2008.12.31 06:02; Frissítve: 2008.12.31 06:02


Hogyan együk gazdagra magunkat szilveszterkor?

Hogyan együk gazdagra magunkat szilveszterkor?
A lencse sok pénzt hoz az új évben, ezért fogyasztása szilveszterkor és újév napján is javasolt a néphit szerint. Ráadásul a lencsét sokféleképpen megfőzhetjük, nem csak főzelék és leves, de lencsesaláta is készülhet belőle…

Mint arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk se szeri se száma a szilveszteri, újévi népi hiedelmeknek, szokásoknak. Bár már nem sokan öntenek ólmot, vagy főznek gombocót, de az étkezéshez kapcsolódó hiedelmek még mindig divatban vannak. A bőséget, gazdagságot hozó étkek között a legfőbb a lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel, a malac és a káposzta. Utóbbi nem csak a másnapos gyomor nyugtatása miatt nem maradhat ki a menüből, hanem sok levele miatt bőségváró étel a néphit szerint.

Mindezek között a leghagyományosabb a lencse, ami szinte minden családban készül, ha máskor nem is, de ilyenkor biztosan. Elsősorban főzelékként fogyasztjuk, pedig sok más finomság is készülhet belőle. Például lencseleves, vagy lencsesaláta.
Utóbbit azoknak ajánljunk, akik a hagyományos főzelék helyett valami újra vágynak, illetve azoknak, akik nem szeretik túlzottan a lencsét, ugyanis a saláta változat garantáltan ízleni fog nekik is. Ha házibulit rendezünk, vendégeket várunk, akkor is jobban mutat egy szépen tálalt lencsesaláta az asztalon, mint egy fazék lecsefőzelék!
És íme néhány lencsés étel, amivel kiválthatjuk a főzeléket!

Szilveszteri lencsesaláta

Hozzávalók ( 4 személyre): 30 dkg lencse, 1 kiskanál só, babérlevél, ecet, 1-2evőkanál porcukor, 2 db közepes lilahagyma, kb. 3 dl víz, 2 evőkanál olaj (esetleg mustár).
Elkészítés: A lencsét sós, babérleveles vízben puhára főzöm, kihűtöm. A lilahagymát laskára vágom, majd elkeverem a kihűlt lencsével. A vízben feloldom a cukrot, belekeverem az olajat és az ecetet, ráöntöm a lencsére. Néhány órára hűtőbe teszem, hogy az ízek jól összeérjenek. A salátát gazdagíthatom zöldséggekkel, kockára vágott fetasajttal. Találásnál jól mutat, ha salátalevelkre halmozom a lencsét.

Mustáros lencsesaláta

Hozzávalók: 40 dkg lencse, 20 dkg virsli, 1 csokor snidling, 15 dkg lilahagyma, 1 db citrom, 1 db babérlevél, 2 dl tejföl, 2 dkg mustár, 1 gerezd fokhagyma, 2 db kemény tojás, salátalevél díszítéshez.
Elkészítés: A lencsét beáztatjuk, és pár órán át állni hagyjuk, majd gyengén sós, babérleveles vízben puhára főzzük. Vigyázzunk arra, hogy ne főzzük szét. Ha megpuhult, kihűtjük, leszűrjük és hűtőbe tesszük. A virslit vékonyabb karikákra szeleteljük, a lilahagymát karikára vágjuk és félretesszük. A tejfölt nagyobb edényben összekeverjük a mustárral, a finomra vágott snidlinggel, a zúzott fokhagymával, a citromlével és törött borssal. Ebbe az öntetbe keverjük a lencsét, a virslit, a hagymát, és 1 órán át állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek. Tálaláskor zöld salátalevelekkel körberakott tálban tálaljuk, keménytojás gerezdekkel és hagymakarikákkal díszítjük.

Szilveszteri lencseleves

Hozzávalók (4 személyre): 25 dkg lencse, 2-2 db. nagy sárgarépa és gyökér, 1 db. kis fej vöröshagyma, 25 dkg sertéscomb, 12 dkg füstölt kolbász, 2 db. babérlevél, tejföl, zsír, só, ételízesítő, egy fej fokhagyma.
Elkészítés: Hideg vízbe felrakjuk a lencsét, a kiskockákra vágott húst, a zöldségeket, az egy fej fokhagymát. Babérlevelet, sót és ételízesítőt rakunk még bele. Félfővéskor beleaprítjuk a füstölt kolbászt. A végén apróra vágott vöröshagymát dinsztelünk, amivel rántást készítünk. Pirospaprikával színesítjük, majd berántjuk a levest. Tálaláskor tejfölt adunk hozzá.

Kolbászos lencseleves

Hozzávalók: 50 dkg lencse, 25 dkg füstölt kolbász, 4 dl tejföl, 4 evőkanál olaj, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál piros fűszerpaprika, 2 evőkanál finomliszt, 2 teáskanál citromlé vagy gyenge ecet, csipetnyi cukor, kevés só
Elkészítés: A kiválogatott lencsét 2 és fél liter vízben puhára főzzük. Egy másik edényben felforrosítjuk az olajat, majd az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk benne. A pirospaprikát rászórjuk, majd 5 másodpercnyi pirítás után fél dl vizet ráöntünk, majd lehúzzuk a tűzről. Beletesszük a zúzott fokhagymát. Sóval ízesítjük. A megfőtt lencsét ráöntjük a hagymás olajra, majd beletesszük a karikára vágott kolbászokat. A kolbászról le kell húzni a bőrt, mielőtt felkarikázzuk (le is süthetjük előtte). Felforraljuk. 10 percig erős lángon főzzük. Közben a lisztet simára keverjük a tejföllel, a citromlével, 10 evőkanál vízzel, majd a forrásban lévő levesbe beleöntjük. Cukorral ízesítjük. A megmaradt tejfölt, ha valaki úgy szereti, bele teheti még a levesbe.

Kolbászos lencse fehérborral

Hozzávalók: 35 dkg lencse, 40 dkg sütni való kolbász, 40 dkg paradicsom, 1 db hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 db sárgarépa, 1 kicsi zeller, 1 pohár száraz fehérbor, 2 evőkanál olaj, húslé, néhány szál zsálya, só és bors.
Elkészítés: Áztassuk a lencsét négy órán át, majd lecsepegtetve szárítsuk. Daráljuk le vagy vágjuk nagyon apróra a tisztított zöldségeket, hagymát, fokhagymát. Forró olajon forgassuk át a szeletelt kolbászt, keverjük hozzá az apróra vágott zsályát és a lencsét. Néhány perces pirítás után öntsük fel fehérborral. Mikor felforr, adjuk hozzá a hámozott, darabolt paradicsomot és a többi zöldséget. Fedő alatt alacsony lángon pároljuk negyven percig. Ha túl száraz, öntsük fel vízben oldott leveskockával, sózzuk, borsozzuk. Vegyük le a tűzről, de pár percig még hagyjuk rajta a fedőt.

S.O.S. virslis-majonézes lencsesaláta

Hozzávalók: 2 tojás, só, 50 dkg konzerv lencse (főtt), 1 csokor újhagyma vagy arasznyi póré, 4 virsli, 6-6 evőkanál majonéz és tejföl, 1 kávéskanál mustár, néhány csepp citromlé, 1/2 csokor petrezselyem

Elkészítés: A konzerv lencsét leszűrjük, újhagymát megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk, ahogyan a virslit is. A majonézt a tejföllel összekeverjük, a mustárral és a citromlével ízesítjük, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. A lencsét, a hagymát meg a virslit beleforgatjuk, tálba töltjük. A főtt tojásokat meghámozzuk, cikkekre vágjuk, a salátát ezzel díszítjük, tálalásig behűtjük.

Kapcsolódó cikkek:

  • Szilveszteri sms-tippek!
  • Fogjuk meg a malac farkát!
  • A miskolciak szilveszteri fogadalmai
  • Szilveszterkor a miskolci utcabálon: Republic helyett Fiesta   


  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Magyarország
    Halálos ütközés Keréktelekinél
    Tatabánya, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Frontálisan ütközött egy személygépkocsi a szembejövő autóval [...] tovább »
    Nekrológot közölt Csurka Istvánról a The New York Times
    Washington, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Nekrológot közölt Csurka Istvánról vasárnapi kiadásában a The [...] tovább »
    Hideg idő – Kritikus a helyzet a hó betemette Marche és Emilia Romagna tartományban
    Róma, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Rómában olvad a hó és újranyitnak az iskolák, ám a sarkvidéki [...] tovább »
    Hideg idő – Hajléktalant, ittas férfiakat kellett biztonságba helyezni Győr megyében
    Győr, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – Egy hiányos öltözetben didergő hajléktalant találtak a rendőrök [...] tovább »
    Cinema Total 5 – Vajna szerint a magyar film egészséges, rendeződtek a gondok
    Berlin, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Egészséges a magyar film Andrew Vajna, a filmipar megújításával [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása