2010.04.1 09:08; Frissítve: 2010.04.1 09:08


Egert és a tabella tetejét ostromolják

A Mátészalkai MTK NB II-es női kézilabdacsapata hibátlan tavaszi meneteléssel a tabella tetejét ostromolja, Olyannyira, hogy csak rosszabb gólkülönbséggel szorul az éllovas Eger mögé, amelyet elkalapált márciusban.

– A csapattagok zöme egyetemista, vagy főiskolás, így aztán a téli felkészülés mindig egy kicsit zűrösebb – jelezte Falcsik Miklós az MMTK edzője. – Nem is voltam megelégedve a lányok fizikai állapotával az idény kezdetén. Közben pedig négy fordulón már túl vagyunk, szerencsére pontveszteség nélkül. Ez azonban elsülhetett volna rosszabbul is, hiszen az igazán húzós mérkőzéseket kellett letudnunk. Mindjárt az első mérkőzésen a listavezető Eger ellen sikerült bravúros négygólos győzelmet aratnunk, de látszott, nem vagyunk még csúcsformában. Mindenesetre ezzel a sikerrel utólértük a listavezetőt és azonos pontszámmal állunk a táblázat élén. A második mérkőzésünket is hazai pályán játszottuk, amelyen ismét kiderült, nem vagyunk még a toppon. Ideálisabb lett volna, ha „könnyebb” ellenfelekkel kezdhettünk volna és folyamatosan egyre jobban belerázódhattunk volna. Ez azonban nem kívánság műsor, így aztán tettük a dolgunkat és bár nehezen, a jászberényieket is „elkaptuk”.

Az ominózus berényi összecsapáson 15–7-re „égett” a Szalka, innen sikerült a feltámadás.

– A küzdeniakarás, és a csapategység diadala volt mind a két mérkőzés, és az mutatja igazán az erőnket, hogy nem vagyunk még csúcsformában, ennek ellenére nagyon nehéz mérkőzéseket tudtunk eldönteni a javunkra – fejtegette Falcsik Miklós.– Következett egy idegenbeli meccs, a kieső helyről menekülő Derecske otthonában. Nem volt egyszerű történet, a nagyon lelkes szurkolótábor által támogatott csapatot kellet térdre kényszeríteni. Legutóbb pedig, a tabellán akkor még harmadik helyezett Hajdúböszörményt fogadtuk és sikerült három góllal győzni. Az eredmény, úgy érzem nem tükrözi a két csapat közti valós különbséget, sajnos, még mindig rengeteg hibával játszottunk és ezt nem engedhetjük meg magunknak. Remélem, mint ahogy a kapusteljesítményünk is mérkőzésről, mérkőzésre egyre jobb, úgy, a még most gyengélkedők összekapják magukat és kimászunk ebből a gödörből, mert sok van még a bajnokság végéig. Egyébként nem lehet panasz a lányokra, a körülményekhez képest szépen teljesítettek. Csak dicséret illeti őket és bízom abban, hogy egyre jobb teljesítményt nyújtunk majd, akkor elmondhatjuk, mi mindent megtettünk azért, hogy esetleg az élen végezhessünk.

- Koncz Tibor -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Előbb Európát, majd a világot verte végig
A korábbi klaszis elégedetten távozott Nyírbátorból, ahol az egykori titokról is fellebbentette a fátylat. tovább »
DK, magyar-ír – Balázs Attila nyert, továbbjutottak a magyarok
Szeged, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Balázs Attila három játszmában győzött Conor Niland ellen vasárnap, [...] tovább »
Döntetlen a szomszédvári derbin
Ma folytatódott a küzdelem a Fottball Factori 3. Stadion Diner Étterem műfüves focitornán. Az ötödik fordulóval [...] tovább »
Hungária Kupa – Joó Abigél a bronzért küzdhet
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A vasárnap érdekelt hét magyarból egyedüliként versenyben maradt [...] tovább »
Birkózó Magyar Nagydíj – Lőrincz, Kiss és a csapat is aranyérmes
Szombathely, 2012. február 12., vasárnap (MTI) -  A 66 kilós Lőrincz Tamás, a 96 kg-os Kiss Balázs és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása