2009.10.15 06:26; Frissítve: 2009.10.15 06:26


Rendőrök a vádlottak padján Nyíregyházán

Rendőrök a vádlottak padján Nyíregyházán

Nyíregyháza – Felmentette a megyei
bíróság dr. Bálint Tibor
vezette tanácsa az a két tiszavasvári
rendőrt, akik ellen kényszervallatás
miatt emeltek vádat.  


Megközelítően 70 rendbeli
hétvégi ház feltörés
borzolta a kedélyeket 2008-ban
Tiszavasvári
környékén. Ennek tettesét
keresték a rendőrök, akinek
október 10-én olyan
információ jutott tudomásukra,
hogy két fiatal benne lehet az ügyben.


Elindultak, hogy a két fiatal szerepét
tisztázzák, vagy a szálon
tovább haladva kiderítsék, ki
lehet még gyanús, csakhogy az
iskolában hiába keresték, nem
voltak ott, hanem Szorgalmatos
környékén csavarogtak. Több
helyszín ellenőrzése után ott
találtak rájuk, majd bevitték
őket a rendőrkapitányság
épületbe, hogy ott jegyzőkönyvbe
vegyék a vallomásokat. A vád
szerint a garázsban és az egyik
irodában ütötte a két termetes
rendőr a fiatalokat. A
feljelentéshez látleletet is csatoltak.


A körülmények
mérlegelése után a
bíróság a vád
alól mindkét rendőrt
bizonyítottság hiányában
felmentette. Az indoklásban elhangzott:
megalapozott tényállást ezekre a
bizonyítékokra nem lehet
megállapítani. Kétséget
kizáróan nem lehet azt a
rendelkezésre álló
bizonyítékok alapján
bizonyítani, hogy a két rendőr
bántalmazta
a sértetteket. Sorban
haladva, az egyik irodába talplenyomat
vétel céljából mentek be,
de nem találták a technikust,
ezért ott bántalmazásra
olyan rövid idő alatt nem kerülhetett
sor, ezt elektronikus adatrögzítés
igazolja. A többi
bántalmazás
vádjának körülményeit
mint a tanúk, mind a vádlottak
egymásnak is ellentmondóan
állítják.


A látlelet csak azt bizonyítja, hogy a
sérülések valóban ott vannak
a vizsgálat idején, de a
keletkezés idejére csak utal. A
rendőrségről
távozóban maga a rendőrparancsnok
látta a sértetteket, de
sérülést ő sem látott,
illetve az a hölgy sem, akivel a fiúk
később találkoztak. A felmentő
ítéletet a vádlottak
és védőjük tudomásul
vették, az ügyész három nap
gondolkodási időt tartott fenn, így
hétvége előtt dőlhet el, hogy
jogerőssé válik, vagy az
ítélő tábla dönt az
ügyben.

Kapcsolódó cikkek:


– Pusztai Sándor -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés