Lezárta a Köztársasági
Őrezred a miniszterelnöki rezidencia
környékét.
A II. kerületi Szemlőhegyi út
érintett szakaszának
zárását a kialakult belpolitikai
helyzet adta esetleges kockázatokkal
indokolják. A zárás
vasárnap reggel kezdődött és
egyelőre április 5-ig tervezik fenntartani.
A Köztársasági Őrezred
indoklása szerint “A kialakult belpolitikai
helyzetre tekintettel nem zárható ki,
hogy a védett rezidencia
környezetébe engedélyezett vagy
spontán demonstrációk
során, illetőleg azt követően nem
alakulnak ki olyan magatartások, melyek
jelentős kockázati tényezőt
jelentenek a rezidencia és így a
védett személy
biztonságára.
A védett személyek közül
továbbra is a miniszterelnök
úr a legveszélyeztetettebb. Ezt
bizonyítják a neki, illetve
családtagjainak címzett, folyamatosan
küldött fenyegető és
gyalázkodó postai
küldemények, elektronikus üzenetek,
illetve személyével kapcsolatos
bejelentések.”
A Köztársasági Őrezred
vezetője arra kérte a budapesti
rendőrfőkapitányt, hogy a
zárással kapcsolatos
intézkedést “további indokolt
mértékű ideiglenes
forgalomkorlátozási,
közrendvédelmi és
bűnmegelőzési
intézkedésekkel egészítse
ki.”
A lezárt rész pontosan a II. kerület
Szemlőhegyi út Fajd utca és a
Józsefhegyi út közötti
szakaszán, a Szemlőhegyi út 40.
és 48., illetőleg a Szemlőhegyi
út 33/A és 37. számok
közötti terület. Az
őrezred szerint a zárás
helyének pontos
meghatározására azért van
szükség, hogy mindenki előtt
nyilvánvaló legyen, hol gyakorolhatja
korlátozás nélkül a
gyülekezési jogát, vagy tarthat
egyéb nyilvános rendezvényt.