Glatz Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia
volt elnökét, Surányi Györgyöt
a jegybank volt elnökét és Vértes
Andrást a GKI vezérigazgatóját
javasolja az MSZP elnöksége a többi
párt számára
kormányfő-jelöltnek – jelentette be
Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök-pártelnök az MSZP kedd esti
elnökségi ülésének
szünetében.
21.47Gusztos: Az SZDSZ
szerdán dönthet a
jelöltekről
Az SZDSZ várhatóan szerdán
dönt arról, hogy a szocialisták
által ajánlott három
kormányfő-jelölt közül kit,
illetve kiket támogatnak – mondta kedden az ATV
Egyenes beszéd című
műsorában az SZDSZ
frakcióvezető-helyettese. Részletek
20.55Szijjártó:
választás nélkül csak
illegitim kormány kerülhet
hatalomra
Egy demokratikus államban új kabinet,
illetve új miniszterelnök csak parlamenti
választások után foglalhatja el
pozícióját – reagált
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője kedden este a Hír
Tv műsorban annak kapcsán, hogy a
szocialisták bejelentették, kiket
látnának szivesen
miniszterelnök-jelöltként. Részletek
20.23Lendvai: Az új
kormányfőtől rövid- és
hosszú távú terveket is
várnak
Az új kormányfőtől rövid
távon akut válságkezelést,
hosszú távon azonban a mostani
válságból való
kivezető reformtervek
elkészítését
várják – mondta kedden az
Inforádió Aréna című
műsorában az MSZP
frakcióvezetője. Részletek
Gyurcsány hangsúlyozta:
erről a három jelöltről
kezdeményes hivatalos egyeztetést az MSZP
elnöksége a többi párttal.
A pártelnök hozzátette: a
jelöltekkel már korábban
egyeztettek, és szerinte közülük
“valaki biztosan megkaphatja a támogatást
ahhoz, hogy Magyarország
következő miniszterelnöke legyen.”
A Független Hírügynökség
információi szerint az SZDSZ-el
történt eddigi egyeztetésen nem
“került szóba” mind a három
jelölt, de a szabad demokraták
számára van olyan jelölt a
három közül, akit tudnak
támogatni.