szobornál
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – A kitörés napjára emlékezett a Magyar Nemzeti Gárda vasárnap [...] tovább »
Halálos ütközés Keréktelekinél
Tatabánya, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Frontálisan ütközött egy személygépkocsi a szembejövő autóval [...] tovább »
Nekrológot közölt Csurka Istvánról a The New York Times
Washington, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Nekrológot közölt Csurka Istvánról vasárnapi kiadásában a The [...] tovább »
Hideg idő – Kritikus a helyzet a hó betemette Marche és Emilia Romagna tartományban
Róma, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Rómában olvad a hó és újranyitnak az iskolák, ám a sarkvidéki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása