Játékunkban 5 páros belépőt sorsolunk ki, mellyel az alábbi filmek valamelyikét nézhetik meg szerencsés olvasóink:

District 9

Lassan már 28 éve, hogy az idegenek űrhajója Dél-Afrikába érkezett. Alig vártuk, hogy a földönkívüliek végre kapcsolatba lépjünk velünk, de a találkozást nem ilyennek képzeltük. A két faj között elmérgesedett a helyzet. Az állam és az MNU ideiglenes szállásokon látta vendégül őket, ami mára már emberek elöl elzárt terület, mely egy élhetetlen szeméttelepre hasonlít. Az idegenek lassan olyanokká váltak, mint az állatok. Már nem akarjuk, hogy itt legyenek. Miért nem mennek el? Miért nem arra fordítja az állam a pénzünket, hogy végre kitessékelje őket az űrbe? Polgárháború fenyeget. Az MNU át akarja telepíteni a tiltott zónában élő lényeket egy másik, városon kívüli területre. Ekkor elszabadul a pokol…

Derült égből fasírt

Az élet feleannyit sem ér néhány jó falat nélkül. Flint gyerekkora óta feltalálónak készül és kalandra éhezik. És mert a kis szigeten, ahol felcseperedik, többnyire unalmas halacskákból áll a menü, elhatározza, hogy olyan gépet készít, amely az esőt is ínycsiklandozó fogásokká változtatja.

Az első próba a hamburgerzápor és makarónizivatar még jól sikerül, de a találmány sajnos nem tökéletes, és igen nehéz irányítani: a környéket hamarosan elönti a puding-áradás, a forgalmat ketchup-tornádó nehezíti, és a környéken népbetegséggé válik a gyomorrontás. Flint izgulni akart egy jó ízűt - ezúttal alaposan jóllakhat az izgalommal. A hatalmas, játékos fantáziával megírt, az egész világon népszerű mesekönyv alapján felnőttet és gyerekeket egyaránt szórakoztató, különleges film készült.

Szerelem olasz módra

Minden kapcsolat hazugságon alapszik? Jake Bianski (Jay Jablonski) egy halpiacot üzemeltet Észak-Bostonban, csupa olasszal körülvéve. Évek óta odáig van Isabelláért (Marisa Petroro), aki egykor a barátnője volt, ma azonban már házas, három gyereke van, és továbbra sem érdeklődik Jake iránt. A férfi azonban mindenkinek úgy mesél róla, mint a barátnőjéről, többek között a szemrevaló állatorvos Marisának (Cerina Vincent) is, akivel alkalmazottai hozták össze egy szingliklubban. Marisa érdeklődik Jake iránt, amíg az el nem kezd beszélni "barátnőjéről". A férfi végül megkéri a lányt, hogy legyenek csupán barátok. Így is lesz. Jake és Marisa mindketten olasznak tettetik magukat a másik előtt, látszólag különböző, ám végső soron igen hasonló okokból. Ahogy a baráti kapcsolat halad előre, Jake lassan elbizonytalanodik a lányt illetően. Kétségek gyötrik, és nem mer lépni, hiszen mi lesz, ha Isabella mégis beadja a derekát. Mi lesz akkor, ha kiderül, hogy Marisa éppúgy nem olasz, ahogy Jake sem?

A független filmes Jason Todd Ipson első ízben vetette bele magát a romantikus komédia műfajába, ehhez pedig saját forgatókönyve szolgált alapul, mely a Bazi nagy görög lagzi szellemében készült, és amely hasonlóképp az etnikumok közti vicces különbségekből és a szerelmi cívódásokból fakadó helyzetekből merítette poéntárát.

Pokolba taszítva

Christine Brown (Alison Lohman) szép karrier előtt álló Los Angeles-i hitelügyintéző, aki boldogan él jóképű barátjával, Clay Dalton (Justin Long) professzorral. Életük addig a napig csodás, míg Christine-t fel nem keresi a bankban a rejtélyes Mrs. Ganush (Lorna Raver), hogy a házát sújtó jelzálóghitel törlesztésére haladékot kérjen. A csinos, fiatal nőnek el kell döntenie, mi a jobb: ha jóindulatú az öregasszonnyal, vagy ha megtagadja a segítséget, hogy bizonyítsa rátermettségét főnöke, Mr. Jacks (David Paymer) előtt, és előléptessék? Christine az utóbbi mellett dönt, és az előtte térdeplő öregasszonyt látványosan megszégyenítve elküldi, aki bosszúból átokkal sújtja, pokollá változtatva életét.

A Lamia átok lényege, hogy gonosz szellem kezdi kísérteni a lányt, és csak pár napja marad, mielőtt elnyeli a pokol. Mivel szkeptikus barátja egyáltalán nem érti őt, a halálra rémült lány felkeres egy látnokot, hogy megmentse lelkét az örök kárhozattól. A médium mindent bevet, hogy Christine élete visszatérhessen a normál kerékvágásba. Ahogy a gonosz erők közelednek, a lánynak szembesülnie kell az elképzelhetetlennel: milyen messzire képes elmenni, hogy megszabaduljon az átoktól?

Sam Raimi (Pókember, Gonosz halott) az év legjobb horrorfilmjében rá jellemző módon mesterien vegyíti a sokkoló elemeket a humorral.