Gyurcsány Ferenc hajlandó átadni a
miniszterelnöki posztot és erről
beszélt szombaton délelőtt az MSZP
tisztújító
kongresszusán.
19.01: Elfogadták az EP-listát
is
Elfogadta az MSZP
tisztújító kongresszusa a
párt európai parlamenti
választási listáját is,
melynek első három helyén
Göncz Kinga
külügyminiszter, Herczog
Edit és Gurmai Zita
európai parlamenti képviselő
állnak – derül ki a párt
honlapján közzétett
eredményekből.
A kongresszuson Brecskáné Nagy
Máriát
választották a párt
pénztárnokának, dr Simon
Gábort pedig
újraválasztották az
Országos Etikai és Egyeztető
Bizottságának elnökének. A
szavazás még nem ért véget:
a már megválasztott Veres
János, Juhász
Ferenc, Bárándy
Gergely és Hiller
István mellett fennmaradó
négy elnökségi posztról
még folyik a szavazás.
18.50: Támogatja az MDF a parlament
feloszlatásáról
szóló Fideszes javaslatot
A Magyar Demokrata Fórum
támogatni fogja a Fidesz parlament
feloszlatásáról
szóló
kezdeményezését, de
cserében azt kérik, hogy ha ez nem
sikerül, legyenek partnerek abban, hogy a
parlamenti többséget élvező
ellenzéki pártok közösen
találják meg az ország
miniszterelnökét,
válságkezelő programját -
olvasható Dávid Ibolya
szombati közleményében.
“Ma a felelős ellenzéki pártoknak
kölcsönös
együttműködésben kell
tenniük azért, hogy az országnak
mihamarabb valódi
válságkezelő kormányfője
legyen. A helyzet komoly, ezért arra
kérjük a Fideszt, vegyük végre
komolyan egymást és az előttünk
álló lehetőségeket is” -
írja az MDF elnöke.
Dávid Ibolya szerint legnagyobb
ellenzéki pártként hatalmas a
Fidesz felelőssége abban, hogy az MDF
által kezdeményezett hétfői
egyeztetést komolyan véve
alternatívát tudjunk felmutatni
Gyurcsány Ferenc
lemondását követően.
“Bízunk benne, hogy a helyzet és a
feladat súlyához mérten
felelős, felnőtt emberek
módjára tudunk
együttműködni az
országért” – fogalmaz a politikus.
Ennek érdekében az MDF megismétli
ajánlatát: most is támogatjuk a
parlament feloszlatásában a Fideszt,
cserébe azt kérjük, vegye komolyan
az MDF azon javaslatát, hogy a parlamenti
többséget élvező
ellenzéki pártok közösen
találják meg az ország
miniszterelnökét,
válságkezelő programját -
olvasható a közleményben.
Fodor Gábor, az SZDSZ
elnöke kora délután úgy
vélekedett, hogy szerinte jelenleg nincs
napirenden az előrehozott
választások kérdése, az
előttünk álló napok ugyanis
arról szólnak meg tudják-e oldani
a válságot úgy, hogy az
országnak nem kell napokat várni
értelmes cselekvésre. Hozzátette:
ha nem sikerül kiutat találnia a
válságból, minden más
kérdést fel kell vetni.
Gyurcsány Ferenc szombat
délelőtt javasolta az MSZP
tisztújító
kongresszusának, hogy alakítsanak
új kormányt, új
kormányfő vezetésével.
Gyurcsány Ferenc arra
kérte a kongresszust, hogy adjon
felhatalmazást a pártelnöknek -
amely tisztségről nem mond le – a
választmányi elnöknek és a
frakcióvezetőnek, hogy kezdjék meg
az új miniszterelnök
megválasztásának
előkészítését:
hétfőn tájékoztassák a
parlamentet, és kezdjék meg a
tárgyalásokat a parlamenti
pártokkal.
Navracsics Tibor a Fidesz
frakcióvezetője a párt
elnökségének szombati
rendkívüli ülése után
azt mondta: az Országgyűlés
feloszlatását kezdeményezi
hétfőn a Fidesz, hogy így
teremtsenek lehetőséget az előrehozott
választásra.
Hozzátette: a Fidesz nem tárgyal
semmilyen új kormány
alakításáról,
szerintük új választásokra
van szükség.
A bizalmatlansági indítványról |
Gyurcsány |
Az elemzés szerint a kongresszuson
történtek négy legfontosabb
szempontja, hogy Gyurcsány
Ferenc a miniszterelnöki posztról
való lemondással kerüli el a
párton belüli kihívóit. A
folyamat végén pedig vagy
Gyurcsány Ferenc adja majd az
új miniszterelnököt vagy ő
maradhat a poszton, a két lehetőség
közül az a Political Capital
közleménye az előbbinek
tulajdonít jóval nagyobb
valószínűséget.
A politológiai elemző intézet
rámutat, hogy a konstruktív
bizalmatlansági indítvány
korlátozza a külső szereplők
beleszólását és ezzel
elkerülhető a parlament feloszlatása.
Emellett azt is írják, hogy az
elmúlt hónapok stratégiai
bizonytalanságai után az SZDSZ
lehetőséget kap a koalícióba
való visszatérésre.
A konstruktív bizalmatlansági
indítvány politikai
forgatókönyveként a Political
Capital arról ír, hogy tervezett
folyamatról van szó,
Gyurcsány Ferenc a
kormányból való
távozásával kerülheti el,
hogy a pártelnöki poszton
kihívóval kelljen szembenéznie
és így mind a párt, mind a
kormányzásban veszítsen
szerepéből. Az elemzés szerint
bár Gyurcsány Ferenc
konszenzusos döntést emlegetett, legnagyobb
esélye a volt koalíciós
partnerrel, az SZDSZ-szel való
megegyezésnek van.
A konstruktív bizalmatlansági
indítvány
lebonyolításának, az új
kormány
felállításának legfontosabb
kérdése nem annyira a leendő
miniszterelnök személye, hanem az a
program, amely mögött többség
jöhet létre az
Országgyűlésben. Ebből a
szempontból fontos jelzésnek nevezi az
elemzés, hogy az utóbbi időszakban
az MSZP és a miniszterelnök
határozottan azoknak a társadalmi
csoportoknak az érdekeiről beszélt,
amelyeket negatívan érinthetnek a
kormányénál szigorúbb
válságkezelés
következményei. Ez egyébként
szembemegy például az SZDSZ
válságkezelő
elvárásaival. Amennyiben az
elképzelt új kormány programja a
mainál mélyebb reformokat tartalmaz, az a
Bokros Lajossal fémjelzett MDF
szempontjából más, nehezebb
helyzetet teremt, hiszen felvetődik, hogy a
párt is részt vehet az új
koalícióban.
Az elemzés rámutat, hogy a
konstruktív bizalmatlansági
indítvány adja meg a leginkább a
lehetőséget arra, hogy a
köztársasági elnököt
“kikapcsolják” a
kormányváltási folyamatból,
hogy az Országgyűlés
feloszlatását elkerüljék.
Amennyiben pedig a konstruktív
bizalmatlansági indítvány elbukik,
Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök maradhat. Ebben az esetben viszont
ugyanazok a személyi, parlamenti
többséget illető, szakpolitikai
és gazdasági konfliktusok jelentkeznek,
amelyek az elmúlt hónapokban is
végletesen beszűkítették a
kormány mozgásterét.
A Political Capital azt is megjegyzi, hogy a
miniszterelnöki posztról való
lemondás felvetése erősítheti
Gyurcsány Ferenc
pozícióit az MSZP-ben. A
pártelnöki megtartásán
túl szó van arról, hogy mekkora
szerepe marad a kormányzás további
irányának
meghatározásában.
15.00: Gyurcsány Ferenc maradt az MSZP
elnöke
Gyurcsány Ferencet választotta
ismét az MSZP
elnökévé szombaton a párt
tisztújító kongresszusa. Az 599
küldöttből 508-an szavaztak az egyetlen
jelöltre.
14.32: Lakner: Vakmerőség lenne
ezzel blöffölni
A következő két hétben
komoly tárgyalásokra lehet
számítani – mondta a Független
Hírügynökségnek a Vision
Consulting vezető elemzője. Lakner
Zoltán vakmerőnek tartaná,
ha Gyurcsány Ferenc
blöffnek szánta volna javaslatát. Az
elemző szerint Bokros Lajos
lehetséges jelölésének
esélyeit csökkent, hogy az MDF EP
listavezetőjévé választotta.
Az elemző szerint érdekes formula, hogy a
kormányfő nem mondott le, csak
kilátásba helyezte a
lépést. Lakner
Zoltán hozzátette: az a
kérdés, hogy sikerül-e két
héten belül megfelelő jelöltet
találni. A politológus szerint egy
új kormányfő
megválasztásának esélyeit
növeli, hogy Gyurcsány
Ferenc a korábbiakhoz képest
másként nyilatkozott a
válság kezelésének
lépéseiről. A miniszterelnök
ugyanis újabb
kiadáscsökkentésről és
reformokról beszélt. Az azonnali,
kemény lépések, amelyeknek
hosszabb távon is van értelmük
ugyanakkor közel állnak a két kisebb
parlamenti párt, az MDF és az SZDSZ
által képviselt programokhoz.
Lakner Zoltán szerint a Fidesz
magatartása várhatóan nem fog
jelentősen változni, így az
ellenzéki párt
valószínűleg továbbra is az
előrehozott választásokat fogja
támogatni. Az elemző úgy
véli, hogy egy szakértői
kormány gyakorlatilag bármeddig elmehet -
tette hozzá.
Fodor Gábor szerint
nyilvánvalóvá vált, hogy
azt a politikai agóniát, ami az
elmúlt hónapokban láttak
Magyarországon folytatni tovább nem
lehet, és az is nyilvánvaló volt,
hogy a miniszterelnök javaslatai nem mutatnak
kiutat a jelenlegi gazdasági és
társadalmi válságból.
A liberális politikus szerint a
miniszterelnök szombati bejelentése
lehetőséget ad arra, hogy valóban
kijusson az ország ebből a nehéz
válságos helyzetből és
elinduljon egy új kibontakozás. Az SZDSZ
csak a reformpolitika mellé tud odaállni,
egy olyan politika mellé, ami az évek
óta halogatott döntéseket
végre meghozza Magyarországon – tette
hozzá.
A lehetséges új miniszterelnök
személyével kapcsolatban Fodor
Gábor nem kívánt nevet
mondani, mert mint mondta több személyt is
el tudnak képzelni, de erről nem akar
beszélni, mert a pártok közti
tárgyalásoknak arról kell
szólni, hogy egyeztetik az
elképzeléseket és a
jelölteket.
Az előrehozott választások
kérdése nincs napirenden ma Fodor
Gábor szerint, mert az
előttük álló napok arról
szólnak meg tudják-e oldani a
válságot úgy, hogy az
országnak nem kell napokat várni
értelmes cselekvésre, de ha ez nem
sikerült vissza lehet térni a
kérdésre. Egy esetleges új
MSZP -SZDSZ koalíció
kérdését is korainak tartotta a
liberálisok elnöke, mint mondta
először azt kell látni van-e olyan
reformprogram , ami vállalható parlamenti
többség számára és
van-e olyan miniszterelnök – jelölt, aki
képes a bizalmat helyreállítani.
Fodor Gábor
kérdésre válaszolva
megerősítette, hogy az MSZP
kongresszusa előtt a miniszterelnök
felhívta telefonon, de azt mondta nem
kért támogatást
például egy új szocialista
miniszterelnök-jelölthöz, csak
tájékoztatta
szándékáról, amit
Fodor Gábor helyeselt.
14.17: Az MSZP kongresszus támogatta
Gyurcsány bejelentését
Az MSZP kongresszus zárt
ülésén a küldöttek nagy
többséggel támogatták
Gyurcsány Ferenc javaslatát, hogy a
pártelnök, az Országos
Választmány elnöke és a
frakcióvezető kezdje meg egy új
miniszterelnök
állításának
előkészítését – tudta
meg a Független
Hírügynökség szocialista
küldöttektől.
A kongresszuson már szavaztak a
tisztújításról is, azonban
egyelőre a pártelnökre,
elnökhelyettesekre, alelnökökre
és az elnökség tagjaira
érkezett szavazatokat számolják,
valamint hátra van még a voksolás
a párt európai parlamenti
választási
listájáról.
A tervek szerint egyébként április
5-re hívnák össze a párt
rendkívüli kongresszusát, ahol
szavazhatnak a küldöttek az új
miniszterelnök-jelölt
személyéről.
Bokros Lajos a Horn-kormány
volt pénzügyminisztere, az MDF
EP-listavezetője szombaton egy gyöngyösi
eseményen azt nyilatkozta:
felkérés esetén
elvállalná a
miniszterelnökséget.
Gyurcsány Ferenc szombat
délelőtt javasolta az MSZP
tisztújító kongresszusának,
hogy alakítsanak új kormányt,
új kormányfő
vezetésével.
Gyurcsány Ferenc arra
kérte a kongresszust, hogy adjon
felhatalmazást a pártelnöknek -
amely tisztségről nem mond le – a
választmányi elnöknek és a
frakcióvezetőnek, hogy kezdjék meg
az új miniszterelnök
megválasztásának
előkészítését:
hétfőn tájékoztassák a
parlamentet, és kezdjék meg a
tárgyalásokat a parlamenti
pártokkal. Ezt követően
Gyurcsány Ferenc szerint
két hét múlva lehet
rendkívüli kongresszus, ahol új
miniszterelnök-jelöltet választhat az
MSZP.
Gyurcsány Ferenc szombat
délelőtt javasolta az MSZP
tisztújító
kongresszusának, hogy alakítsanak
új kormányt, új
kormányfő vezetésével.
Gyurcsány Ferenc arra
kérte a kongresszust, hogy adjon
felhatalmazást a pártelnöknek -
amely tisztségről nem mond le – a
választmányi elnöknek és a
frakcióvezetőnek, hogy kezdjék meg
az új miniszterelnök
megválasztásának
előkészítését:
hétfőn tájékoztassák a
parlamentet, és kezdjék meg a
tárgyalásokat a parlamenti
pártokkal. Ezt követően
Gyurcsány Ferenc szerint
két hét múlva lehet
rendkívüli kongresszus, ahol új
miniszterelnök-jelöltet választhat az
MSZP.
“A Magyar Demokrata Fórum a kormány
kisebbségbe szorulása óta mondja,
hogy a többség, így a
változtatás lehetősége is az
ellenzéki pártok oldalán van.
Gyurcsány Ferenc mai
bejelentése is ezt támasztja alá:
bebizonyosodott, hogy a kisebbségi
kormányt vezető miniszterelnök
valóban eszköztelen a válság
kezelésében és az ország
vezetésében-közölte szombati
közleményében a Független
Hírügynökséggel
Dávid Ibolya, az MDF
elnöke, reagálva ezzel a
miniszterelnök azon- az MSZP
tisztújító
kongresszusának tett-
kijelentésén, miszerint
alakítsanak új kormányt, új
kormányfő vezetésével.
A Magyar Demokrata Fórum szerint most az
ellenzéki többség kezében van
az ország sorsa: a három ellenzéki
párt közös megegyezésén
múlik, hogy egy valóban alkalmas,
válságkezelő miniszterelnök
kerüljön Gyurcsány
Ferenc helyére.
Az MDF ezért a miniszterelnök
beszédének meghallgatását
követően hétfőre
egyeztetést kezdeményez a parlament
ellenzéki pártjaival annak
érdekében, hogy mielőbb
közös megegyezés születhessen a
többség által közösen
jelölt, a parlamenti többség
bizalmát élvező miniszterelnök
személyéről” – fogalmaz az MDF
közleménye.
Az más kérdés – mondta -, hogy ha
ezek a pártok kívülről
támogatnák az új
kormányt.
A politológus szerint ugyanakkor
Gyurcsány Ferenc
távozása a kormányfői
posztról nehéz helyzetbe hozza a Fideszt.
Ezután már nem állíthatja
célkeresztbe Gyurcsány
Ferencet a Fidesz – mondta. “Mostantól
nem az lesz a kérdés, hogy hogyan
jutottunk idáig, hanem az, hogyan jutunk ki
ebből” – fogalmazott Kiszeli
Zoltán. Szerinte így a Fidesz
lépéskényszerbe került.
12.40: Egynaposra rövidül az MSZP
kongresszusa – vasárnap egyeztet az új
elnökség
Az eredetileg tervezett szombat-vasárnap helyett
csak szombaton tartja tisztújító
kongresszusát az MSZP – jelentette be a
kongresszus ügyrendi bizottságának
elnöke, miután a kongresszuson
Gyurcsány Ferenc bejelentette,
hogy hajlandó lemondani a
miniszterelnökségről.
Lamperth Mónika
hangsúlyozta: az eredeti terveknek
megfelelően a kongresszusi küldöttek
szombaton szavaznak a
tisztújításról, a
pártelnökről, az
elnökhelyettesekről, az
alelnökökről és az
elnökségről is, valamint az
párt európa parlamenti
választási-listájáról.
A küldöttek egyedül a Szekeres
Imre és Hiller
István által az MSZP
következő időszakra vonatkozó
stratégiákról nem szavaznak.
Lamperth Mónika azt is
elmondta: a szombaton este megválasztandó
új elnökség vasárnap
már ülésezni fog, hogy egyeztessen
Gyurcsány Ferenc
távozásának
módjáról és a kialakult
helyzetről.
11.50. Gyurcsány Ferenc
lemond?
Gyurcsány Ferenc azt javasolja
az MSZP tisztújító
kongresszusának, hogy alakítsanak
új kormányt, új
kormányfő vezetésével.
Gyurcsány Ferenc arra
kérte a kongresszust, hogy adjon
felhatalmazást a pártelnöknek -
amely tisztségről nem mond le – a
választmányi elnöknek és a
frakcióvezetőnek, hogy kezdjék meg
az új miniszterelnök
megválasztásának
előkészítését:
hétfőn tájékoztassák a
parlamentet és kezdjék meg a
tárgyalásokat a parlamenti
pártokkal.
Ezt követően Gyurcsány
Ferenc szerint két hét
múlva lehet rendkívüli kongresszus,
ahol új miniszterelnök-jelöltet
választhat az MSZP.
A kormányfő úgy fogalmazott: sokan
azt üzenik neki, hogy csak ő az
akadálya a változásokhoz
szükséges összefogásnak,
és reméli, hogy ez így van, mert
ezt az akadályt most megszünteti.
A Független Hírügynökség
információi szerint
Gyurcsány Ferenc
hajlandó átadni a miniszterelnöki
posztot és erről fog beszélni
szombaton délelőtt az MSZP
tisztújító
kongresszusán. A kormányfő a
pártelnöki posztért
mindenképpen indul és egyedüli
jelöltként feltehetőleg meg is tartja
ezt a tisztséget.
Információink szerint ugyanakkor
Gyurcsány Ferenc kész
konstruktív bizalmatlansági
indítványt benyújtani maga ellen
az Országgyűlésnek, ha sikerül
az ellenzéki pártokkal egyeztetve egy
többségi támogatással
bíró jelöltet találni.