Önnek mi maradt meg a 9/11-ből?

2001. szeptember 11-én történtekről, az azt megelőző folyamatokról, az akkori eseményekről, az azóta történtekről szinte minden gondolkodó embernek van, volt véleménye, sokaknak élményük is.

Miért történt, ami történt, ki áll a cselekedetsor mögött, milyen változásokat hozott ez a nagypolitikában, a biztonságpolitikában? Hozott-e változásokat a saját, vagy társadalmunk életében ez az esemény, ha igen, akkor milyet?

 Az ehhez kapcsolható kérdések száma végtelen, az ezzel kapcsolatos gondolatokat portálunkon szívesen látjuk.

Repülőgépek csapódnak a WTC-be

OLVASÓINK ÍRTÁK:

- Halász Gábor – (2007.09.10.)
Aznap a szüleimmel utaztunk Budapestre, ők nyaralni indultak, én az autót hoztam vissza. Nem sokkal délután 2 óra után indultunk Miskolcról. A 3 órás híreket már az M3-ason hallgattuk, és mivel az egyik országos rádióadó dugót jelzett a Hungária körútra, letértünk a sztrádáról Gödöllõnél, hogy a jól bevált „egérúton” közelítsük meg a repteret. Valamelyik Pest környéki kis faluban értek minket a 4 órás hírek. Fél füllel hallottuk, ahogy a bemondó szűkszavú hírt közöl egy new yorki toronyház összeomlásáról, és talán valami repülőgépes merényletről is beszélt. Őszintén szólva, azt hittem, rossz ízű tréfa az egész, álhír, kacsa, rádiós beugratás. A hírek után zene, az előbbi abszurdnak tűnő hírmorzsa feledve. A ferihegyi bejáratnál és parkolónál még semmi sem utalt a történtekre. A nyüzsgés, a várakozó emberek, a dudáló taxik és a telepakolt kocsit tologató családok látványa a reptér megszokott napjait idézte. Nem sokkal később fekete ruhába öltözött kommandósokat pillantottunk meg a bejáratnál. Mindenkin úrra lett valami nyugtalan szorongás, pedig az egyenruhások pillanatok alatt eltűntek a reptér különöző folyosóin. Szüleimtől kissé idegesen búcsúztam el, és megígértem, hogy a kilátóteraszról megnézem, ahogy felszáll a gépük.

A terasz bejáratánál közölték, hogy a belépés biztonsági okokból tilos. Ekkor már a várótermi rész minden sarkában kommandósok álltak, rendőrautók parkoltak a taxik drosztjainál, és a ferihegyi alkalmazottak nyugtalanul szaladgáltak egyik irodából a másikba. A kommandósok udvariasan megkértek mindenkit, hogy akinek nem feltétlenül fontos, hagyja el a várótermet. Az autóban kavarogtak a gondolataim: Mi történt? Tényleg igaz? Merénylet? Itt is van valami?…. A reptéri gyorsforgalmi út bedugulva, de nem igazán érdekelt. A rádióban rendkívüli hírek…. megszakítjuk adásunkat,… összedőlt a WTC, az áldozatok száma egyelőre ismeretlen, és hogy még senki sem vállalta magára… szörnyű hazaút volt. Otthon – internet híján – a távirányító gombjait csatornáról csatornára kapcsolgatva próbáltam újabb és újabb információkhoz jutni. CNN, BBC World, kereskedelmi tévék, HírTV, közszolgálati. Gyakorlatilag mindenki megszakította az előre betáblázott adását. A szüleim végül nem sokkal éjfél előtt hívtak, Tunéziából. Minden rendben, nagy a riadalom, a tuniszi reptéren is megsokszorozták a biztonsági ellenőrzést, ők két órát vártak a tranzitban a kijutásra. Megnyugodtam. Azaz mégsem. Jöttek az újabb hírek az Al-Kaidáról, a nyomokról, és újra és újra játszották a sokkoló képsorokat. Egy hosszú nap rövid éjszakája következett. Másnap fáradtan és higgadtam azzal próbáltam érvelni saját magamnak, hogy a szüleim ennél biztonságosabb helyen most talán nem is lehetnének. A kígyó nem harap a saját farkába. A szülők nyaralása végül jól sikerült.

A világon pedig elkezdődött valami, ami csak rosszul sikerülhetett…

- Kis Valéria – (2007.09.10.)

Én abban az idŐszakban Amerikában éltem. Azon a borzalmas napon a baratnőmmel, (aki amerikai állampolgár) egy bevásárlási körutat terveztünk. A megbeszéltek szerint reggel 9-órakor vett volna fel a kocsijával. fél 9 útan csörög a telefon, felveszem es a baratnőm zokogva orditja a telefonba, hogy gyorsan kapcsold be a TV 6-os csatornáját; El nem tudtam képzelni, mi történt. Hát láttuk! Mind a ketten sirtunk a telefon két végén, eleinte hitetlenkedve, majd csak annyitt tudtunk kinyogni: MIÉRT? MIÉRT?  Persze a tervezett vásárlás elmaradt, hiszen egész nap a TV előtt ültünk megborzongva a hírektől. MÍG ÉLEK, EMLEKEZNI FOGOK 2001 SZEPTEMBER 11-re, mint eddig mindig továbbra is gyertyát gyújtok ezen a napon az ott életüket veszitett emberek emlékére.

- I. – (2007.09.10.)

Személyes élmény?

Egy budapesti kiadónál dolgoztam akkor. Hívtak a főszerkesztő szobájába, hogy történt valami New York-ban, mutatja a tévé. Az első érzés a döbbeneté és a szánalomé volt. Döbbenet a dolog rendkívülisége és a nagyságrendje miatt. Szánalom és aggódás az ott lévő (épületekben, repülőkben) emberek miatt. Mi akkor akár tízezres nagyságrendű áldozatra számítottunk, tekintve a WTC tornyokban egyébként dolgozók létszámát. (Azóta sem világos teljesen, miért volt félig üres a WTC két tornya?) Egyértelmű volt, hogy történelmet látunk, élőben. Egyértelmű volt, hogy ebből nagy balhé lesz.Arra is emlékszem, hogy az első döbbenet után máris sokan felvetették az USA kül-, világ- és katonai politikájának felelősségét is. Mindkét “oldal” felelősségét. Egy ilyen konfliktushoz is ugye “ketten kellenek”. Akik ezt összehozzák, kiváltják. Osztatlan volt a részvét az áldozatokkal, de megosztott a politikai felelősséget, felelősöket illetően. Ez máig így van. Józan ésszel belátható, hogy ilyesmi nem történik “csak úgy”, véletlenül és vétlenül. WTC ügyben ma sem látunk tisztán. Nem is fogunk. A később született “összeesküvés elméletek” zöme nyilván badarság. De ki tudná kizárni, hogy amit látunk az a felszín, az az a kép, az a verzió, amit láttatni akarnak velünk. Túl sok a tisztázatlan kérdés, túl sok a nagyon is tiszta érdek. Túl feltűnő, hogy kik és mennyit nyertek ezen a tragédián azóta. Például, hogy csak egyet említsek: a feltételezett arab merénylők (illetve azok, akik képviseletében tették, amit tettek, ha tették) nem nyertek semmit. Az arab világnak, az iszlámnak, Allahnak nem lett jobb, sőt, az arab népeknek – különösen az afgánoknak, irakiaknak – sokkal rosszabb.

Ellenben az amerikai nagytőkések (pl. az olyan “olajbárók” is, mint a Bush

család) gigászit kaszált és kaszál most is. Az amerikai fegyvergyárak magánkézben vannak, a most elfogyó rengeteg fegyver haszna magán zsebekbe megy. Az olaj ára az egekbe szökött, a rendkívüli extraprofit magán zsebekbe megy. Két lerombolt ország “újjáépítésének” költségét a lerombolt országok népe (olaja) állja, és a pénz oda megy, ahová a többi is: az amerikai (és igen kis részben a szövetségesek) vállalkozók zsebébe. Az egyik amerikai lerombolja, a másik felépíti, az arabok meg fizetnek. Mindkettőért. Ennél a háborúnál nyereségesebb (a magánzsebek számára ! és ez számít)talán csak az előző – az Öböl-háború – volt. Azért ez is elgondolkodtató. Nem?

 - Orosz Gyula – (2007.09.10.) 

Éppen kórházban voltam reumatikus kezelésen. Nagyon megdöbbentem! Kavarogtak a gondolatok a fejemben, nem értettem semmit. Hihetetlen volt számomra a terrorizmus eme módja. Egész délután rádiót hallgattam, csavargattam a kereső gombját, csak a híreket figyeltem. Félni nem féltem, de nyugtalanított, hogy mi lesz a következménye. Sajnáltam, a sok ártatlan embert, aki áldozata lett a támadásnak. Este alig páran ültünk a tv előtt, a betegek nagy része zúgolódva ment lefeküdni, hogy nem játszanak semmi filmet, minden csatornán a támadással foglalkoznak. Ekkor döbbentem rá mekkora a közöny az emberekben, amíg nem velük történik ilyen borzalom, nem is érdekli őket. A bulvár az igen, a délutáni (hülyítő) show műsorok előtt viszont, mint a birka úgy merednek a képernyőre tömegesen.

- Nagyné Kovács Rita – (2007.09.09.)

Munkából hazafelé jövet a boltban beszélgettek az eladók, és én nem hittem a fülemnek. Amint hazaértem, azonnal bekapcsoltam a tévét, és sajnos mindenhol  láthattam a képes beszámolókat a borzalmas eseményről.Egy év múlva pont ezen a napon pedig megszületett a kisfiam, aki most kedden lesz 5 éves, és jelenleg középső csoportos ovis. A kórházban furcsa mód nagyon sokan szültünk ezen  a napon, az egy éves évfordulón, mert a hold állása kedvezett a babáknak, pedig mi direkt nem szerettünk volna erre a napra időzíteni a kisfiam születését.Valamilyen szinten nekem már pozitív ez az évforduló.

- Budalik Zoltán – (2007.09.09.)

A miskolci iskolai éveimet töltöttem ekkor, és a hallgató társaimmal az esti születésnapi bulit tervezgettük, a véletlen hoztta, hogy ezen a szörnyű napon születtem!

Csak ültem ott és némán hallgattam a rádiót a többiekkel  és nem akartam elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Azért is emlékszem rá ennyire mivel pont a születésnapomon történt. Minden egyes szóra emlékszem ami ott akkor köztünk elhangzott!

- Lintényi Levente – (2007.09.08.)

Hihetetlen, de már 6 éve hogy megtörtént az eset.Még szinte ma is előttem vannak azok a pillanatok ,amikor  értesültem az Amerikát sújtó terrortámadásról.Meglepő volt -e  a terrortámadás ,vagy számítani lehettett rá?-erre a kérdésre próbáltam választ találni.
Nem lehet csodálkozni a terrortámadáson ,mert Amerika a Világ urának képzeli magát.Visszaélve erőfölényével ,próbál diktálni a Föld országainak.A gazdaságilag gyenge országok nem mernek ellenszegülni ,így például hazánk is.Míg a kicsit öntudatosabb,vallásosabb országok nem fogadják el a mindenkit leigázni kívánó amerikaikat ,és fellázadtak ellenük.Szerintem nem ez volt az utolsó nagy csapás amelyet amerika elszenvedett ,az igazán nagy bumm akkor fog bekövetkezni,-amikor arra senki sem számít !

- Simkó Judit – (2007.09.08.)

Akkoriban a kisebbik gyermekemmel voltam várandós. Mikor hírt kaptam a történtekről “kitört a harmadik világháború” mondattal, egy fura érzelmi üresség lett bennem. Siettem fel a lakásba a tévé elé, lássam, mi is történt New York-ban. Néztem az élő közvetítést, akkor még mindkét torony állt. Aztán néhány perc múlva összeomlott az egyik. Majd a másik. Nem hittem a szemeimnek. Mintha egy film ment volna a televízióban. Egyszerűen nem fogtam fel, hogy AZ, ami ott van a dobozban, tényleg megtörténik. És emberekkel történik, akik akkor vesztik el az életüket.
Eltelt egy kis idő, talán mikor már többedszerre láttam az újra és újra levetített képsorokat, mire tudatosult bennem minden. Az együttérzés akkor borított el.

- Sz. Bégány Nóra  -  (2007.09.08.)

Én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül kell mindig csak a rosszra gondolnunk és még esetleg várnunk is azt. De az tény, hogy nagyon sok mindenkiben elevenen él az a bizonyos nap, de nem mindenkinek egy gyászos nap a szeptember 11.

Én is tisztán emlékszem arra a napra. A munkahelyemen vártuk a kolleganőmmel a főnököt, de nem jött. Igaz, mi közben hallgattuk a rádiót, de ott még nem olvasták be a borzasztó hírt. Aztán késő délután telefonált a főnökünk, hogy ott ül a tv előtt és nézi a szörnyűségeket, és ma már nem is fog bemenni, aztán végül is ő közölte velünk a borzasztó hírt. Munka után otthon én is a tv képernyőjére tapadtam és szörnyű érzés volt látni, hogy mi is történt és hogy ilyen megtörténhetett? Mivel az nap volt a születésnapom, így megünnepeltük, de szolid és csendes ünneplés volt akkor.
Plusz még egy érdekes dolog, hogy a  páromnak meg július 04-én van a születésnapja.
Szerintem ebben a szörnyű dologban az egyik kulcs motívum a váratlan volt és én ezért is gondolom, hogy a Világnak nem ettől a naptól (szept. 11) kell félnie, hanem az ilyen borzalmas dolgoktól.
Hogy fajulhat el az emberi társadalom idáig, minden értelemben?
Összegezve a dolgokat, én azon leszek, hogy széppé tegyem azt a napot, és azt tanácsolom mindenkinek, hogy igyekezzen a figyelmét és az összes energiáját a szép és jó dolgok felé irányítani mint sem a rossz felé.