2008.09.9 11:13; Frissítve: 2008.09.9 11:13


Tévedésből csapott le az APEH

Adminisztrációs hiba miatt tiltott le fizetést, foglalt le kocsit, és kért végrehajtatást két házra az APEH.

Miközben a jelenlegi tervek szerint nagyobb büntetések, szigorúbb adóeljárások elé nézhetünk, az adóhivatalnál előfordult, hogy egy adóhiánynak nézett adminisztratív tévedés okán két ingatlant, egy gépkocsit és a fizetést érintő végrehajtási eljárást indítottak.

A miniszterelnök zéró toleranciát ígért az adócsalókkal szemben, a Pénzügyminisztérium, illetve a parlament ehhez szigorúbb és vélhetően az eddiginél hatékonyabb eszközöket ad majd az APEH kezébe.

A figyelmeztetés azonban már most elhangzott a szakértőktől: méltányosan és arányosan kell eljárni, különben könnyen igazságtalansághoz vezethet a zéró tolerancia alkalmazása – írja a Népszabadság.

Egy, a lap tudomására jutott eset épp azt példázza, lehet még javítani az arányos és méltányos eljárást illetően az APEH-nél. Egy magánember személyi jövedelemadó-bevallásáról van szó: miután munkáltatója hibásan töltötte ki a bevalláshoz szükséges igazolást, az adózó szintén rossz sorba írta be a tőle levont és befizetett különadó összegét.

A problémáról úgy szerzett tudomást az illető, hogy kapott egy levelet az adóhatóságtól, amelyben közölték vele: a fizetését letiltatták, a gépkocsiját pedig lefoglalták, mivel tartozik az APEH-nek. Egy későbbi levélben hozzátették: végrehajtási eljárást kezdeményeztek két ingatlanára is.

Utólag kiderült, minden rendben volt, csupán a munkáltató által levont különadó összegét írta rossz sorba az adózó. A bevallásból tehát úgy tűnt elsőre, mintha az illető még tartozna az adóhivatalnak, pedig a „hiányzó” pénzt a magánszemély munkáltatója – egy állami tulajdonú cég – az utolsó fillérig rendesen átutalta.

Az ilyen hibát az APEH idén debütált, új bevallási rendszere sem érzékeli, mivel a levont, vagyis a befizetett adóelőleg akár nulla forint is lehet – tudta meg a lap az adóhatóságtól.

Ettől függetlenül a bevallásokat számszaki szempontból ellenőrzik felkönyvelés előtt, ha az összeadások és kivonások ellenőrzése után úgy látszik, hiány van, a bevallás könnyen a végrehajtási részleghez kerülhet – közölte az APEH.


Forrás: Zoom, Népszabadság

  • Hétmilliárdnyi vagyont foglalnak le
  • Béna kacsák
  • Gyurcsány: 2010- ig maradok
  • Csaknem minden politikusnak javult a megítélése
  • A nap képei A nap képei 2008.09.08.

  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Magyarország
    Dávid Ilona lett a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
    Budapest - Május 24-től Dávid Ilona munkaviszony keretében tölti be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját, [...] tovább »
    Világrekord született Bogácson
    Bogács - A világ legnagyobb tócsniját sütötték meg a hét végén, a X. (jubileumi) Szakács Tanulók Szabadtéri [...] tovább »
    Megtalálták egy eltűnt nő holttestét, emberölés miatt indult nyomozás
        Kecskemét, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Emberölés miatt indult nyomozás egy [...] tovább »
    Megtalálták egy eltűnt nő holttestét, emberölés miatt indult nyomozás
    Kecskemét, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Emberölés miatt indult nyomozás egy Lajosmizsén eltűnt nő [...] tovább »
    Holtan találtak egy kőszegi kerékpárost
    Szombathely, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Holtan találtak csütörtök reggel egy 42 éves kőszegi férfit, [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés