Borsod-Abaúj-Zemplén – A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának a 20. heti, kirendeltségeire vonatkozó üres álláshelyei.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Megszakított felszállást követően visszazuhant és a földhöz csapódott egy oktató vitorlázó repülőgép Budapesten, a hármashatárhegyi repülőtéren hétfő délután, a balesetben az oktató és a növendék is megsérült - tájékoztatta a repülőklub elnöke az MTI-t.
tovább »
Tatabánya, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A kisbéri temetőben rádőlt egy sírkő hétfőn egy gyermekre, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba - mondta el Komárom-Esztergom megye vezető mentőtisztje az MTI-nek.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A zsidó és a keresztény vallás közös alapjait megvilágító tudósként méltatta a nyolcvannyolc évesen nemrég elhunyt Vermes Gézát legutóbbi számában a The Economist című vezető brit gazdasági-politikai hetilap.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Félmegoldásnak, megkésett látszatintézkedésnek tartja a Jobbik, hogy a kormány ezrek helyett alig száz embertől vonná meg a nyugdíj-kiegészítését azért, mert a pártállami rendszerben pozíciókat töltöttek be.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Egy nap alatt, egy négyzetkilométeren csaknem 1000 fajt - állatokat, növényeket, gombákat, köztük Magyarországon nagyon ritka fajokat - azonosítottak a kutatók a Mecsek lábánál fekvő Cserkúton a 11. Magyar Biodiverzitás Napok alkalmából; a később, műszeresen azonosítandókkal együtt 1700 lehet a Pécstől nyugatra fekvő településen talált fajok száma.
tovább »
Sárvár, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A Széchenyi Pihenő Kártya jelenleginél vendégbarátabb felhasználását javasolja a szaktárcának a Magyar Fürdőszövetség, amely azt szeretné elérni, hogy a felhasználási területek, vendéglátás, szállás és rekreáció között nagyobb legyen az átjárhatóság, a kártyatulajdonosok akkor is válthassák meg belépőjüket a hazai gyógy- és wellnessfürdőkbe, ha a rekreációs zsebből már elfogyott a pénzük - közölte Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke Sárváron az MTI-vel hétfőn.
tovább »
London, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát az év végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az erősödő alapmutatók nyomán arra is van esély, hogy az idén valamelyest javul Magyarország hitelminősítői megítélése - jósolták jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
tovább »
Békéscsaba, 2013. május 20. (MTI) - Halálos közlekedési baleset történt a 44-es főúton, Gyula és Békéscsaba között hétfő délután: kamion ütközött motorral, a motoros a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
tovább »
Úrkút, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Nem érheti baj a települést, amely össze tud fogni és tiszteli őseit - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Veszprém megyei Úrkúton, a település felújított névadó kútjának avató ünnepségén hétfőn.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Mindmáig nem jelent meg mindaz a végrehajtási utasítás, amely ahhoz kell, hogy szeptembertől a köznevelési törvényt hitoktatási és egyéb vonatkozásban a gyakorlatba át lehessen ültetni - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn Budapesten a karizmák ünnepén.
tovább »
Egyedi, megismételhetetlen „bájalekszes” hétvégén pünkösdöltünk. Sir Alex emlékezetes meccsel lépett le a futball színpadáról a Manchester United menedzsereként.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Telefonos ügyfélszolgálatokban alkalmazható, konfliktuskezelést támogató szoftvert fejlesztett az Európai Unió 91,1 millió forintos támogatásával, 260,4 millió forint összköltséggel, az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában a Nextent Informatikai Zrt.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A válság miatt eluralkodó szabályozási hullámot és a gyorsan változó gazdálkodási környezetet tartják a cégük működését leginkább veszélyeztető kockázati tényezőnek a cégvezetők - derült ki a KPMG 2012-ben több mint ezer vállalati felsővezetővel készített felméréséből.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A fogyatékosok sportjának szervezetrendszere, a speciális világjátékok, finanszírozási és kártérítési kérdések, az integráció és a szegregáció - többek között ezek a témák kerülnek terítékre a SPORTJUS, Magyar Sportjogász Társaság Esélyegyenlőség, arányosság és diszkrimináció-mentesség, avagy a fogyatékosok sportjának jogi összefüggései című konferenciáján.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A középszintű informatika gyakorlati vizsgákkal folytatódnak az érettségik kedd délelőtt. Az írásbelik után a szóbeli vizsgák következnek majd, az érettségik június 28-ig tartanak.
tovább »
Miskolc/Kassa, 2013. május 20, hétfő (MTI) - Kassára érkezik hétfőn az Élet Menete Alapítvány holokauszt vándorkiállítása. A felvidéki város vasútállomásán május 24-ig látható az a tárlat, amelyet egy olyan marhavagonban rendeztek be, amilyenben a második világháború éveiben zsidó emberek ezreit szállították Auschwitzba.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők:
tovább »
Ópusztaszer, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A sikerrel teljesített ügyességi feladatok után Papp Norbert nyerte el a pünkösdi király címét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett versenyen hétfőn; a Fedor nevű lovát megülő fiatalember nyolc lovas közül bizonyult a legjobbnak.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A héten három napon füstpróbát tart a 4-es metró Kálvin téri állomásán a metróvonal építésével megbízott kivitelező cég - közölte Rónaszéki László, az V. kerület címzetes főjegyzője az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Írásbeli kérdéssel fordul Schiffer András, az LMP társelnöke a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, hogy megtudja, a kormány milyen lista alapján akarja megvonni az egykori állampárti ügynökök és örököseik nyugdíjpótlékát.
tovább »
Nyíregyháza, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Megmentettek egy születésekor sorsára hagyott újszülöttet Besenyődön, a kórházba szállított kisbaba kielégítő állapotban van - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
tovább »
Berlin, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A német külügyminiszter bírálta Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett kijelentését hétfőn Belgrádban. Az ügyben megszólalt több német vezető politikus és Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke is.
tovább »
Eger, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Meghalt egy idős férfi a Heves megyei Egerszalókon, miután hétfőre virradó éjszaka ismeretlenek betörtek az otthonába, és feleségével együtt megkötözték - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A cigányság spanyolországi és magyarországi történetével, kultúrájával és társadalmi helyzetével ismerkedhetnek meg a diáknap résztvevői május 23-án a budapesti Néprajzi Múzeumban.
tovább »
Tatabánya, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A háborúk névtelen hőseiről, a bakákról megemlékező fesztivált és II. világháborús motorok találkozóját tartják vasárnap a komáromi Monostori erődben.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Újcirkuszi előadással indítja és zárja a Trafó a jövő szezont, amelyben Mundruczó Kornél és a Krétakör új produkcióját is láthatja a közönség. Az évad programját a jelenlegi és az előző igazgató - aki végül visszatért az intézménybe - közösen alakította ki.
tovább »
Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Még egy hétig lehet pályázni arra a mintegy 120 millió forintra, amellyel a kormány a látássérültek elemi rehabilitációját támogatja nyolc magyarországi rehabilitációs központban - hívta fel a figyelmet a Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-nek küldött hétfői közleményében.
tovább »
Székesfehérvár, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A Velencei-tavon egy felborult vitorlásból két gyermeket és két férfit mentett ki a vízi járőr egy horgász segítségével vasárnap délután - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
tovább »
Pozsony, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Részben két nyelven, szlovák címlappal és magyar hátlappal jelent meg hétfőn a pozsonyi Tyzden (Hét) című politikai-közéleti hetilap, amely aktuális kiadásában mindkét nyelven közli azokat az írásokat, amelyeket Surján László európai parlamenti alelnök, illetve a lap főszerkesztője, Stefan Hríb írt a szlovák-magyar viszony kapcsán egymásnak címezve.
tovább »