Herényi Károly szerint az ellenzéknek
végre ki kéne használnia, hogy
számbeli többségben van, hiszen
Gyurcsány Ferenc lemondása után az
ő kezükben lesz a döntés
lehetősége- mondta a Magyar
Televízió A szólás
szabadsága vasárnap esti
adásában Herényi Károly,
megszűnt MDF frakció vezetője.
Az MDF – a válságból
való kilábalás
érdekében – a jövőben minden
parlamenti párttal hajlandó
együttműködni. Herényi
Károly az MTV műsorában
elmondta: itt lenne az ideje, hogy egy ilyen
nehéz helyzetben, amelyben most vagyunk, az
ellenzék vegye végre komolyan
önmagát. A képviselő
hozzátette: az, hogy az MDF ki mögé
állna be, az az adott programon múlik.
Kihangsúlyozta: válságkezelő
programot ez idáig csak ők, illetve a
Reformszövetség tett le az asztalra,
és mindkettőt elutasították.
“Egyetlen egy olyan párt sem volt a
parlamentben, akiben lett volna elég
bátorság Bokros Lajos
programját felvállalni, és őt
miniszterelnöki pozícióba
juttatni”- mondta. Herényi
szerint jelöltjük képes lett volna
megoldani a válságot.
A politikus nem látja annak
esélyét, hogy pártja részt
venne egy olyan koalícióban, amelynek
programja számukra nem
támogatható.
Szerinte a kormány csak vesztegeti az időt,
pedig az, hogy ki kivel lép
koalícióra jelenleg hatodrendű
kérdés. Herényi
úgy véli, az ellenzéknek -
még ha a parlament összetétele nem
is változik – meg kéne
valósítania az általuk
készített programot. A
képviselő szerint nem biztos, hogy a
döntést az emberek kezébe
kéne adni. Semmiféle garancia nincs arra,
hogy a többségi döntés
önmagában jó is, amikor a
világ legjobb közgazdászai is
nehezen találják a megoldást-
mondta Herényi Károly.