Idén is Budapest a legnépszerűbb és a legtöbb diáknál az első számú továbbtanulási célpont. A legtöbb pont a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási-menedzser szakára és az ELTE pszichológia szakára kellett, ezekre a helyekre 456 pont alatt senkit nem vesznek fel..
- Nekem bejöttek a számításaim, oda kerültem, ahova akartam. Nagy meglepetés nem ért, mert tudtam, hogy be fogok kerülni a BGF kereskedelem-marketing szakára. Csak Budapestre adtam be a jelentkezésemet, ott több lehetőségem van mindenre, például dolgozni a suli mellett.
Úgy gondolom, hogy mindenképp megéri ma továbbtanulni, mert egy (vagy több) jó diplomával el lehet helyezkedni Magyarországon, ha minden kötél szakad, akkor pedig irány külföld.”- tette hozzá Novák Nóra aki már nagyon várja a tanévkezdést.
-Ma hajnalban kaptam sms-t, hogy hova vettek fel. Végig izgultam a tegnap estémet, de nem bírtam kivárni ébren az eredményeket. Jogra és angolra jelentkeztem. Anglisztikára vettek fel, de jobban örülök mintha jogra kerültem volna. Az angol érdekel és szeretem.
Ráadásul a jövőben lesz rá kereslet, az angol nyelv már mindenhol alapkövetelmény. Nem utolsó szempont az sem, hogy humán beállítottságú vagyok. A környezetemben a kommunikáció és médiatudomány szakra jelentkeztek legtöbben.- mondta el Andrássy Eszter, aki a Miskolci Egyetemre került.
A statisztikák alapján idén visszaszorulni látszik a kommunikáció- média szak, helyette a turizmus-vendéglátás és továbbra is a kereskedelem-marketing szakok állnak első helyen.