A félmilliárd felhasználót mindössze hat év alatt érte el a cég. Nemrég még csupán egy harvardi kollégiumi szobában megszületett ötlet volt, amelyből kinőtt az egész vállalkozás. A Washington Post cikkében úgy érzékeltette a felhasználók számának nagyságát, hogy az megegyezik Amerika, Japán és Németország teljes lakosságával. “Vagy ha Brazília mellé kétszer vesszük Mexikót.”
Az All Things Digital című online magazinnak adott interjújában a Facebook marketingigazgatója azt mondta, hogy facebookos sztorikkal szeretnék megünnepelni az ötszázmilliomodik felhasználót. Olyan történeteket várnak a felhasználóktól, amelyben elmesélik, hogy a közösségi oldal hogyan befolyásolta az életüket. “Eddig minden a számokról és mérföldkövekről szólt. Rájöttünk, hogy eddig még sosem ünnepeltük a felhasználóinkat”- mondta Randi Zuckerberg.
Az igazgató arra biztatja a felhasználókat, hogy keressék fel azt az oldalt a közösségi portálon, ahol 420 karakterben elmesélik a történetüket. Ezeket pedig a szájt közzéteszi, mégpedig egy térképen bejelölve, hogy melyik történet honnan érkezett, emellett egy címke is segíti majd az olvasókat, hogy eldöntsék érdekli-e őket az írás vagy sem. “rámtalált a szerelem”, “természeti csapás” vagy “legyőzve a bánatot” témakörök is lesznek.
- Független Hírügynökség -