2010.09.3 04:05; Frissítve: 2010.09.3 04:05


VEKE: hiányzik az utas a MÁV szótárából – Népszabadság

A hozzá nem értéssel magyarázza a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) hogy alig utaznak a nyáron újranyitott vasúti szárnyvonalakon – írja a Népszabadság.

 Dorner Lajos, a szervezet alelnöke a lapnak azt mondta: az utasok csak akkor választják a vonatot, ha az legalább az alapvető igényeiket kielégíti – tette hozzá. Azaz ha használható a munkábaés az iskolába járáshoz, van hozzá csatlakozás és a szervények tartják a menetrendet. Az újranyitott vonalakon azonban a korábbinál is használhatatlanabb a menetrend és egyik alapfeltétel sem teljesül.

Az egyesület szerint az elért utasszámok egyáltalán nem alacsonyak, sőt csoda, hogy járatonként 30 utas hajlandó volt alkalmazkodni a feltételekhez. A VEKE eljuttatta megoldási javaslatait a szaktárcához és a közlekedési társasághoz, és remélik, hogy ebből valami beépül a decemberi menetrendbe

Kevesebb kocsival közlekedteti több száz járatát a MÁV

Közben a lap arról is beszámol: szeptember 1-jétől kevesebb kocsival közlekedteti több száz járatát a MÁV. A társaságnál úgy vélik: 30 percnél rövidebb utazásnál nem lehet nagy kellemetlenség állni, ennyit ugyanis a fővárosi tömegközlekedésben is állnak az utazók – olvasható a cikkben.

- Független HÍrügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Nemzetközi bundabotrány – Őrizetbe vette S. Lászlót a nyomozó főügyészség
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A Központi Nyomozó Főügyészség szombaton a késő éjszakai [...] tovább »
Selmeczi: a DK-nek vádaskodás helyett hallgatnia kellene a Malév ügyében
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A Demokratikus Koalíciónak (DK) mélyen hallgatnia kellene a Malév [...] tovább »
A fasiszták 1944/45-ös áldozataira emlékeztek a Duna-parti Mártír Emlékműnél
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A fasiszták második világháborús civil áldozataira emlékezett [...] tovább »
A kitörés napjára emlékeztek a gárdisták a hegyvidéki Turul szobornál
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – A kitörés napjára emlékezett a Magyar Nemzeti Gárda vasárnap [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása