Egy demokratikus államban új kabinet, illetve
új miniszterelnök csak parlamenti
választások után foglalhatja el
pozícióját – reagált
Szijjártó Péter, a Fidesz
szóvivője kedden este a Hír Tv
műsorban annak kapcsán, hogy a
szocialisták bejelentették, kiket
látnának szivesen
miniszterelnök-jelöltként.
Ha nem így történik, egy gyenge
illetve átmeneti kormány
irányítja az országot, amely
rendkívül káros lenne a nemzet
számára – mondta
Szijjártó.
A politikus “szánalmas
szerencsétlenkedésnek”
minősítette az MSZP
erőfeszítéseit arra, hogy új
miniszterelnököt találjon. A jelenlegi
kormánypárt egyre képtelenebb
kifogásokkal áll elő, hogy
elkerülje az előrehozott
választást, pedig ez lenne az egyetlen
hatékony megoldás a
válságkezelésre – mondta.
A Fidesz szóvivője
emlékeztetett arra, a legnagyobb
ellenzéki párt és a KDNP
törvényjavaslatot nyújt be annak
érdekében, hogy a június 7-i EP
választásokkal egyidőben lehessen
előrehozott országgyűlési
választásokat tartani.
A két párt azt szeretné
elérni, hogy 72 helyett 42 nappal a
választások időpontja előtt
kelljen csak kiírni a voksolást. A
jelenlegi törvényi
szabályozás szerint ugyanis
csütörtökig ki kellene írni az
új választásokat ahhoz, hogy egy
időben lehessen a voksolás. A
változtatással rövidülne a
kampányidőszak és így az
ország is pénzt spórolna – mondta
Szijjártó.