2010.09.3 05:10; Frissítve: 2010.09.3 05:10


Halálos csapda Nyírturánál

Halálos csapda Nyírturánál
Beszorult a lába a pedál alá annak a fiatalembernek, aki autójával egy teherautónak vágódva lelte halálát a 4-es főúton péntek hajnalban.

A helyszíni értesülés szerint a Suzukit egy Seat vontatta Nyírtura felől Nyírbogdány irányába haladva. A 4-es főút 403-as főút kereszteződésétől mintegy 2-300 méterre tisztázatlan okból a vontatott Suzuki ostor szerűen átcsapódhatott a bal oldalba, ahol pont akkor érkezett egy belorusz kis teherautó, aminek vezetője nem kerülhette el a karambolt. Az oldalával kifordult Suzukinak ütközött, és nagyjából 20-25 métert lökte vissza, a teherautó is árokba sodródott.

A Suzukiban ülő 31 éves férfit a nyíregyházi tűzoltók vágták ki a roncsból, a mentők még megpróbálták megmenteni, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség eljárást indított a körülmények tisztázására. Az anyagi kár több százezer forint. Az utat a vizsgálat idejére teljes szélességében lezárták a forgalom elől.

- Pusztai Sándor -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Három megye szépségei vasárnap
Összegyűjtöttük Önnek három megye legszebb lányait vasárnap! tovább »
Időjárás-jelentés
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Kirabolt egy  élelmiszerboltot egy férfi szombat este a [...] tovább »
DK: a kormány kártalanítsa a Malév utasait
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy [...] tovább »
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Kirabolt egy élelmiszerboltot egy férfi szombat este a főváros IX. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása