2009.03.23 11:10; Frissítve: 2009.03.23 11:10


Az MSZP frakció is támogatja az új kormány alakítását

Az MSZP frakciója hétfői
ülésén egyhangú
szavazással támogatta Gyurcsány Ferenc
pártelnök-miniszterelnök vasárnapi
bejelentését, miszerint keressenek új
– párton kívüli -
kormányfőt, aki alakítson új
kormányt – jelentette be Lendvai Ildikó.


A frakcióvezető hozzátette:
a képviselők támogatták a
képviselői konstruktív
bizalmatlansági indítvány
benyújtásának
formáját is, mert szerintük egy
előrehozott választás esetén
a választásokig kötelezően
szükséges hónapok
bizonytalansága “drámai gazdasági
és társadalmi”
következményekkel járnának.

Lendvai szerint az újonnan
alakuló, szakemberekből álló
kormánynak elsősorban nagyobb
kiadáscsökkentést (szociálist
és igazgatásit is), illetve
mélyebb szerkezeti reformokat ( az adók
és a nyugdíj területén) kell
végrehajtaniuk.


A frakcióvezető kérdésre
válaszolva elmondta: vannak a pártnak
javaslatai a kormányfő-jelöltre, de
“tiszteletlenség lenne velük szemben, ha
ezt elárulnák.”


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Megtalálták egy eltűnt nő holttestét, emberölés miatt indult nyomozás
Kecskemét, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Emberölés miatt indult nyomozás egy Lajosmizsén eltűnt nő [...] tovább »
Holtan találtak egy kőszegi kerékpárost
Szombathely, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Holtan találtak csütörtök reggel egy 42 éves kőszegi férfit, [...] tovább »
BÉT – Vegyes várakozások a csütörtöki kereskedésre
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Vegyes várakozásokat fogalmaztak meg a csütörtöki budapesti [...] tovább »
Hármas karambol nehezíti az előrejutást az M0-son, a Nagy-Duna-hídon
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – Három jármű ütközött össze az M0-s autóút 19-es [...] tovább »
Nádasi Tamás: a kínai piacot kiemelt területként kell kezelni
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A kínai piacot kiemelt területként kell kezelni, a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés